H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)
TÖRŐCSIK ISTVÁN: A JÁSZAPÁTI TEMPLOM KERÍTÉSFALA
23. kép Bevésett 77' betűk kváderköveken, oldalán az ÉK-i falszakasz külső Pataki János JOANES PATAKI Vándorfynál nem szerepel. A világos színű kváderkő a többitől meglehetősen távol, a sekrestyéval szemben, az ENy-i falszakasz belső oldalán, hozzávetőlegesen fejmagasságban helyezkedik el. Pataki János 180/200 Ft-os redempciós váltságösszeget fizet, 45 vagyis jómódú gazdának mondható. Szabari János JOANES SZAB ARI Vándorfynál nem szerepel. A kő a DNy-i falszakasz belső oldalán, a templom homlokzatának síkjától ÉNy-ra kb. 5 m-re. A széles, de sekély betűkből álló felirat alig kivehető. Piros festéknyomokat tartalmaz, talán még a 18. században „húzták ki" a bevésett nevet, hogy jobban látszódjon. A redempciós névjegyzékben két Szabari János is felbukkan, akik 180—200 ft-os, illetve 135—150 ft-os földet váltottak. 46 A család a Gömör megyei Zabarról származik. 47 Van még ezeken kívül számos mélyen vésett betű-pár (B J; I A; M G; M I) amelyek leginkább monogramok lehetnek. Ezek datálása és személyhez kötése lényegesen nehezebb feladat, amellyel jelen tanulmányban nem kívánok foglalkozni. A sírfeliratokból összesen kilencet találunk az egykori templom körüli temetőt határoló kerítés belső oldalán. Vándorfy János müvében öt szerepel, ezek közül egyet csak feltételesen, egy másikat pedig úgy sem sikerült azonosítani, viszont további négy feliratot találtam. A köveken kétféle „írástípussal" találkozhatunk. A mélyebb, „ékvésett" kisebb betűkből álló, ám sűrűbb „szedésű" feliratokkal szembetűnő ellentétben állnak a sekély, ugyanakkor széles, nagyobb méretű betűket eredményező véséssel kialakított szövegek (Kiss Ferenc, Szabari János és egy azonosítatlan). Utóbbiakon a betűk mélyedéseiben ráadásul piros festéknyomokat találunk. Festésnek a másik típus feliratain egyáltalán nincs nyoma (pedig a keskenyebb résekben ennek jobban meg kellett volna maradnia). Ennek alapján talán joggal feltételezhetjük, hogy nem utólagos megerősítésről, hanem a szövegek megformálásával egyidejű kiemelésről lehet szó, amelyet a készítő személynek tulajdoníthatunk. Nem tudjuk, hogy iparos (kőműves) mesteremberről, esetleg csak valami ügyeskedő, alkalmi „vállalkozóról" lehet-e szó, mindenesetre így akarhatta szembetűnővé tenni a sekély vonalai miatt inkább csak súrolófényben olvasható műveit. Legkevesebb két személyhez kapcsolhatjuk tehát a kerítésfal vésett feliratait. A feliratok elhelyezkedése alapján feltételezhetjük, hogy a temető a 18. században (egészen megszűnéséig) az egész templomot körülvette. A feliratokon szereplő személyek és családok egy híján mind szerepelnek a redemptus névjegyzékben, általában magasabb kategóriákban. A legelőkelőbb helynek a főkapu és az északi sarok környéke, az 1710-ben épített régi plébániához csatlakozó falszakaszok előtere számított. Itt találjuk Kiss Ferencnek, valamint a Dósa és a Balajti család tagjainak sírját. Ha a feltételezett monogramokat is ideszámítjuk, ezen kívül számításba veszünk néhány megsemmisült feliratot, akkor is maximum 20—30 egyén, illetve család feliratos megjelenésével számolhatunk, vagyis semmiképpen sem lehet szó huzamosabb ideig élő szokásról. Valóban úgy történhetett, ahogy Vándorfy írja; egyes hozzátartozók a temető megszüntetése, a — valószínűleg fából készült — sírjelölések eltakarítása után döntöttek az örökkévalóságnak szóló üzenetkészítés kísérlete mellett. Ennek idejét az 1770—80-as évekre tehetjük. Néprajzi szempontból igen érdekes a kérdés, hogy jászapáti sajátosságról van-e szó, vagy más kerített templommal bíró településeken is vannak hasonló feliratok. Feltevésem szerint a templom körüli temető megszüntetésének minden bizonnyal nem konfliktusmentes intézkedése más vidékeken — főként a nemesi családok által lakott falvakban — is kiváltott hasonló, másodlagos „megörökítési" reakciókat. 24. kép Feltételezett középkori sírkő az ÉNy-i szakasz külső oldalán 45 VÁNDORFY 1895. 171, 46 VÁNDORFY 1895. 171—172. 47 VÁNDORFY 1895. 149. 143
