H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)
CSEH JÁNOS: ARCHAEOLOGIA SCYTHICA
CSEH JÁNOS ARCHAEOLOGIA SCYTHICA Adalékok a Közép-Tisza mente vaskori történetéhez I. Szkíta kori telepmaradványok Fegyvernek Hillér határrészén Egy már ismert régészeti lelőhelyeket kutató, ellenőrző körutamat jártam éppen a 2002-es esztendő márciusában, amikor elvetődtem a Fegyvernek község határában, a Hillér (másként és kvázi idevágóan, találóan Kavicsos, Kavicsospart) területén működő homokbányába is. Ennek megtekintése objektumnyomok, leletek fölfedezését eredményezte, melyek szakmai mentőakció végzésének szükségességét villantották föl. Az agyag- ill. homokbányában — ahol korábban, az 1970/1980-as évek fordulója körül a Damjanich János Múzeum akkori régésze, Raczky Pál is tevékenykedett már — egy héttel később újból megfordultam, Csányi Marietta és Tárnoki Judit kolléganők társaságában. A régészeti leletmentést, melynek során neolitikus (AVK, Tiszai kultúra), rézkori (Bodrogkeresztúri kultúra), bronzkori és vaskori emlékanyag jutott napvilágra, május 7. és július 6. között egymagam vittem, a föntebb említett hölgymunkatársak a dokumentálásban voltak segítségemre. Jelen dolgozat (készült a 2003. év folyamán, véglegesítve 2005 vége felé) az egész komplexumból csupán a szkíta vonatkozású — Kr.e. 7/6—4. századi — telepjelenségeket, leleteket szándékozik közölni. A szóban forgó lelőhely a Szolnok várostól közel 30 km-re települt Fegyvernek (1. kép: fekvése a KözépTisza-vidéken) határának nyugati részén található, attól 1,5 km távolságra. A legközelebbi vizek egyrészt maga az élő Tisza folyó kevesebb mint 3 km-nyire, valamint az Alsóréti-/Fegyverneki-Holt-Tisza elnyúlt, hurkos meandere dél felé úgy három-négy nyíllövésnyire (800 m). Ugyanilyen messze északi irányban is van egy hajdani, régvolt, mára már sűrű vadnövényzettel teli Tisza-kanyarulat. A lelőhely egy északnyugat-délkeleti fekvésű, félovális/-ellipszis formájú, max. 89 m tszf. magasságú kiemelkedés végén fekszik. A plató 4-5 m-rel haladja meg a környező, a múltban időszakosan vízborította térszinteket, amely valóban áitéri sziget lehetett régente — a vadvizek tengerében mondhatni. Déli oldalán szinte szakadópartszerű (mart), az áradások nyilván „brutálisabban" mardosták, pusztították. Ősgyépnek tűnő növényzet borítja, ma is legelő. Megemlíthetjük, hogy a feltalaj, a humusz vastagsága 30—50 cm között váltakozik. Az érintetlen, intaktus löszterasz, régiesen fenntérség déli csúcsa évtizedek óta nagy anyagnyerő, távolról monumentális, őskori hangulatot, érzetet (a „kőbaltás ember" világát) keltő gödörként funkcionál — ahogyan már utaltam rá —, amely jó 100—150 m-t haladt befelé az idők folyamán, terjedelmes, ívelődő darabot szakítva ki ezzel az őskori településekből. Noha a bánya története a szanálás/rekultiváció felé tart, a 2002. (és azt követően a 2003.) évi leletmentések föltétlenül indokoltak voltak, kivált ha figyelembe vesszük, milyen kitűnő közép-Tisza-vidéki archeológiai komplexumról van szó (pl. Tiszai kultúra) (1. kép fölül és alul, 2. kép 1-2). A munkálatok többek között egy vagy két szkíta kon telepjelenséget is napfényre hoztak, éspedig a déli blokk területén, a platóra fölkapaszkodó dűlőúthoz, kaptatóhoz közel — C és E objektum. Megközelítően 15 m-re helyezkedtek el egymástól egy észak-déli vonalon, a bányafal szomszédságában, ill. annak mentén (3. kép). Az egyik leletekkel is keltezhető volt, a másik inkább csak sejtésszerűén (több indokkal alátámasztva, okadatolva) sorolható a középső vaskorba, mivel semmilyen időrendi értékű tárgyat nem tartalmazott. Szerény eredmények ezek, ám a szkíta településkutatás terén mégsem lekicsinylendők, kontemnálandók. Az emlékanyagot kizárólag leletpublikáció formájában tárjuk a szakmai közönség elé. (A bemérést és a rajzolást illetően, mint már említettem, a föntebb említett hölgykollégák voltak segítségemre, amit ezen a helyen is megköszönök.) G objektum A telepjelenség foltja, diszkolorációja, miután korábban a bányaművelés rendjén jócskán el lett nyesve, az időjárás viszontagságai folytán meglehetősen elmosódott volt. Tisztázását követően mindazonáltal hosszúkás kontúrja az agyagos (kissé homokos) szűzföldben jól rajzolódott, föltárásra alkalmasan-megfelelően. Bontása folyamán meg lehetett figyelni, hogy a kitöltés a szélek körül fakóbb kevert föld kevés vagy semmi lelettel, míg középtájon lazább, hamusabb-faszenesebb — kvázi „kultúrrétegesebb". A régészeti tárgyak zöme is ebből a cca. 0,5 m átmérőjű flekkből jött elő. A földbe-mélyített kunyhóalap igen nagyvonalakban, durván ívelt sarkú téglalapnak mondható. Az északi oldalfal vehető még leginkább szabályosnak, egyenesnek, a másik három már jóval kevésbé. Méretének jellemzésére a következő adatokat tudtuk rögzíteni: hosszirányban 300 cm, keresztirányban 230 cm (alapterülete tehát 7-8 m 2 ). Nagyjából a délinek számító-tekinthető hosszanti oldalon 13
