Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Fekete István: Harcok Jász-Nagykun-Szolnok megyében 1944. október-novemberében

Mindenesetre november hetedikén estére a front itt is túlhaladt a megyehatáron.

107 Megyénkben 42 napon át tartott a fegyveres harc, az összecsapások hevességét az elszenvedett veszteségek jól minősítik. Az utolsó 12 napban csak a Jászságban vívott harcokban a német zászlóaljak létszáma 100—200 főre apadt (ez durván 40—70%-os veszteség), a 9. magyar határvadász hadosztály a Tiszafüred térségében, a folyó jobb partján folytatott harcokban elvesztette katonái 60%-át. A hadmüveletek befejeztével a német páncélos hadosztályok 8, a többiek 4-5 darab harckocsival rendelkeztek, ami 45—75%-os veszteséget jelentett. A szovjet támadás fő terhét viselő 4. SS páncélgránátos hadosztály csak november hónapban 152 halottat (ebből 8 tiszt), 816 sebesültet, 52 eltüntet, azaz összesen 1020 főt vesztett. A szovjet veszteségek is hasonló, illetve még nagyobb méretűek voltak, amit a november 15-i személyi és technikai feltöltés is bizonyít.

108 Nagyon sokat szenvedett a polgári lakosság is. A háborús törvények, normák, a hadi erkölcs, az emberi gátlástalanság sok-sok életet nyomorított meg, amit utólag már semmilyen hatalom és szándék sem tehetett jóvá.

109 A Magyar Városok Országos Szövetsége adatai szerint az 57 városunk közül Szolnok a károsodás mértékét tekintve sorrendben akkor a hatodik helyet foglalta el. „...Súlyosan megrongálódott a MAV-nak összesen 67 épülete, súlyos rongálódást szenvedett a szolnoki cukorgyár gépháza, a szolnoki papírgyár műhely épülete, a Bohn téglagyár, a Rákos Hungária Rt. Távvezetékei, a városi hálózatok és vezetéktartó oszlopai, valamint olajtranszformátorai megrongálódtak Gulyás-malom felrobbantva, Neugebauer-malom felgyújtva és leégve, Nostra közraktár felgyújtva. Mezőgazdasági Közraktárak, Hungária Rum és Likőrgyár, Fa- és Fémipari Szakiskola, Polgári Fiúiskola bombatalálatot kapott. A három felrobbantott hídon kívül bombatalálatot kapott a vasúti felüljáró, elpusztult az utak 90%-a, a víz és csatornahálózat csaknem egésze. Romba dőlt 521 épület, súlyosan megrongálódott 468 ház, javíthatóan sérült 700 épület. Az ablakkár 60%-os. A lakóházakban, középületekben, a kommunális létesítményekben keletkezett kárt 300 millió pengőre becsülték (1938-ban 1 pengő volt a mezőgazdasági napszámbér.) Ehhez még hozzá kell adni az ipari üzemek, gyárak kárát, valamint az elpusztult állatállományt és az elkobzott termény értékét." Nincs hitelt érdemlő adat arról, hogy Szolnok város valójában mennyi lakosát veszette el a háború következtében. A becslések szerint 5—6000-re tehető ez a veszteség, a külföldre menekültekkel együtt. A város lakosságában nem volt kimutatható jelentősebb népességcsökkenés, s ez annak tudható be, hogy igen sokan költöztek be a környező kisebb településekről a megyeszékhelyre."

0 A Tisza bal partja és Öcsöd között többször ide-oda tolódott a front. Különösen hosszantartó és súlyos harcok voltak Szolnok előterében, a szandai rét, a kocsorosi rész 107 Uo.47—56. 108 Tóth 1975. 52—54. p. — Kovács—Számvéber 2001. 197— 198. p. 109 Tiszai 2001.83—84. p. és a szandai repülőtér térségében. Erre nem csupán a szüntelen harci zajból lehetett következtetni, hanem az ott temetetlenül heverő katonák százainak holttesteiből is. A 4-es műút, a Rákóczifalvára vezető kövesút (árvízi töltés) mellett bunkersorok semmisültek meg, ahol szétroncsolt, feketére égett katonák holttestét verte a hideg őszi eső. November első napjaiban, amikor a szovjet egységek újra elérték a Tiszát, Szandaszőlősről idős embereket vezényeltek „málenkij robotra", velük dobáltatták lovas kocsikra a román katonák holttestét. A település déli végében (ahol a Gorove-kripta volt) hatalmas gödröt ásattak velük, és ott hantolták el közös sírban őket. A kegyeletsértő temetést végző szandai idős emberek le akarták venni az elesett katonák nyakából a „dögcédulát" (azonosító jelüket), hogy mégis „nevesítsék", kik nyugszanak a tömegsírokban. Az oroszok azonban csak legyintettek: nem kell, és gyorsabb munkára biztatták az összefogdosott „alkalmi csapatokat". A szovjetek különben mindig a legközelebbi város főterén, vagy jól megjelölhető parkokban temették el halottaikat. A román halottak esetében ez nem így történt. Ezért az elesettek hozzátartozóit még attól az elemi tisztességtől is megfosztották, hogy legalább később megtudhassák, hol nyugszik a szerettük, akit a politikai hatalmasságok a hadak útjára tereltek, és elvesztésük soha nem pótolható veszteséget okozott számukra. '

]

' Malinovszkij marsall megyénkben harcoló katonái nem valószínű, hogy viselkedés, kulturáltság, katonai morál és elegancia szempontjából a front legelitebb alakulatai közé tartoztak. Ezek a soknemzetiségű harcosok megjelenésüket tekintve eléggé szánalmasan néztek ki. Félretaposott sarkú, vászon csizma volt a lábukon, és beszegetlen szélű köpenyt, elpiszkolódott, „baltával szabott" nadrágot, kopott gimnasztyorkát hordtak. Zöldesbarna, madzaggal felkötött szütyő volt a hátukon, újságba csavart mahorkát szívtak. A kozák és ukrán katonák közül főleg a korosabbaknak, szíjon függő kereszt is látható volt a nyakában, a gimnasztyorka alatt

112 Szolnoknak viszonylag szerencséje volt, mivel a legkritikusabb hetekben, november 4. és december 25-e között a szovjet városparancsnok meglehetősen humánus ember (civilben zenetanár) volt. 0 igyekezett a katonák garázdálkodását megfékezni, de az alaphelyzet mégiscsak az volt, hogy az éhes katona enni akart, ezért lopott, rabolt, de nemcsak ennivalót, hanem ami keze ügyébe került, mindent. A számára hasznos tárgyat, eszközt éppúgy magáévá tette, mint a lányt vagy asszonyt. Szolnokon a kórházak sokasága miatt igen erős volt a rendészeti biztosítás. A katonai rendőrök éjjel-nappal járőröztek. Ez valamelyest védelmet jelentett a sok esetben emberi mivoltukból kivetkőzött, erőszakoskodó, részeg katonákkal szemben, de a helyzetet természetesen ez sem nem oldotta meg. Az idősebb szolnoki férfiakat a vasúti híd javításához fogdosták össze, és ott „éhkoppért" dolgoztatták. Közülük többen a hidegtől elgémberedett, fáradságtól kimerült testtel hullottak alá a hídroncsokról a Tiszába, és merültek el a 110 Uo. 84. és 88. p. 111 Uo. 85. p. 112 Uo. 85—86. p. 491