H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)

EGRI MÁRIA: LAKI IDA MŰVÉSZETE

: 9. kép. Olvasó leány (1964) Bár motívumai továbbra is a felsorolt festőkre utalnak, már körül tudja határolni saját egyéniségét. Kompozíciói minden tekintetben őszinték, kiegyensúlyozottak és eredetiek lesznek." A Fényes Adolf teremben kiállított anyagot bemutatták a Csányi Állami Gazdaság kultúrtermében is. A művész a tárlat ideje alatt sok vázlatot, tanulmányt készített az ottani idénymunkásokról; szőlő- és almaszüretelőkről, dinnyésekről. Ebből az ösztönzésből született a Dinnyeevő lány és az Almaszedő triptichonja. Urbán Miklós Laki stílusára utaló megjegyzései nyomon követhetők a Képtár korai anyagán. Mindkét virágos csendéleténél, a Csendélet erkéllyel s az ugyanebben az évben készült Anthuriumok kontúrjainál, a szobát jelző bútoroknál, ablakszéleknél a sárga, narancsos piros, lilás virágoknál, a levelek zöld lokális foltjainál nemcsak sötét vagy világos koloritot használ, de több helyen a farostlemez üresen hagyott, okkeres-barnás sima felületével öleli körül a motívumokat. A 1971-ben készült Pávakert témaválasztása eredendően dekoratív. Az állatok szétterített tollazatának díszítményét fokozzák a kék íriszekből, zöld levelekből álló organikus környezetnek, az összefonódó, széthajló barna faágaknak már-már absztrakt formái, a barna kerítéslécek ritmikus sora, a motívumok szinte szőnyegszerű terítettsége. „Abban az időben működött egy pávakert a Margitsziget közepe táján — emlékezik a művész — sok örömöt adva az arra sétálóknak, s talán a páváknak is. Sokat rajzolgattam itt, amíg meg nem szűnt a pávakert." Talán nem egészen idetartozóan, úgy értem, nem teljesen ebben az összefogott, lokálszínű foltok stílusában fogant két kis képet szeretnék még megemlíteni a hetvenes évek elejéről. Az Alkonyat könnyed, szinte vázlatszerűen feldobott impresszióját s a velencei Szent Márk tér hasonlóan könnyed kis kompozícióját. Mindkettőn érzékelhető a látvány frissessége, az alapozatlan farostlemez szabad érvényesülése. Utóbbin a staffázs-figurák mozgása, az ég kékjébe, a tér kövére foltban festett madarak, a Dodge palota csipkéi jelzik, hogy a művész időnként enged az impresszionista varázs csábításának. A hetvenes évek vége felé a művész lassan elveszíti érdeklődését a látvány, az ember és környezetének reális ábrázolása iránt. Az impresszionista avagy dekoratív stílusban megragadott „szépség" megfestése már kevésnek bizonyul számára. Látja, hová tart a világ, miként győzedelmeskednek mindenütt és minden téren a legrosszabb alternatívák, s miként sodródik tehetetlenül mindezek között a mindennapi ember. Úgy érzi, szólnia kell nemzetek sorsáért, a nukleáris kísérletek felelőtlensége, a végzetes környezetszennyezés, az eltechnicizálódás, az elembertelenedés ellen. Az is világos előtte, hogy festészete korábbi eszköz10. kép. Önarckép csendélettel (1961) 270