H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)

ZSOLNAY LÁSZLÓ: KUTYAVÉRT NEM KAPOTT

istennel eltűntek a női istenek is. Világosan mutatja ezt a nő teremtésének története, mely szerint a nő a férfi segítőtársa, aki a bűn elkövetése után arra ítéltetett, hogy férje uralkodjék rajta. A nő ki van zárva a közszférából. Mindenekelőtt engedelmes leány, feleség és anya, a családi tűzhely őrzője. A héber és a zsidó szokások, megítélések változóak: „az ókori és középkori rabbinikus beszédben az asszony megjelenítése nem egyértelmű. Rettegnek lustaságától, fecsegésétől, gyenge és befolyásolható, ízlése, indíttatásai a gyermekkorban gyökereznek, kacér, kísértő, csábító, aki ellen védekezni kell, a tisztátalansággal, az ördöggel és a halállal szövetkezett. Ugyanakkor szorgalmas és értelmes, tanácsait megfogadni helyes dolog, érzékeny és együtt érző, szemérmes és tartózkodó, ő a családi tűzhelynek és a család tisztaságának őrzője. "

3 S bár a menstruáló asszonyt tisztátalannak tartják, a nemiségről alapvetően másként vélekednek, mint később a kereszténység. „A rabbinikusjudaizmusnak, a nemiséghez fűződő, rendszerint pozitív viszonya kétségkívül beleilleszkedik a test leértékelését és az önsanyargatást általában elutasító szemléletébe. A nemiség megélése azonban kizárólag házasságban megengedett, és a szaporodásra, az utódnemzésre irányul. A nemiség fölött uralkodni kell... Végül pedig, noha a férfinak teljesíteni kell a nő kívánságait, ez utóbbinak általában nem szabad kezdeményeznie: a tisztességes asszony kötelezően passzív. Egyes szerzők kétségtelen tartózkodással, vagy kifejezetten undorral kezelik a testiséget. Maimonidész úgy véli például, hogy a tapintás érzékének megléte szégyen az ember számára... s állítja: a Törvény ellenérzéssel viseltetik a testi szerelem iránt, megtiltván, hogy — bármilyen ürüggyel is — beszélgetési témává váljék. Még azt is megmagyarázza, hogy a hébert azért nevezhették szent nyelvnek, mivel nem alkotott egyetlen szót sem a férfiak és asszonyok nemi szerve megjelölésére... E felfogás szöges ellentéteként a zsidó misztikus hagyományban a szexuális szimbolika központi helyet foglal el. Ennek az irodalomnak bizonyos alkotásai a közösülést és a fogantatást az imitatio Dei egyik lehetséges útjaként mutatják be. Teogonikus és kozmogonikus jelentést tulajdonítanak nekik, s kifejezetten megváltó erénnyel ruházzák fel.' Krisztus nőkről és nemiségről vallott nézeteiről nem sokat tudunk. Nem magyarázta a teremtéstörténetet, az eredendő bűnt sem tudta be az asszony kíváncsiságának. Azt tudjuk, hogy megrótták a zsidó papok, hogy tanítványait faragatlan emberek közül gyűjtötte: halászok, adószedők voltak. Azt is tudjuk, hogy gyógyította a leprásokat, akik ki voltak tiltva a szentélyből, s nem ítélte el a házasságtörő asszonyt sem. Tanítása a kor társadalmának kivetettjei felé fordult. Épp ezért is volt veszélyes a főpapokra nézve. Mai szóval azt mondhatnánk, szociális kérdésekkel foglalkozott, s így nem is tett különbségeket. De néhány évtized múlva az egyházatyákat már tetten érhetjük, ők, akik már a diadalmas, győztes egyház nevében 3 Jean-Christope ATTIAS, Esthcr BENBASSA 2003. 261. 4 Uo. 255. 5 AUGUSTINUS 1987.66. magyarázták az egyház tanait, különbséget tesznek a nemek között a nők hátrányára. A klasszikus műveltségű Szent Ágoston, aki vallomásaiban még dicséri a szerelmet és a házasságot, mégis lemond szelíden róla isten kedvéért: „Szerelemre vágyik az enyelgők csábító szava, de semmi sem megnyerőbb a te szerelmednél, semmit üdvösebben nem szerethetünk, mint a te mindennél ékesebb és több fényt sugárzó igazságodat." Ezek a gondolatok vezérelték ki az első remetéket az egyiptomi sivatagba, ezek a gondolatok gyűjtötték egybe az első szerzetesi közösségeket, akik elvonulva a világtól, annak minden intézményétől, így a házasságtól is, csak istennek szentelték életüket. E nő nélküli élet — mely a zsidó vallásban ismeretlen volt — eredményezhette azt, hogy az új vallásból is kimaradtak bizonyos szempontból a nők, s maradtak másodrendűek a férfi mellett. A szerelmet megismerő Ágoston a teremtéstörténetet mint mindennek az ősokát így boncolgatja: „Az írás szerint őt (a nőt) azért alkotta Isten, hogy segítője legyen a férfinak, és az egyesülés által szellemi utódoknak, vagyis az istendicséret jócselekedeteinek adjon életet. Míg a férfi uralkodik, ő engedelmeskedik, a férfit a bölcsesség irányítja, őt pedig a férfi. Ezért mondja az írás: nem jó az embernek egyedül. Létre kellett még jönnie, hogy ne csupán a lélek uralkodjék a testen, minthogy a test szolgai szerepben van, hanem a férfias ész is alávesse magának lelki részét, hogy általa, mint segítsége által, parancsoljon a testnek. Ennek példájára alkotta meg Isten a nőt, aki a dolgok rendje szerint alávettetik a férfinak, mégpedig azért, hogy ami két emberben, vagyis a férfiban és a nőben világosabban látható, azt megfigyelhessük egyetlen emberben is, más szóval, hogy a benső elme. mint férfias ész hatalmában tartsa a lélek vágyakozását, ami által testrészeinket működtetjük, és igazságos törvénnyel szabjon neki mértéket, amint a férfinak is uralkodnia kell a nő felett, és nem engedhet, hogy a nő uralja a férfit. Mert visszás és szerencsétlen az az otthon, ahol ilyesmi megtörténik " Idézzük most ide a Magyar Katolikus Lexikon megfelelő szócikkét: „A Szentírás szerint Isten az embert saját képmására alkotta, férfinek és nőnek teremtette. A férfi és a nő Isten előtti egyenértékűségét az istenképiség alapozza meg. "

7 S a szócikk még felhívja a figyelmet a nemi szerepek elfogadására. De ugye mennyire más ez a kiragadott két mondat is, mint Szent Ágoston okoskodása? Térjünk is vissza hozzá gondolatmenetünkben, mert újabb érdekességek várnak ránk. A bűnbeesés történetéről van szó. Mikor isten felelősségre vonja az első emberpárt vétkéért, nemcsak az asszonyt bünteti, hisz Ádám szabad akarattal evett az almából, ezt Ágoston is tudja: „Azután már gőgös módjára nem önmagát vádolja azért, hogy egyetértett az asszonnyal, hanem az asszonyra fogja saját vétkét, és így burkoltan, nyomorúságában fogant álnokságból Istenre akarta hárítani azt, hogy vétke6 Szent ÁGOSTON 2002.114—115 7 Magyar Katolikus Lexikon IX. 2004. 851. 298