H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)
BOTKA JÁNOS: A MAGYAR BANDERIÁLIS HADSZERVEZET 1715-IG
megőrzött és régtől fogva megtartott szokása ellenére joguk és hatalmuk ne legyen ". — fejeződik be a cikkely. Az élelmiszer-szolgáltatásról — már ismét 1601-ből — az alábbiakat olvashatjuk: „...az előző éveknek a terméketlensége tanúságot tett arról, hogy annak szolgáltatására nézve, ebben az országban mi reményt sem lehet nyújtani. " — mindazonáltal a tábor szükségleteire megkívánandó gabona, zab és élelmiszerek szállításától az országlakók (ha ingyenmunkára nem kényszeríttetnek és erőszakoskodásokkal nem háborgattatnak) vonakodni nem fognak, s azt illő árért segíteni fogják. A decrétum a kiváltságos helyek, szabad városok kötelezettségeiről nem tesz említést. A jászkunságiak ekkoriban hontalanul, szétszórtan húzódtak meg a Felvidék egy-egy településén. A későbbi évekből is a hadszervezet ezen sajátos eleméről szerezhettünk a legkevesebb információt (kivéve az 1662. és az 1681. évet), hasonlóan a nemesség legalsó kategóriájához tartozó birtoktalan nemesekhez, akiket a sok insurrectios rendelkezés csak olykor-olykor (inkább csak betegség esetére) mentett föl a személyes felkelés alól. Az insurrectiokról sorra születtek az országgyűlési határozatok, s ismereteink is elsősorban az ezekben foglaltakról vannak, magukról az eseményekről keveset tudunk. Elég gyakoriak lehettek azonban — különösen a részleges mozgósítások —, hiszen pl. az 1566. decrétum (I.) 18. cikkely a korábbi határozatokat alig módosítva kiemeli, hogy „az egytelkes nemeseket és a megyei kapitányokat se kényszerítsék arra, hogy bármilyen bizonytalan lármára, avagy valamelyik török vár akármely részleges megrohanására fölkeljenek. " Az általános felkelést a király hirdethette meg, s saját vagy családtagja részvétele kellett hozzá (pl. 1552., 1594., 1599., 1601., 1662., 1681.). Általában egy hónapra rendelték el. A táborba szállt csapatok a király után a nádornak és a magyar várkapitányoknak tartoztak engedelmességgel. Már 1435 előtt is fontos követelmény volt, hogy a megyék bandériumait az illetékes főispánok vezessék. Az 1545. évi decrétum (IX.) 20. és az 1662. évi (II.) 7. cikkelye viszont „megelégedett" az alispán személyével vagy más alkalmas jó módú nemessel is. A hadviselés hatékonyságát kívánták elősegíteni a csaknem a kezdetektől megkövetelt megyei, ül. területi szemlékkel, amelyek a csapattestek létszám- és felszereltség ellenőrzésének eseményei voltak, de egyben az országos haderő kötelékébe helyezés aktusai is. 1662-ben azt is határozottan kimondták: „minden megyének külön zászlaja legyen." 55 A particularis insurrectio elrendelésére a királyon kívül már a nádor is jogosult volt. A részleges „felülést" esetenként „gyors fölkelésnek" is mondták. Ez a két elnevezés együttesen fejezi ki igazán a felkelés ezen formájának lényegét és célját. Jellemzésül idézzünk: az 1681-ben módosított 1609. évi decr. (II.) 65. cikkelyének érdekes kitételeiből. 5 Minden 4. kapu után (egyet sem hagyva ki) 53 MTT. Uo. 339:1553. decr. (XV.) 4. cikkely. 54 MTT. Uo. 903:1601. decr. (XII.) 13. cikkely; 339:1553. decr. (XV.) 5. cikkely. 55 MTT. (1657—1740) Bp. 1900. 233:1662. decr. (II.) 7. cikkely. 56 MTT. (1608—1657) Bp. 1900. 77:1609. decr. (II.) 65. cikkely. 1 jól felfegyverzett lovast kell tartani, kiknek az élén minden vármegyében 1 kapitány álljon, s akiket évente kétszer lajstromba vétel és szemle alá kell venni. — 2. Az egytelkes és szegényebb nemesek „nem mindig mennek", hanem adójukból(l) a kapitányok és a többi megyei tisztviselő „mérsékelt zsoldot" kap. Királyi vagy nádori felhívásra azonban „legottfelkelni tartoznak", de nem véghelyekre kell állniuk, hanem mezei katonaságul szolgálnak a szükséges helyen. A királyi hadszervezetben — az összetettség ellenére — mindvégig megmutatkozott a hagyományos elemek jelenléte és elkülönültsége. Az 1622. évi decrétum (I.) fölkelésre vonatkozó 21. cikkelye alapján pl. ezek a következők voltak: 57 1. Őfelsége és a saját zászlaja alatt álló csapatok (saját bandérium és zsoldosok). 2. A nádor, főpapok, bárók és mágnás urak bandériumai (többnyire zsoldosok). 3. Birtokos és egytelkes nemesek, birtokos egyházi személyek csapatai — „a lehető legnagyobb készülettel. " „A nyomasztó szegénységűek ... tehetségükhöz képest" állítanak lovasokat a megye seregéhez. 4. A szabad városok „a nádor úr szabályozása szerint" tartoznak a hadi terheket viselni. 5. A birtoktalan nemesektől is megkövetelt személyes szolgálat. A legtöbb módosítás az ún. telekkatonasági szervezeti egység esetében következett be. Ez nemcsak a fekvő jószágok után megkövetelt fegyveresek számának változásában, sokkal inkább a katonaállításra kötelezettek körének szélesedésében fejeződik ki, kiterjedve több alkalommal a jobbágyi rétegekre is. A pénzjövedelmek utáni katonaállítás is előtérbe került. Jellemző még, hogy a XVII. század második felétől a kiváltságolt városok és területek esetében is inkább a házak szerint kívánták meg a katonai létszámot. Az alábbi évek adatsorai bizonyára konkrétabban rámutatnak erre a folyamatra: 58 Év Megkövetelt fegyveresek száma 1498: 1. főpapok, bárók, nemesek az ország északi felében 36 jobbágy telektől 1—1 jól fel] fegyverzett lovast. 2. főpapok, bárók, nemesek az ország déli felében 24 jobbágytelektől 1—1 jól fel- | fegyverzett lovast. ' | 3. egytelkes nemesek 36 kaputól (telek) l-l fe gyverest: 1545: 1. mindenki, a szabadosok is, 10 jobbágy után (zsellért is számítva) 1—1 fegyveres I lovast magáv al vi gyen. 57 MTT. Uo. 195:1622. decr. (I.) 21. cikkely. 58 MTT. 1498. decr. (III.) 16. c; 1545. decr. (IX.) 5. c; 1552. decr. (XIV.) 3. c; 1601. decr. (XII.) 9. c; 1622. decr. (I.) 21. c; 1662. decr. (II.) 5. c; 1681. decr. (III.) 46. c. 115
