Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)
Egri Mária: Jüri Arrak az „Üzenethozó" - Jüri Arrak the „Messenger"
41. Mózes vizet fakaszt — Moses Strikes WaterOut ofthe Rock zásában az emberi együttélés, a faj fennmaradás egyedüli lehetséges módját összegzik. Úgy tűnik, Isten azért kényszerült a törvények megfogalmazására, mert rájött, milyen gyarló lényt teremtett. „Gondolta-e az Isten, hogy alkotása félresikerült?" — teszi fel a kérdést Arrak. Isten azért kényszerült a szabályozásra, mivel meg akarta óvni teremtményét önmaga, s fajtája elpusztításától. A tíz parancsolat az ember ösztöneiben létező, maga és mások számára károssá válható vágyak kivonata. A Biblia lényegében az ide vezethető cselekedeteknek, illetve ezek szankcióinak a példatára. Mózes fényt hoz 40, hogy az emberek meglátva az igaz utat, megváltozzanak. De Arrak az emberek önmaguktól való javulását pesszimistán szemléli. A Kereszt alatt, a Megváltó leplét egymás kezéből tépkedők 1996-ban megrajzolt, megfestett Osztozkodás 39 kompozícióján az irigység a beszűkült egoizmus, az önpusztító ostobaság mellett az alapvető negatív emberi ösztönök kortalanságát is konstatálja. Az ember alaptulajdonságai évezredek óta változatlanok. Konklúzióját mitológiai példái is alátámasztják. A „Parancshozó" Mózes 40 kiviszi népét az egyiptomi szolgaságból, átvezeti őket a tengeren az ígéret földje felé. De a tömeg továbbra is elégedetlen. Nem véletlen, hogy Arraknál a feldühödött Mózes a bibliai vízfakasztó pálca érintése helyett öklével csap a sziklára. (Mózes vizet fakaszt 41) Az emberiség nem biztos, hogy a helyes úton halad. Arrak meggyőződése, hogy a világ Krisztus emberalakjában egy „szemiotikai jelet" kapott, amit el kell fogadni, és meg kell próbálni közvetíteni. Ő ebben látja saját művészete determinációját. Üzenet 42 lapján színes szellemlények, külön életet élő árnyékaikkal hozzák viszik az üzenetet, váltóbotként — gyertyavilágként adják tovább. Vajon eljut-e hozzánk az üzenet? Vagy félbemarad, és minden hiábavaló? (Félbemaradt üzenet 43). the incensed Moses hits the rock with his fist. (Moses Strikes Water Out ofthe Rock 41.) It is not certain that humankind is on the right way. Arrak is convinced that in the humán form of Jesus the world received a "semiotic sign" that has to be accepted and communicated. This is how he sees the determination of his art. In "The Message" 42 there are coloured ghosts 42. Üzenet — The Message whose shadows have their independent lives; they take and bring the message liké a baton, the light of a candle. Will the message reach us? Or will it stay halfway and everything is aimless? (Halfway Message 43) 43. Félbemaradt üzenet — Halfway Message 529