H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)
LANGÓ PÉTER: RÉGÉSZETI ÉS OKLEVELES ADATOK A JÁSZSÁG 10-15. SZÁZADI
az élelemtermelésben is szerepet kaptak. A rendelkezésre álló források említést tesznek a kialakított halastavakról, 263 vízimalmokról. 264 Az Árpád-kor korábbi időszakának nagyállattartó gazdálkodását 265 — a korábbi elképzelésekkel ellentétben 266 — már a kunok és jászok beköltözése előtt felváltotta a kiterjedt földművelés. A 13. századtól így már nem a nagyállattartás, hanem a földművelés vált a meghatározó mezőgazdasági ágazattá ezen a területen. 2 7 A 14. században folyamatosan növekedő népességre utal a szervezett jász területfoglalás is, amikor a falvaikból a szomszédos pusztákat, vagy távolabbi területeket igyekeztek megszállni. A jászok foldéhsége egyben jelzi a jász szállások prosperitását is. 268 A korszakot a 15 éves háború zárta le, amely átalakította a késő középkori településhálózatot. 269 Ez a folyamat jelentette a jász expanzió végét is. A török háborúk során megszűnt a korábbi — a Takács Károly által vázolt — vízgazdálkodás is, mocsaras elvadult területet hagyva a 17. századra. 270 A Berend Nóra által a jász- és kun kutatásba beemelt történeti modell (frontier society) alkalmazásával arra is választ kaphatunk, hogy mi volt a belső oka a jászok gazdasági virágzásának. 271 A várjobbágyi jogálláshoz hasonló jász jogi státusz számos gazdasági előnyt biztosított a népességnek. 272 Ezeket az előnyöket a jászok jól kihasználták, s igyekeztek minden esetben növelni az uralkodó által biztosított kedvezmények sorát. A 15. századra végül a jászok jogi helyzete oly mértékben kedvezővé vált, hogy a közeli földesúri birtokokon élő jobbágyok számos esetben a jászok közé költöztek. 273 A jász jogállás archaikus elemei tehát kevesebb kötöttséget jelentettek, mint a földesúri magánbirtokon dolgozó jobbágyok terhei. A 263 GYÁRFÁS István III. 684—687. 264 SZIKSZAI Mihály 2001. 265 Az Árpád-korban a mongol betörésig ezen a területen meghatározó maradt a lótartás, amit bizonyít, az ekkor már létező Alattyánhoz kapcsolódó okleveles adat. A faluban 1219-ban a pásztói apátság „nyergestartó" lovászai éltek. Vö.: VarRcg 224; GYÖRFFY György III. 66. 266 LANGÓ Péter 2001/c. 166—167. 267 SZABÓ László 1982.155; SELMECZI László 1998,94; KOCSIS Gyula 2005. 124. 268 HATHÁZI Gábor lektori véleményében hangsúlyozta, hogy a jászok e területre való letelepítésének az oka részben azzal magyarázható, hogy az itt lévő királyi birtokok „nem éppen a legjobb adottságú földek" voltak. A Zagyva—Tárna vízgyűjtő területének középkori környezettörténete — amint arra az NKFP—OM 00249/2002. program keretében Sümegi Pál vezetésével végzett palcoökológiai vizsgálatok rámutattak—bizonyos vonatkozásaiban eltért a későbbi időszakokétól. A kutatások során vizsgált források tükrében e terület középkori képe, ha nem is hasonlít egy „mezőgazdasági paradicsomhoz" de érzékelteti a szakirodalomban Fodor Ferenc munkája alapján meghonosodott a „lápi gyepütájról" alkotott modell nehézségeit. Az újabb eredmények alapján a korábbi — a statikus környezeti adottságokat hangsúlyozó — modellel szemben a területen bekövetkezett változások elemzéséhez egy olyan dinamikus modellre van szükség, ami figyelembe veszi az ember környezetformáló szerepét, így az ember és környezetének viszonya olyan kölcsönhatások folyamataként értékelhető, ahol a terület mezőgazdasági és ökológiai adottságai nem tekinthetők változatlannak, mivel azokat alapvetően meghatározza a gazdálkodás módja. Az ott élők aktív környezetformáló szerepe fontos, de nem az egyedüli szempont, jászok pedig gazdaságilag is kihasználták lehetőségeiket, amit bizonyít, hogy falvaik a középkorban mindvégig gyarapodtak, s még a szomszédos földesúri birtokok lakosai — ha tehették — máshova költöztek, addig a jászok ezeket a „pusztákat" is igyekeztek betelepíteni. A középkori jászok tehát nem csak harmóniában éltek környezetükkel, hanem jól használták ki e terület adottságait is. A 19—20. századi kutatás által feltételezett kedvezőtlen földrajzi körülményekkel szemben az újabb kutatások és a településhálózat vizsgálata arra enged következtetni, hogy a terület korántsem volt olyan mostoha, mint azt korábban látni vélték a kutatók. A jászok esetében pedig egy sikeres középkori asszimiláció példáját láthatjuk. E népcsoport igyekezett kihasználni a környezeti adottságokat, és gyorsan alkalmazkodott a földrajzi környezet nyújtotta lehetőségekhez: állandó szállásokat hoztak létre 274 és bekapcsolódtak a földművelésbe. 275 A jogállásuk kedvezményei pedig mind a középkor idején, mind a török hódoltság után sokakat vonzott a területre. 276 A kedvező jogállás emléke alakította ki aztán a jász különállás megfogalmazását is. 277 A koraújkori, társadalmi szempontból a középkorinál jóval élesebb határvonalakkal tagolt Magyar Királyságban, a jászok a korábbi kedvező státusukat már nemesi kiváltságnak állították be. 278 A nemesi státusz mítosza hozta meg végül a redemptióként számon tartott megváltást, amikor jobbágyi terhei alól megválthatta magát a teljes közösség. 279 Végül a felvilágosodás hatására megélénkülő nemzeti szemlélet sem múlt el hatás nélkül, a korábbi nemesi szemlélethez kapcsolódva, tovább hagyományozva a jász nemzet folyamatosságát számos újkori mítosz alapjává emelte azt. 280 ami befolyásolja a környezet változását, de a végbemenő ökológiai változások visszacsatolásként kihatnak az emberi tevékenységre is. Vö.: W. UNGER, Richárd 2003. A pusztásodás, vagy az expanzió folyamata így nem egyszerűen a terület (eleve adott) mezőgazdasági lehetőségeinek a következménye, hanem az ott élők válasza a bekövetkezett környezettörténeti, gazdasági és politikai változásokra. PÁLÓCZI HORVÁTH András 2002. 50. Hasonló folyamatokra az újkorban: Nóvák László Ferenc 2002. 81—82; 86—92; 101. 269 PÁLÓCZI HORVÁTH András 2002; Nóvák László Ferenc 2002. 82. 270 SZAKÁLY Ferenc 1990. 271 BEREND Nóra 2001. 272 KOCSIS Gyula 1998; LANGÓ Péter 2001/a; KOCSIS Gyula 2002. 7; KOCSIS Gyula 2005. 12—19. Az Árpád-kor folyamán a Magyar Királyság területére keletről beköltöző népcsoportok (besenyők, kunok, jászok) jogállását először HATHÁZI Gábor fogalmazta meg: HATHÁZI Gábor 1995. 226. 4.j. Vö. még: HATHÁZI Gábor 2000. 216—224.; HATHÁZI Gábor 2004. 178—183. 273 GYÁRFÁS István II. 341. 274 SELMECZI László 1994/b. 275 GYÁRFÁS István III. 109. 276 MÉSZÁROS Kálmán 2000. 277 Az ekkor megjelenő etnikai térkialakításra vonatkozóan módszertani jelleggel: Kcményfí Róbert 2004. 278 Jól érzékeltetik c folyamat kun környezetben végbemenő adaptációját SZAKÁLY Ferenc és HATHÁZI Gábor kutatásai: SZAKÁLY Ferenc 2000. 353; HATHÁZI Gábor 2004. 180. 279 KISS József 1979. 280 LANGÓ Péter 2001/c. 151—160. 91
