Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)
Egri Mária: „Non-Objective Painting"
A nonfiguráció a látásbeli örömöt, az érzékelési benyomásokat, a forma és érzelmi asszociációkat célozza. Az érzelmek — gondolatok felváltva működnek, társulnak, együtt léteznek. Ez a mű alkotására, de a befogadására is egyaránt érvényes. Cselényi Árpád főként sorozatokban érzi kifejezhetőnek gondolatait. Sok-sok előzmény, rajz, tempera, akvarell színvázlat után kerülnek vászonra olajképei, s még így is legtöbbször csak több oldalról közelítve érzi megvalósulni szándékait. „Egy gondolatnak mindig nagyon sok értelme van. Egyetlenegy dolgot nem lehet megfogalmazni egyetlenegy mondattal. Mindennek sokkal több, átfogóbb értelme van." — vallja. Bemutatott anyagában négy sorozattal találkozunk. Egy tucat zsák címmel jelöli eredeti zsákvászonra festett, lemezre ragasztott 12 munkáját. A zsák zárt bugyorforma, nem látjuk, mi van benne. Lényegében bármi is lehet. Ám a félig telt, középrészén elszorított batyu számos asszociációt is rejt. A vidám mikulás puttonytól az önmagába forduló embrió-formáig. Sok rajzi próbálkozás után alakult ki Cselényinél ez a zsák-képződmény, „amivel rengeteg mindent meg lehet oldani. Mi minden lehet egy zsákban? Mi mindent tudnék kihozni egy zsákból." — mondja — „De nem lehet egy zsák csupán, mert az akkor a lelkemnek csak egy foltja... "— folytatja. Végül a zsák alakzat itt-ott elkötve, kibuggyanva lett az az alapforma, amivel képes volt kifejezni a benne élőmozduló benyomásokat. A zsákok ugyan zártak, de a derűs színű képek biztatnak a reményre, hogy valami vidám dolog kerül elő belőlük. Lehatároltak a vonalak, de ugyanakkor szaggatottak is — bezártságuk sem igazán bezártság. Nagyobb részüknél élénk, jókedvű a színválasztás is, sok, rajzos elemmel. Egyik zsákban kis vidám piros képződmény sejteti, hogy érdemes lenne kinyitni. Mindehhez járul a durva vászon izgalmas tapintás-érzéki hatása is, amelyet a művész időnként szétvág, behasít. Úgy tetszik, ezzel konkretizál, tárgyiasít. Cselényi munkáinak legtöbbjénjelen van az egymáson keresztül húzott vonalak hálója. Lényegében térkitöltő vonalak, megbontják, elfedik vagy dekorálják a festett formákat, elválnak a formákat hangsúlyozó kontúrvonalaktól. Variációjuk számtalan; függőlegeseket metsző vízszintesek négyzetes rácsa, átlós metszések trapezoid rácsa, egymás mellé húzott, egymást nem metsző vonalak kötege. A festett vagy karcolt vonal (vonalak) ívének erősségével, sűrűségével a művész szándéka sokféle. Mint ahogy a rácsozás is többféle módon jelentkezik, képenként többféle funkciót tölt be. A Zsákoknál is megtalálható ez a vonalháló, legtöbbször egy bizonyos rendet, dekoratív ritmust követve. Cselényi mind a 12 műnél a farostlemez alapozott vagy természetes barnás, sima részére durva szövésű „zsákvásznat" ragaszt. A zsákdarabot különböző mértékben szétszabdalja, úgy ragasztja rá a farostra egy vagy több szeletben, felhasználva a köztük egzisztáló farostrészeket is. Általában mindegyik képre jellemző az anyagok azonossága, a szétvágott-megtépett vászonnak, illetve a lemezalapnak a nyilvánvaló láttatása, a zsákon letett színformák, vonalak, motívumok folytatódása a farostlemezen, formailag pedig a zsák-bugyorforma. Az egymásra kent, folyatott foltok váltakoznak időnként fröcskölt kis foltokkal. Ezeket több helyen belül is felsérti — karistolja. Némelyik kompozíciónál dörzsöli, karcolja, koptatja a felületet, amellyel archaikus irányú asszociációkat indít. A sűrűn egymásra tett fedő festékrétegek mellett, néhol úgy húzza végig a vastag ecsetet, hogy a festék megcsúszik a vásznon, szabadon engedve a durva fehérrel alapozott vászonszemcsék érzéki érvényesülését. Ugyanez az „esetleges, kvázi szaggatottság" az ecsettel húzott vékonyabb vonalaknál is érvényesül. S majd mindegyiknél jelen van a függőlegeseket vízszintes irányban metsző négyzetes, illetve egymást átlósan vonalakból szerkesztett trapezoidháló. Cselényi Árpád művészi szándékait, a megvalósítás gondolati és formai sajátosságait, technikai megoldásait kitűnően példázza a tizenkét darabos Zsák kompozíció. Munkáinál azonos jelentőséggel bír a vonal, a forma és a szín. S miután jelen közlés nem ad lehetőséget színes illusztrációkra, ennél a művészre jellemző és legkifejezőbb sorozatánál megkíséreljük egyenként megközelíteni a sorozat darabjait az elsődleges vizuális benyomások leírásával, illetve a hatásukra felmerülő asszociációk felvillantásával. Amely lehet, hogy a művész ösztönzőivel nem teljesen azonos, de ez az érzékelés szubjektív természetéből fakad. Mégpedig mind a nonfiguratív művészeti tevékenységnek, mind a felfogásának elsődlegesen a szubjektum a kritériuma. Gyökerei az alkotó személyiségének legmélyebb rétegeibe nyúlnak, felfogásuk-elemzésük pedig nem nélkülözheti a néző szubjektumának territóriumait. A „non-objective painting" megítélésének egzakt megoldására többen próbálkoztak. Elméleti kiindulásul Kant filozófiáját, a dolgok önmagukban való létezésének kérdését, a színek hatásánál a spektrumelméletet, kiválasztásuknál, egzisztálásuknál a fiziológiát, a vonalak formai elhelyezkedésénél, irányultságánál a pszichológiát, a téri elrendezésnél a biológiát hívták segítségül. Ám ha megállapításaik a művek utólagos vizsgálatánál részben igazak is, a nonfiguratív lírai alkotások eleve szubjektív indíttatásának nem mondanak ellent. (Kizárva itt természetesen a konstruktív konkrét művészetet, amelynek kiindulási alapja az objektív geometria.) 512
