Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)
Szabó István: Múzeumalapítás és előzményei Szolnokon. Dokumentumok
mánya ajándékozás és vétel útján napról-napra nő. Az első hónap forgalmának statisztikáját az alábbiakban adjuk közre. A közkönyvtár november 12-én nyílt meg. A hó végéig 16 délután állt a közönség rendelkezésére, mégpedig az olvasóterem 10, a kölcsönző 6 alkalommal. A kötetforgalom összesen 181 kötet. Ebből olvasótermi használatra 57, kikölcsönzésre 124 kötet jut. A kiadott művek közül tudományos és ismeretterjesztő volt 70, szépirodalmi 107, ifjúsági 4 kötet. A szépirodalmi könyvek közül magyar nyelvű 103, idegen nyelvű 4 kötet. Ebben az összeállításban nem szerepelnek az újságok és hetilapok. Az olvasóteremben elhelyezett hazai és külföldi folyóiratokat nagy érdeklődéssel olvassa a közönség. Összesen 30 hetilap és folyóirat jár a könyvtárnak, beleértve a szolnoki lapokat is. A látogatók száma 139, ebből az olvasóteremre jut 65, kölcsönzésre 74. Férfi látogató volt 119, nő 20. Érdekes a látogatók megoszlása foglalkozás szerint: Magántisztviselő (főleg banktisztv.) 36, egyetemi és főiskolai hallgató 24, kereskedő 14, állami tisztviselő 10, középiskolai tanuló 10, törvényszéki bíró, jegyző 7, tanár 6, tanító 6, városi tisztviselő 6, vasúti tisztviselő 6, háztartásbeli nő 6, megyei tisztviselő 5, ügyvéd 2, iparos 1. Messzebbmenő következtetésre sem a kötetforgalom, sem a látogatók számának statisztikája nem jogosít, hiszen csak egy csonka hónap forgalmáról ad számot. Annyit azonban meg kell állapítanunk, hogy az eredménnyel meg lehetünk elégedve. Minden reménységünk megvan, hogy a városi könyvtár Szolnok szellemi életének központja lesz." (Szolnoki Újság, IX. évf. 144. sz., 1934. december II. (kedd), 1—2.p.) December 13./a „— HONFOGLALÁS KORABELI sírokat tárt fel Tiszaburán Horváth Tibor, a Nemzeti Múzeum régésze. Ép edényeket, szép gyűrűket és láncokat találtak az évezredes sírokban" (Szolnoki Újság, IX. évf, 145. sz., 1934. december 13. (csütörtök), 4. p.). December 13./b „HONFOGLALÁSKORI SÍROKAT TALÁLTAK TISZABURÁN Tiszabura község határában honfoglaláskorabeli sírokat találtak. A sírokat a Nemzeti Múzeum kiküldötte, Horváth Tibor, az ismert nevű régész tárta fel. A nagy értékű leleteket, melyek között edények, gyűrűk, valamint egy páratlan szépségű oroszlános csat van, a Nemzeti Múzeumba szállították. Az ásatások tovább folynak." (Nemzeti Jövőnk, III. évf. 99. sz., 1934. december 13. (csütörtök), 5. p.) December 16. „— ADOMÁNYOK. A Városi könyvtár- és Múzeum részére újabban Bakai Gyula rt. igazgató régiségeket Tószegről, Muray Lipót fkeresk. isk. tanár és Dr. Tóth József vmegyei jegyző könyveket ajándékozott. Az adományokért ezúton is hálás köszönetet mond az igazgatóság." (Szolnoki Újság. IX. évf. 146. sz., 1934. december 16. (vasárnap), 3. p.) December 20./a „— A VÁROSI KÖNYVTÁR LÁTOGATÁSI RENDJÉT az ünnepi héten a következőképpen állapították meg: f. hó 24—25—26—27., 30. és 31-én, valamint január 1-én ZÁRVA lesz az ünnepek miatt, csak 28- és 29-én lesz nyitva." (Szolnoki Újság, IX. évf. 148. sz., 1934. december 20. (csütörtök), 3. p.) December 20./b „— ADOMÁNYOK. A Városi Könyvtár részére újabban dr. Szaller Miklós vm. főorvos és Radnai László jogszigorló ajándékoztak könyveket. Ez adományokért köszönetet mond az igazgatóság." (Szolnoki Újság, IX. évf. 148. sz., 1934. december 20. (csütörtök), 3. p.) 1935 Február 17. „— MEGHÍVÓ. A szolnoki Könyvtár és Múzeumegyesület tudományos és ismeretterjesztő előadásaira tisztelettel meghívjuk a Könyvtár- és Múzeumegyesület tagjait és Szolnok város közönségét. Az első előadás február 19-én (kedden) délután 6 órakor lesz a reálgimnázium rajztermében. Tárgy: Einzig Miklós reálgimn. Tanár: »Irásról, könyvekről«. Külön meghívókat nem küldünk. Belépődíj nincs. A Szolnoki Könyvtár-és Múzeumegyesület Elnöksége." (Szolnok és Vidéke, XVII. évf. 14. sz., 1935. február 17. (vasárnap), 4. p.) Február 24. „— A SZOLNOKI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUMEGYESÜLET tudományos és ismeretterjesztő előadására tisztelettel meghívjuk a Könyvtár- és Múzeumegyesület tagjait és Szolnok város közönségét, 1935. március 3-án (vasárnap) délelőtt 11 órakor a reálgimnázium rajztermében dr. Szondy György gimn. tanár, író (Debrecen) tart előadást A gyermek- és ifjúkor olvasmányai címén. Külön meghívókat nem küldünk. Belépődíj nincs. A Szolnoki Könyvtár és Múzeumegyesület Elnöksége." (Szolnok és Vidéke, XVII. évf. 16. sz. 1935. február 24. (vasárnap) 7.p.) Március 4. „A KÖNYVTÁREGYESÜLET ELŐADÁSA A Szolnoki Könyvtár és múzeumegyesület rendezésében folyó hó 3-án délelőtt 11 órakor igen értékes előadást tartott a reálgimnázium rajztermében Szondy György dr. debreceni gimn. tanár. A megnyitó beszédet BALOGH Béla dr. tanár, az Egyesület alelnöke mondotta, majd Szondy György dr. A gyermek- és ifjúkor olvasmányai címen tartotta meg nagy figyelemmel kísért előadását, amelyben három problémát vett bonckés alá. A szülők nem tudnak eligazodni a gomba módra szaporodó ifjúsági könyvek tömegében. A bírálók szerint a népmeséken kívül csak kevés olyan ifjúsági könyv van, amelyet nyugodt lélekkel lehetne az ifjúság kezébe adni, éppen ezért azokat alapos rosta alá kell venni és újakkal pótolni, mert ifjúsági olvasmányokra szükség van. A harmadik probléma megoldása sze433