Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Szathmáry István: Egy temetés képei

Horthy Istvánná beszéde maradandót alkotott, amelyek ma is meghatározzák településünk arculatát. Azok az emberek, akik általa munkát kaptak, vagy házaikban fedél alá kerültek, kitörölhetetlen emléket őriznek szívükben. Azoknak, akik személyesen is ismerhették a családot, megnyugvást jelent, hogy a mai naptól tiszteletük és megbecsülésük virágait elhelyezhetik a családi kriptában. E föld adott nekik életet, e föld ad nekik nyugodalmat. " Beszédét az ókori filozófus, Seneca szavaival zárta a közös emberi sorsról:

17 „Felülmúlhatatlan vigasztalás elgondolni, hogy vele is csak az történt, amin átesett és utána is átesik minden ember; s ezért hiszem, hogy a természet, ha már ránk mérte ezt a súlyos csapást, mindnyájunkra mérte, mert így a sors kegyetlenségéért megvigasztal az, hogy közös a végzetünk. " A polgármester méltatásával csengtek egybe a kenderesi nők nevében a kormányzó hitvesétől elköszönő Németh Béláné, a kastély egykori gazdaasszonya leányának szavai is. A még élő m. kir. honvédtisztek nevében Kéri Kálmán vezérezredes mondott búcsúztatót. „ Horthy Miklós a XIX. század utolsó lovagja volt a XX. században Tisztelettel és szeretettel búcsúzunk tőle minden feléje hulló mocsok ellenére... " Az egyházak részéről először Hegedűs Lóránt püspök, a magyarországi zsinat lelkészi elnöke méltatta a kormányzót: „református püspöki családból származó, a Kálvin téri templomban Ravasz László igehirdetését hallgató hívétől búcsúzik az egyház ". Felidézte azokat a Pál apostoltól származó szavakat, melyek a száműzött államfő sírkövén álltak: „ üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk". A család nevében szóló özv. Horthy Istvánné és ifj. Horthy István szavai általános meglepetést keltették visszafogott hangjukkal mind a temetésen megjelentek, mind a szertartás tényében valamiféle restaurációs szándék nyitányát félők között. A kormányzóhelyettes özvegye köszönetet mondott mindazoknak, akik eljöttek kegyeletüket leróni az elhunyt 17 JKK. különszám, 1993. szeptember 4. és családtagjai előtt. Horthy István pedig az alábbiakat mondta:

18 „Hálát adok Istennek, hogy szeretett hazánkban jelen lehetünk együtt. Mint szabad emberek egy szabad hazában: ez tette lehetővé számunkra, hogy teljesíthessük kötelességünket nagyapámmal szemben. Befejezve életének pályáját azzal, hogy földi maradványait nyugalomra helyezzük szeretett hitvesével és Miklós fiával együtt. Mélyen meghat, hogy ennyi résztvevőt látok itt. " Szólt a kormányzónak az emigráció nehéz éveiben megnyilvánuló emberi nagyságáról, közvetlenségéről. „Elveszítette az otthonát, hazáját, munkáját, minden tulajdonát és négy gyermeke közül hármat, de egyetlen egyszer sem hallottam tőle panaszt, vagy önszánalmat. Mindig optimista és segítőkész maradt, egészen az utolsó pár hónapjáig. Egyszerű, szerény ember volt a nagyapám, és dacára vele született méltóságának, mindig megközelíthető volt és sohasem elzárkózó. Eletében nagy mozgatóerőként hatott mély szeretete hazája iránt és ragaszkodása ahhoz, hogy kötelességét teljesítse, legjobb belátása szerint. Nem hallottam gyűlölettel beszélni vagy rosszat mondani másokról." A család tagjainak beszédét egyértelműen a megbékélésre és a nyugalomra intő hang hatotta át, annak hangoztatása mellett, hogy a kormányzó korának megoldásait semmilyen körülmények között nem lehet visszahozni és a mára alkalmazni. Ennek ellenére voltak szórványos reakciók arra, hogy különösen Horthy István szavaiban valami kritikai fogódzkodót keressenek — sikertelenül. Mind A felravatalozott koporsók Horthy Istvánné, mind ifj. Horthy István beszéde őszinte rokonszenvet keltett a végtisztességre megjelent sokaság körében. A gyászbeszédek elhangzása után a díszegyenruhás tengerészek és a kenderesi fiatalok a koporsókat és ifj. Horthy Miklós urnáját a családi kriptába vitték. Hosszú évtizedek után kerülhettek így a kormányzói pár földi maradványai fronton elesett fiuk koporsója mellé. A kriptában v. Dávidházy András tengerészkapitány a kormányzót a hagyományos tengerész imával búcsúztatta, 18 JKK különszám, 1993. szeptember 4. 466