Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Szurmay Ernő: Egy pedagógus portréja a XX. század első feléből

SZURMAYERNŐ EGY PEDAGÓGUS PORTRÉJA A XX. SZAZAD ELSŐ FELÉBŐL WINTER ANDRÁS SZOLNOKI GIMNÁZIUMI TANÁR ÉLETÚTJA Nem lett belőle még címzetes igaz­gató sem. Szaktárgyai jellegénél fogva érettségire sem vihette diákjait. Szakmai kitüntetés sem jutott neki. Igaz, abban az időben nemigen osztogattak kitüntetése­ket „köztanároknak", bármilyen kiváló munkát végeztek is. A legnagyobb elis­merés, amit egy pedagógus oktató-neve­lő munkájáért kaphatott, tanítványainak iránta megnyilvánuló megbecsülése és szeretete volt. Winter András okleveles gimnáziumi tanárnak is csupán ez ada­tott meg. Annál bővebben volt része egy, a köz s a haza szolgálatában eltöltött és megszenvedett élet szerény jutalmaként elismerő oklevelekben, hadi kitünteté­sekben. Egy volt tehát a sokezer pálya­társ közül. Emlékét a közös értesítőkön és egyetlen, jóval halála után megjelent, hadifogságának történetét megörökítő naplóján kívül néhány cikke, rövid ta­nulmánya őrzi már csupán. A kiskama­szokat a felnőtté válás nem könnyű útján terelgető, gyermekszerető nevelőre, a szaktárgyait magas szinten oktató tanár­ra is már csak egykori tanítványainak évről évre gyérülő sora emlékezik. Hogy mégis róla szól ez az írás, an­nak magyarázata a volt tanítvány ragasz­kodó szeretetén kívül abban rejlik, hogy az egyedi vonásokon túl életútja alaku­lásában tükröződni látom a múlt század elején katedrára lépő, s onnan a negyve­nes-ötvenes években távozó, két világ­háborút, forradalmakat és válságokat megért magyar pedagógusok sorsát is. És még valamiért. Az a remény él bennem ugyanis, hogy ha fiatal pedagó­gusok kezébe kerül ez az írás, Winter András életútjának megismerése is bizo­1. kép. Winter András (1883—1959) 2. kép. Késmárkon a nyíllal jelzett házban lakott 1900—1902-ben közös „kamerában" a három líceumi diák: Györffy István, Szimonidesz Lajos és Winter András (dr. Bedey Endre felvétele, 1958) nyara segíteni fogja őket az iskola és a társadalom hivatásszeretetből való ön­zetlen szolgálatában. Bár Szabó István Winter András első világháborús naplóját közreadó könyvé­nek 1 bevezetőjében közli róla a legfonto­sabb életrajzi adatokat, a teljességre tö­rekvés igénye mégis elkerülhetetlenné teszi az életút egyes állomásainak újbóli és némely vonatkozásban részletesebb ismertetését. Winter András 1883. július 8-án szü­letett Mezőcsáton, ebben az Északi­középhegység előterében fekvő, jobbára protestáns lakosságú nagyközségben, ahol édesapja jószágigazgatóként dolgo­zott. Az ő oldalán kora gyermekségétől gyakorta járta a környező vidéket, hiszen édesapja — már hivatásánál fogva is — természetszerető, természetjáró ember volt. Édesanyja a háztartást vezette, és nagy gonddal nevelte három gyermekét, Andrást, Ferencet és Jolánt. A német és francia nyelvet jól beszélő, irodalomban és zenében jártas, művelt szülők a leg­idősebb fiút, Andrást a kassai elemi is­kolába íratták be. Középiskolai tanulmá­nyait aztán a jónevű késmárki líceumban kezdte és fejezte be 1902-ben. Diákévei alatt szoros barátságot kötött évfolyam­társával, Szimonidesz Lajossal (akiről a későbbiekben még lesz szó). Három tan­éven át közös albérletben laktak ők ket­ten. Jól ismerték a náluk valamivel fiata­labb Györffy Istvánt, a későbbi kiváló néprajztudóst, aki szintén albérletben lakva végezte el a késmárki líceumot. A 1 Szabó István: Valahol Oroszországban... Egy szolnoki hadifo­goly első világháborús feljegyzései. Folklór és etnográfia 62. Deb­recen, 1992. Eredeti kézirata a Damjanich János Múzeum tulajdonában. DMHA:2877-96. 441

Next

/
Thumbnails
Contents