H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)

BOTKA JÁNOS: A MAGYAR BANDERIÁLIS HADSZERVEZET 1715-IG

BOTKA JÁNOS A MAGYAR BANDERIALIS HADSZERVEZET 1715-IG (történeti vázlat)

1 1. A magyar hadszervezet 1526-ig Az etelközi hazájukat elvesztő, hontalanná váló magyarok többségükben 895-ben lépték át a Kárpátok hágóit, s néhány év elteltével az egész Duna-medence birtokbavétele befejeződött. BÁRCZY Oszkár a honfoglalás és az államalapítás sikerét nagymértékben eleink hadászati ismereteinek és fegyverforgató gyakorlatának tulajdonítja, amely a keleti népekre jellemző „régi jó harcmodoron és fegyverkezésen " alapult.

2 Ez a hadviselés nem a nyers erőt, a fegyveres kézitusát, sokkal inkább az ügyességet, a cselt, a rajtaütést, a lesben állást és a távolharcot részesítette előnyben, sokat gyakorolva és alkalmazva a lóhátról való nyilazási. Bölcs Leó, a bizánciak e korabeli tudós császára a fentiek mellett azonban a magyarok gyengéit is meglátta, sikeresnek ítélve ellenük a zárt gyalogos alakulatok megválasztását.

3 KRISTÓ Gyula Az Árpád-kor háborúi című kitűnő munkájából megismerhetjük IX—

XIII. századi történelmünk nagy sorsfordulói mellett (honfoglalás, kalandozás, tatárjárás stb.) hadtörténetünk megannyi mozzanatát, támadó és védelmi harcok, győzelmek és vereségek magas színvonalú szakmai leírását és elemzését. Feltárulnak előttünk a kor politikai, társadalmi viszonyai s azok a feltételek is, amelyek között az ország hadviselése a mintegy 400 év alatt előrehaladt, olyan sajátos elemeket is hordozva, mint pl. a „megtartva változtatás" értékes lépései, a honi alapokra figyelemmel levő uralkodói, ill. országos döntések.

4 1 A közlemény a jelölt időszak magyar hadszervezetének egyes fontosabb jellemzőit és a kapcsolódó eseményeket tekinti át. Háttérismeretül szolgálhat a magyar banderiális haderő alkotórészeinek megítéléséhez, a változások értelmezéséhez, köztük a kiváltságos területek, a kunok-jászok, hajdúk, királyi városok, nemesi vármegyék katonai szerepének vizsgálatához. (Vö. Botka János 2000. 204. 334.) 2 BÁRCZAY O. 1895.425^29.; — Keleti eredetű a seregek tizedes rendszer szerinti tagolása: tíz tíz-soros tag alkotta a legkisebb egységet, tíz ilyenből lett egy nagyobb stb. A tizedes rendszer volt a területi beosztás alapja is. (Uo. 78.) — Vö. A Jászkunság rendészeti igazgatása (XVIII. sz.); — Vö. MOLNÁR A. 1992.94. 3 KRISTÓ Gy. 1986. 22—23., 149. 4 Uo. 196—197., 200., 118., 149. 5 KRISTÓ Gyula Az Árpád-kor háborúi c. munkájából (Bp. 1986. 178—215.) csupán kiragadva megemlítjük a következőket: — 1. 1038 előtt a királyi haderő zömét a nem szabad jogállású népelemek (cives) alkották, míg fő erejét a fegyverfogható szabaA magyar hadszervezetben és katonaállítási rendben bekövetkezett változások

5 — amelyeket egyik fő tényezőként a főúri fegyveres kíséretek szerepének fokozatos előretörése kísért — a XIV. századra oda vezettek, hogy az ország hadereje döntően immár a bandériumokra helyeződött át. A bandérium olasz eredetű szó, az ugyancsak olasz s zászlót jelentő bandiéra szóból származik, jelentése zászlóalj. Az uralkodók, fejedelmek és a különböző rangú feudális méltóságok mellett szolgáló és azok címeres zászlói alatt hadba vonuló katonai alakulatokat nevezték bandériumoknak. Ezek megfelelője volt pl. az orosz XIII. századi druzsina és a francia banniere. Maga az intézmény nálunk Árpád-kori gyökerű.

6 Már Szent István kívánatosnak tartotta a X. századi előzményekre (kalandozó hadjáratok) visszavezethető fegyveres kíséretek elterjedését, mondván: „minden úrnak legyen meg a maga vitéze". Ez az elv eléggé elhúzódva érvényesült a gyakorlatban, mégis elmondható, hogy már a XI. században is egyes főurak, főméltóságok, magánbirtokosok fegyveres katonáik, szabad vitézeik (milesek) élén nemegyszer jelentős számban vettek részt az uralkodók katonai akcióiban.

7 Ennek elősegítésére Kálmán király törvényben is szabályozta a katonaállítás és hadbaszállás kötelezettségét, elvárva a magánföldesuraktól, hogy szabadjaik arányában páncélos, ill. könnyűfegyverzetű lovas biztosításával járuljanak hozzá a királyi haderő fenntartásához. A főurak dok jelentették. — 2. A várrendszer általánossá válásával egészen a XII. század végéig a magyar hadszervezet alapvetően a várak, ill. a vármegyék katonaságán nyugodott. — 3. A XIII. századtól a várbirtok csökkenésével, a szabadok lesüllyedésével stb. a királyi haderő is gyengült és csökkent, miközben a magánbirtokosok magánhadercje fokozatosan korszerűsödött és erősödött (páncélos vitézek)... A királyi haderő helyzetén és létszámán kívánt javítani az uralkodó — egyebek között — a csak tőle függő kunok betelepítésével (1239). — 4. A tatárjárás után IV. Béla hadi reformjával a páncélos, nehézfegyverzetü katonaság jelentősége került előtérbe, de seregének kb. felét továbbra is a könnyűfegyverzetű, íjas-lovas harcosok tették ki (jelentős részben kunok). 6 RÉVAI N. Lexikona II. Bp. 1911. 536.; —BÁN P. 1980.58.; — Kézai krónikájában hadizászló értelemben a „banerium" szó előfordul a XIII. sz. második felében. (MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETEI. 1961. 193.) 7 KRISTÓGy. 1986.1983., 187—189., 204.; — BÁN P. 1980.58. 105