Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Cseh János: Szelevény-Sweiger-tanya

nyugaton 40 cm körüli A—B talajszint alatt először egy háznak nemigen tartható folt jelent meg. Délkeleti részén ugyanis szüzföldnek látszó sárgás/drappos ráhordás volt. Végül is kirajzolódott egy 2,5—3 m körüli szögletes beásás. Töltelékföldje nagyon hamus-pernyés volt — az oldalak mentén itt-ott (pl. a délkeleti és az északi fertályon) agyag-beszakadásokkal. A padlón helyenként nagyobb vörös rögök hevertek, s egy szövőszéknehezék is közel feküdt a járószinthez. Miként az 1. háznál, ennek az objektumnak a padlóján úgyszintén dokumentálhattam egy rétegsort. Az eredeti alj fölött 0,3—0,5 cm vastag feketés földréteg volt, melyet elég vékony, 0,2—0,3 cm-es sárga sztrátum követett. Maga a földbe ásott ház a terepen úgy feküdt, hogy hosszabbik tengelye alig tért el a nyugat—keleti iránytól. Formája aránylag szabályos téglalapnak mondható, kisebb-nagyobb ívben lekerekedő sarkokkal. Méretére a metszetek vonalánál 2,9 m-es és 2,45 m-es adatot rögzítettem — ez 7 m

2 körüli alapterületnek felel meg. (A gödörből kb. 3,5 m

3 földet kellett kiemelni.) A vízszintes alj — melyen semmiféle beásás nem mutatkozott — 40—65 cm mélyen húzódott a megnyesett szelvényfelület alatt. (10—11. kép, 12. kép 1—2 és 13. kép 1) A 2. házban lelt tárgyak csoportosítása, mennyiségi összeállítása: 37. kép 1. Fazéktöredék. Fehéres-szürkés, egészen 3 mm-ig terjedő szemcseátmérőjű kavics (homok) adalékanyaggal, viszonylag dúsabban soványított agyagból korongolt, belül világosabb szürke színű — galambszürke —, kívül a használattól barnásan-feketésen foltos. A rövidebb perem kihajló, valamennyire megvastagodó, legömbölyödő. A váll olyannyira kis szögben fut lefelé, hogy az már szinte elképzelhetetlen profilt ad az edénynek. A külső felület lágyan hullámos. Rossz(ul égetett), deformálódott, repedezett cserép. M: 7,5x5 cm. V: 0,6—0,4 cm (ami közepes falvastagságnak számít). (41. kép 9) 2. Töredék fazékból. Adalék-anyaggal — homok — átlagosan (dúsabban?) kevert agyagból korongolt, szürkés5 A galléros peremű tálakhoz: A Sweigcr-tanya melletti kora népvándorlás kori telep talán legkülönlegesebb kcramikaleletei ezek, amelyek anyaguk alapján kétségkívül VI. századiak. Ilyen, keleti germán fazekas készítette agyagáruról sem a Tisza vidéken, sem pedig Erdélyben nem tudok. A Szerémségben ugyan igen, de ebben a térségben is inkább a késői császárkori, római provinciális emlékanyaghoz tartozik(?). A táltípus a megelőző évszázadok agyagművességének, ill. háztartásainak a sajátja. Az egyes III—

V. századi tartományi lelőhelyeken sorozatban fordulnak elő ilyen edények, gyakran mint dörzstálak (Reibschüssel), de természetesen más funkcióban is [Bónis 1991 passim; 1. még Mautern (Fricsinger—Kerchlcr 1981 211. Abb. 9. 1, 6 és 8, 212. Abb. 10. 6); Schiltern—Burgstall (Trnka 1981 128. Abb. 4. 4 és 130. Abb. 6. 1) — mindkettő IV—

V. századi lclctanyag AlsóAusztriában a Duna mentén, az utóbbi a germán oldalon.] Tehát zömmel a római világhoz és nem a Barbarikumhoz kötődtek. — Vissza kell hogy kanyarodjunk a szerémségi, közelebbről sirmiumi (Srcmska Mitrovica) előforduláshoz, amely — tekintettel a vidék gepida okkupációjára 471/473—504 és 536—567 között és az ott felbukkanó, hozzájuk tartozó telepkerámiára — valamiképpen támpontot nyújthat szclevényi leletcink értékelésénél. Mert nincsen jobb lehetőség, mert még mindig ez az a barna színű oldal-/válldarab. A felületen legalább hármasnégyes, vízszintesen bekarcolt vonalköteg fut körbe. M: 5x3,5cm. V: 0,7—0,4 cm. (41. kép 10) 3. Főzőedény része. Szemcsés soványító anyaggal átlagos sűrűségben kevert agyagból (gyors)korongolt, belül középszürke színű, kívül koromtól-füsttől barnás-feketés. A törésfelületnél a fal magja sötétes szürke. A perem kifelé hajló, duzzadt, ferdén lezárt. A szájrész és a nyak kapcsolódásánál enyhe borda, ill. él található. A felszínen kívül és belül csupán a szokásos korongnyomok észlelhetők. Az edényből két cserép bizonyosan azonosítható. Rekonstruált SZÁ—PÁ: kb. 10 cm. M: 7,5x5,5 cm. V: 0,7—0,4 cm. (42. kép 11) 4. Fazéktöredék. Zömmel fehéres, 0,5—1 mm szemcsenagyságú kaviccsal valamivel dúsabban kevert nyersanyagból korongolt, középszürke árnyalatú, kissé foltos. A szájrész kifelé hajló, vastagodó, a háromszöghöz közelítő átmetszetü. Az oldalfal (teljes metszetében) alig érzékelhetően hullámzó. Helyreállítható SZÁ—PÁ: cca. 9,5—10 cm. M: 7x5 cm. V: 0,7—0,4 cm. (42. kép 12) 5. Ismeretlen edénytípus — leginkább talán tál — töredéke. Durvább és finomabb szemcsékkel kevert agyagból (gyors)korongolt, néhol szürke, néhol barna árnyalatú. Széles, vékonyabb, lekerekített karimája/gallérja van, mely ívelten csatlakozik a falrészhez. A belső oldalon élesebb barázda húzódik körül. Átmérőt sajnos nem lehet autentikusan megadni. M: 4,5x3,5 cm. V: 0,5 cm (a gallérnál). (42. kép 13) 6. Nehezen azonosítható edényforma darabja — olyan, mint az előző. Durvább és finomabb homokszemekkel átlagosan soványított agyagból gyorsan forgó korongszerkezeten készült. Közepes árnyalatú szürkés-szürkésbarna színű. Az edény, valószínűleg tál szájrészéhez ívelődő, szélesebb gallérszerű rész kapcsolódik. A belső oldalon élesebb szögű vájat fut körbe. Átmérőt itt sem lehetséges mérni, mindenesetre legalább 15—20 cm-nek kellett lennie. M: 7x2,5 cm. V: 0,6—0,5 cm. (42. kép 14)

5 7. Fazéktöredék. Zömmel durvább homokkal kevert agyagból gyorskorongolt, sötétebb szürke színű edény oldaltöredéke. Belül pregnáns korongolásnyomok, kívül régió (ill. a Duna—Száva torkolatától a Kazán-szorosig, a Vaskapuig terjedő limes szakasz), ahol a gepidák legelőbb és legközvetlenebbül kerültek kapcsolatba a késő antik, kora bizánci világgal. Az általam többek sorából kiemelt galléros peremű tál 15 cm körüli átmérőjű és 5 cm magas. Keltezése: IV—

VI. század (Brukner 1971 43. T. VI. 14 és 51). Fontos lelőhely az Al-Duna vidéken lejjebb fekvő Iatrus erődje (Krivina a folyam jobb partján, a Jantra torkolatánál). A szóban forgó tálak általában 11—18 cm szájátmérőjüek és 5—6 cm magasságúak, félgömbös vagy kónikus testűek és profilálatlan aljúak. Színük szürke és kavicsos-homokos soványítású agyagból korongoltak. Leginkább az étel fölszolgálására és elfogyasztására készültek (Böttgcr 1982 Taf. 41. 203 és 446, valamint 63—65.) Mcroving-kori, VI—VII. századi településről is tudunk efféle, vaskos gallérral korongozott tálról; ez pedig Brebiércs (Demolon 1972 114. Fig. 35. 5). Úgy tűnik, itt is germán (frank) készítménnyel állunk szemben. — Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy a szelevényi VI. századi, galléros peremű tálak egy késő római kori edényforma alföldi gepida környezetben való továbbélésének szerény nyomai. Amennyiben nem importált edények, ám ennek igen csekély a valószínűsége (miként a rádlis díszü kerámia esetében is). 75