Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)
Cseh János: Szelevény-Sweiger-tanya
Holt-Tisza és a Tehenes-zugot körülölelő —, s ősibb, már nehezen kivehető vízfolyásnyomok. Ennek a kiterjedt, a történeti korokban a Tisza és Körös áradásaitól az év bizonyos szakaszaiban összefüggő víztükörrel borított területnek a szegélyén, abból úgy 3—4 m-re kiemelkedve (84—85 méter tengerszint feletti magasságon) húzódik az óholocén terasz ún. alsó lépcsőfoka, melyet inzula- vagy péninzula-szerű terepalakulatok alkotnak. Ezt a sávot bevágódott vízfolyásmedrek (pl. a Vadas-ér, a Demeter-ér, hogy csak a fontosabbakat említsük) tagolják-darabolják, s esetünkben azért lényeges, mert ide esik a szóban forgó topográfiai pont. A belsőbb, északabbi territóriumok ennél átlag egy-másfél méterrel magasabb — 86—89 m tengerszint feletti — részeikkel a holocén terasz fölső lépcsője, mely lényegében már az újpleisztocén infúziós löszháthoz tartozik, zömmel mezőségi vagy réti, illetve ezekhez közelítő talajokkal. Megemlítendő, hogy a hátérrészen (szélfújta) homokfelszínek, -foltok is találhatók, így helyünktől néhány száz m-re nyugatra, korreszpondáló homokoslöszös talajjal (szőlővel betelepítve). A vidék, a legnagyobb valószínűség szerint, a régi korokban nagyrészt erdős-ligetes, füves sztyepp-szerü tájék lehetett. * Áttérve most már a bennünket közelebbről érdeklő pontra, elsőként azt állapíthatjuk meg, hogy ez egy épp észak—déli tengelyü-axisú, hosszúkás, „csepp alakú", alapjában 200—250x60—80—100 méter nagyságú eleváció. Teteje, fölső része hozzávetőlegesen 50x30 méter (1500 m 2 ). Észak felé alacsony, 81—82 m tengerszint feletti magasságú „nyereg"-gel kapcsolódik az árvízmentes magasparthoz (,,plató"-hoz), aminek egy másik, keleti irányba eső ágával, mintegy szarvszerüen, öblözetet fog közre — a már említett Szelevényi-rétet. A föntiek alapján a domborzati alakulat, melynek tengerszint fölötti magassága 85,5 m, relatív kiemelkedése pedig úgy 4—5 m körüli, ártéri szigetecskének, de félszigetnek is mondható — lehetséges, talán több mint valószínű, hogy nagy áradások alkalmával a leírt „nyereg" is víz alá került, akadályozva némiképp a közlekedést. A dombnak észak és dél felé lankásabb, hosszabb, nyugati és keleti irányban rövidebb, „meredekebb" oldala a négy alapvető lejtőforma közül a normális és a domború lejtő kategóriájához áll közel (konvex fölső és konkáv alsó terepszakasszal). A napkeleti kitettségü látuszon — szántóföld — a világos árnyalatú, sárgásabb föld — ahogyan általában — a víz és szél által előidézett erózió/defláció, a talajpusztulás fémjelzője ún. felületi lemosás formájában pl., mely a gerinclejtő (és részben a lejtőderék) zónáját kellett, hogy érintse. Földtani-geomorfológiai vonatkozásban úgy tűnik, hogy a kiemelkedés lazább, homokos-agyagos/löszös altalajú, ül. anyakőzetű. Érthető tehát, valamikor kis szőlős is volt itt (a tízezres szintvonalas térképről 1 A Tiszazug ós ezen belül Szclevény határának, valamint lelőhelyünk természeti-fodrajzi viszonyaira 1. többek között: Pécsi 1969 67—141. (Közép-Tiszavidék); Ferencz 1971 passim; Kalicz 1957 leolvasva) — a délkeleti oldalon —, s hogy kisebb alkalmi bányagödrök vannak a délnyugati lejtőn. Napjainkban — mint utaltunk rá — a keleti látusz mezőgazdasági-szántóföldi művelés alatt áll, a túlsó részen akácerdő (acacia) terül el, a lombok alatt fűvel-gyeppel. Nem lehet megmondani, vajon ez utóbbi tereprész feltöretlen földnek tekinthető-e; lehetséges, hogy igen. (Kérdés, sok-sok évszázaddal ezelőtt közelebbről milyen növényzet vegetálhatott itt.) Feltalaja, humuszrétege vékony, nyilván valamiféle erdőtalaj, aminek mechanikai habitusa laza, omlósabb, könnyen ásható, a homokszerű anyakőzeten alakulva.' Az elevációt pont észak—déli irányban 4—6 méter közötti szélességű földút vágja ketté, mely dél felé az alluvium területére ereszkedik, északra pedig a lelőhely-névadó Sweiger-tanya (Kossuth Tsz, ül. Körösmenti Mgtsz) gazdasági épületeihez — istállók stb. — vezet, amelyek túloldalán néhány kisebb-nagyobb, 50—100—150 m kiterjedésű, pangó vizes mélyedés, mocsaracska/tavacska helyezkedik el náddal, egyéb vízi növényzettel körülvéve. Az említett dűlőút a dombon némiképp, átlag úgy félméternyire bevágódott, kétoldalt partfalat képezve. A felszínnek ez a megbolygatása, az ezáltal napfényre jutott régészeti jelenség volt az alábbi sorokban ismertetésre kerülő föltáró munkálatok kiindulópontja. (A lelőhely elhelyezkedésére a Gepida Királyság területén és közelebbről a Tiszazugban, ül. Szelevény határában 1. az 1—5. képet és a 6. kép 1-et.) B) A föltáró munka és a gepida telep rövid jellemzése, időrendi helye A régészeti ásatás, mely végül is egy korai Merovingkori germán telep föltárását hozta többek sorában, 1986. május 26-án kezdődött, amikor a szolnoki Damjanich János Múzeum akkori munkatársával, Kriveczky Bélával kimentünk a lelőhelyre, hogy elvégezzük egy telepobjektum dokumentálását. Erre — a kemencére/tűzhelyre, aminek már akkor tűnt — néhány héttel előbb, áprilisban, a kunszentmártoni járás (ül. kerület) archaeológiai-topográfiai terepbejárásainak napjaiban bukkantunk a ponton (MRT — Szelevény 37. számú lelőhely), a földút nyugati oldalán, vöröses-égett/paticsos folt formájában. A kutatás folytatására ösztönzött az, hogy a közelben korábbi kisebb, kb. 5 méter átmérőjű felületre kiterjedő gépi földmunka betöltődésnek látszó, leleteket is tartalmazó, hamus-faszenes mixtumot hozott fölszínre, melyet a fű kissé már benőtt. Az 1986 májusában—júniusában és 1987 májusában, tehát két kampányban végzett feltáró munka — barátaimmal, majd édesapámmal — során tizenkét kutatóárokkal, ül. szelvénnyel/rábontással összesen tizenhárom településjelenséget sikerült lokalizálni, úgymint: egy leletek hiányában keltezhetetlen gödör mellett két őskori (rézkori— 81—82. főként; Kertész 1978; Nagy 1954; Szlankó 1973—1974; Szűcs 1967; Timár 1954 — mind passim. 72
