Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Szabó István: Múzeumalapítás és előzményei Szolnokon. Dokumentumok

latok irányításában, mert a szolnoki gyűjtőhely számára is ígértek tárgyakat a napfényre kerülő leletekből." (Szolnoki Újság, IX. évf., 43. sz. 1934. április 15. (vasárnap, 1-2. p.) Április 26. „MIT KAP SZOLNOK VÁROS A HILD-HAGYATÉKBÓL? Mindenki ismerte a megyénkben HILD Viktort, aki fáradhatatlan és áldozatkész munkása volt a magyar kultúrának. A gyűjtés volt a szenvedélye, amit nagy tudományos megalapozottsággal és felkészültséggel évtizedeken át folytatott. Alig volt nap, hogy ne munkálkodott volna gyűjteményei gyarapításán. Ha összeadnánk azt a sok ezer kisebb-nagyobb összeget, amit beszerzésre, kutatásra áldozott, egy vagyont jelentő összeg jönne ki. Élete munkásságának az eredménye egy kb. 1.000 kötetből álló tudományos könyvtár, több ezer darabból álló régiség- és érem-gyűjtemény és 20 kézzel írott kötet adatgyűjtemény. Feljegyzett minden adatot, amit megyénk történetére, művelődési viszonyaira vonatkozólag talált. Ezek a feljegyzések felbecsülhetetlen értékek lehetnek Szolnok város és a megye múltjának a kutatói számára. Gyűjteményei, míg özvegye élt, a közönség számára hozzáférhetetlenek voltak, mert az özvegy féltve őrizte férje hagyatékát. Az özvegy mintegy két hónappal ezelőtt elhalálozván, leányát, özvegy VISZLAY Ernőné szül. HILD Elzát — több oldalról kérték meg a gyűjtemények átadására, de ő tudván azt, hogy a város vezetősége meg akarja szerezni a gyűjteményeket, a város közönségének ajánlta fel azokat és csupán azt óhajtja, hogy atyjának a város síremléket állíttasson és emlékét a városi múzeumban is örökítse meg. Városunk polgármestere örömmel vette az ajánlatot és felkérésére dr. BALOGH Béla a szolnoki főgimnázium tudós tanára, valamint MÁRTON Lajos egyet. m. tanár, a Nemzeti Múzeum régészeti igazgatója már meg is vizsgálták a gyűjteményeket és tudományos muzeális szempontból mindketten igen becseseknek nyilvánították azokat. Különösen elragadtatással nyilatkoztak mint szakemberek a régiség- és érem-gyűjtemény minden egyes darabjáról szóló több kézírásos kötetet kitevő rendszerességükben és pontosságukban párjukat ritkító leírásokról, melyek a gyűjtemény érdekességét fokozzák. A szakértők véleményüket már be is nyújtották. Tudomásunk szerint a gyűjtemények átvétele ügyében a folyó havi közgyűlésen határoznak. Nem lehet kétséges, hogy a közgyűlés a gyűjtemények átvétele mellett fog dönteni, mert hiszen a hozandó anyagi áldozat úgyszólván jelentéktelen a gyűjtemények nagy tudományos és közművelődést előmozdító értékéhez —jelentőségéhez képest. A városi múzeum és könyvtár ma még elég kezdetleges, ha azonban a HILD-féle gyűjteményekkel gyarapodik, büszkén mutathatjuk be és bocsáthatjuk majd a közönség rendelkezésére." (Szolnok és Vidéke, XVI. évf. 33. sz. 1934. április 26. (csütörtök), 1. p.) 422 Április 29. „ÁSATÁSOK RÁKÓCZIFALVÁN írta: Dr. Balogh Béla reálgimnáziumi tanár Néhány napig a gyerekek „ásatásdit" fognak játszani Rákóczifalván. Egy legényke máris megkezdte a kutatást a homokban egy maszatos fiúcska és egy pöttömnyi kislány segítségével. Olyan komolyan csinálják, akár a nagyok. Áldozatkészségben túltesznek a felnőtteken, mert körmüket se sajnálják. Mi csak ásóval dolgoztatunk, a finomabb munkát pedig ügyes formájú lapátkával, kaparóval, tűvel, kanállal és ecsettel végezzük. Hogyne volna izgalom Rákóczifalván, mikor az apróságtól az öregjéig mindenki tudja már, hogy a felszínre hozott sírok több mint háromezer évesek. Sok ember nézi az ásatás munkáját. A már beavatottak magyarázzák az újonnan érkező érdeklődőknek, hogy a leletek bronzkoriak, abból az időből valók, mikor az ember még nem ismerte a vasat. Szántással és egyéb földmunkákkal már régóta előkerültek edénycserepek, csontok és bronztárgyak. A régész különben is őskori lakóhelyet sejt a magasabb, ármentes felszínen, mint amilyen Rákóczifalva is. A szolnoki múzeumi gyűjtőhelyre is került már két urna, egy bögre és egy bronztőr Rákócziból. Rész József igazgató tanító pedig több tárgyat küldött a Nemzeti Múzeumnak. A mostani ásatásokat maga dr. MÁRTON Lajos egyetemi m. tanár, a Nemzeti Múzeum régészeti osztályának igazgatója, híres archeológusunk vezeti. Munkájában THESSZÁK Károly Ágost, a Nemzeti Múzeum kiváló tisztviselője van segítségére. THESSZÁK gyönyörű fényképeket készített minden nevezetes leletről. A fényképek egy példányát a szolnoki múzeumban fogjuk elhelyezni. Meg kell emlékeznünk az értelmes munkásokról is, kik élükön Balázs Antallal 6 napon át derekas dolgot végeztek. A kutatást mindenekelőtt a vármegye és a város megértő áldozatkészsége tette lehetővé. Mi szolnokiak nagy hálával tartozunk MARTON professzornak, a szolnoki közkönyvtár és múzeumi gyűjtőhely pártfogójának. A szervezés nehéz munkájában eddig is élveztük tanácsait és továbbra is reméljük támogatását. Neki köszönhetjük, hogy a rákóczifalvi ásatásnak talán legszebb eredménye, egy nagy üggyel-bajjal kiemelt bronzkori sír a szolnoki múzeumot gazdagítja. A három és félezer éves nő eddig még nem kísérelte meg, hogy korából letagadjon néhány száz évecskét. Különben ilyen rossz tréfák ellen vitrin fogja megvédeni a múzeumban. Az ásatás első napja (április 23.) igen eredményes volt. A tiszteletes úr bizony nem sejtette, hogy udvara és kertje soha nem bolygatott bronzkori temető. Abban a korban kétféle temetkezés dívott: elföldelés zsugorított helyzetben és hullaégetés. Első nap egy férfi, egy nő és egy gyermek zsugorított csontváza került felszínre. A férfi mellett urna feküdt két agyagbögrével, a női sírban nyakékül használt átfúrt csigák és rézgyöngyök voltak. Ugyancsak az első nap eredménye négy urnasír. Egyik hamvvederbe kis gyermek égetett hulláját temették. A porlandó csontmaradványokat tartalmazó edény borítóján ott feküdt a gyermek agyagcsörgője. Bronzkori gyermekjátékszere! Lehetetlen megilletődés nélkül kézbe fogni, megcsörgetni... Az ásatás harmadnapján két újabb zsugorított csontváz