Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Szabó István: Múzeumalapítás és előzményei Szolnokon. Dokumentumok

Közoktatásügyi miniszter Úr a debreceni Középiskolai Tanárképzőintézethez osztott be előadó tanárnak, egyben mint egyetemi szakelőadó az embertani előadások megtartásával bízott meg a debreceni Tisza István Tudományegyetemen, azokat a szálakat, amelyek 23 éven át Szolnok városához fűztek nem is metszettem el... (hanem)... elhatároztam, hogy a szolnoki könyvtár és múzeumi gyűjtőhely igazgatását, vagy legalább is irányítását továbbra is megtartom... (amire egyébként) Dr. Pasteiner Iván, a Közgyűjtemények Országos főfelügyelője... maga is... kért, (vagyis) hogy az intézmény vezetését tartsam meg továbbra is... — így is cselekedtem... de egy szolnoki közművelődési intézménynek Debrecenből való állandó igazgatása lehetetlen. Szerencsére dr. Pápay Antal gimn. tanár úr vállalta állandó helyettesítésemet... "

74 Ha nem is került az intézmény élére „egy fiatal, tudós archeológus doktor", a gyűjtemény dr. Pápay Antal tanár személyében jó kezekbe került. 1941. november 3-i hivatalba lépése előtt már hónapokon át tanulmányozta az igazgatás munkáját, minek következtében a változás zökkenésmentesen zajlott. Csak éppen további perspektíva, fejlődési remények nélkül. Mert bár a távvezérelt Pápay Antal lelkiismeretesen és a tőle telhető legnagyobb szakszerűséggel üzemeltette tovább a múzeumi gyűjteményt, hiányzott belőle az alapító energikussága, lendülete, fáradságot nem ismerő munkabírása. Hiába olvassuk, hogy „az ügyeket állandó levelezéssel szoktuk megbeszélni", hiába bizakodik BALOGH Béla, hogy ,,remélem, lesz majd alkalmam időnként hosszabb időt is fordítani a múzeumi munkálatokra", maga is tudja, hogy ez már nem lehet hatékony. „...egy szolnoki közművelődési intézménynek a Debrecenből való állandó irányítása lehetetlen", főként napi munkájának érdemleges befolyásolása miatt sem. Kiváltképp az ő elfoglaltsága mellett, hiszen — mint írja — „...eltávozásom óta (azaz 1941 végétől 1942 július 4-ig) most harmadízben látogatom meg a közkönyvtárat és múzeumot ". Utódja csak üzemeltetni tudta mind a könyvtárat, mind a múzeumi gyűjtőhelyet, s szinte változatlan formában megőrizni azt a ráhagyott tárgyi gyűjteményi anyagot, amelyet BALOGH Béla 1941-ben a szolnoki múzeum előzményeként értékelhető utolsó állapotjelentésében az alábbiakban írt le. „A múzeum — helyesebben ezidőszerint még csak múzeumi gyűjtőhely — helyiségei nem felelnek meg feladatuknak. Itt is — mint a könyvtárban — csaknem meddő küzdelmet folytatunk az utcai porral és a penésszel. A múzeumi dolgozóhelyiség és raktár szűk, sötét, levegőtlen. A gyűjtemény a zsúfoltság miatt nem igen fejleszthető. A múzeumi munkára a nagy könyvtári elfoglaltság és sok gátló körülmény miatt nincs elég időnk, de szakszerű segítség sem. Szolnokról való eltávozásom még nehezebb helyzetet teremtett. Időnként ugyan Szolnokon, a könyvtárban és múzeumban töltök 2-3 napot, de ennyi idő kevés arra, hogy komolyabb múzeumi munkát végezhessek. Mindenesetre keresni fogom a módját annak, hogy a jövőben 74 DMHA: 3900-04; 164/1942. Jegyzőkönyv az 1942. július 4-i közgyűlésről. évenként hosszabb időt tölthessek a múzeumban a múzeumi tárgyak vizsgálatával, tanulmányozásával, katalogizálásával és a múzeum berendezésével. Mindez állandó és rendszeres munkát kívánna. Az volt a tervem, hogy még ennek az évnek az őszén megnyitjuk a múzeumot a közönség számára. Sajnos, a megnyitást ismét el kell halasztani. A küzdelmet nem adjuk fel. Kell megoldást találni. Múzeumi berendezés. A múzeum bútorzata teljesen megfelelő, bármely múzeumba beillene. Az 1941. év nyarán nagy lépéssel haladt előre a múzeum berendezése. Két új vitrint csináltattam és ezeket a nyáron be is rendeztem. Az egyikben néprajzi tárgyakat helyeztem el, a másikat Verseghy Ferenc emlékének szenteltem. Most már a harmadik helyiség is be van rendezve. Itt helyeztem el a néprajzi és a képzőművészeti gyűjteményt, a Verseghy Ferencre vonatkozó emlékek gyűjteményét és néhány várostörténeti képet. A sírvitrinen kívül most már 10 vitrinünk van berendezve. Több vitrint már nem is lehetne elhelyezni a múzeumban helyhiány miatt, legfeljebb még egy kis középvitrint a harmadik helyiségben az ékszerek és apró emléktárgyak számára. Ezt mielőbb meg is csináljuk. A feliratokat és szemléltető rajzokat most már meg lehetne csinálni, csak idő kérdése. Természetes, hogy az illusztráló rajzoknak és festményeknek művészi munkáknak kell lenniök. Ez a kérdés éppen Szolnokon könnyen megoldható. Ugyancsak az 1941. év nyarán berendeztem a raktárhelyiséget és jegyzékbe vettem a raktárban elhelyezett tárgyakat. Konzerválás. Konzerváló- és fogyószerekre, képkeretezésre, valamint fényképezésre együttvéve 59 Pengő 10 fill.-t költöttünk. Egy értékes urna restaurálására régi altisztünket, Nyitrai Lászlót hívtam Szolnokra Túrkevéről. Útiköltségét és egyéb költségeit megtérítettem, munkáját szerényen honoráltam. Az ilyen restauráló és konzerváló munkákra Nyitrait évek során megtanítottam. Most senki sincs, aki ilyesmihez ért. Ásatás. Ásatást idő és költség hiánya miatt nem végeztünk. A szolnoki folyammérnöki hivatal értesítette a múzeumot, hogy munkálatai közben Tószegen régiségek kerültek felszínre. Dr. Pápay Antal 1941 december 1-én 9 gimnáziumi tanulóval kiment Tószegre és Paphalmy György mérnök vezetésével megtekintette a tárgyakat és beszállította a múzeumba. A lelőhelyekről vázlatot is készítettek Sírleletet állítólag nem találtak, leginkább csontok és edénytöredékek kerültek elő. A munkások széthányták a tárgyakat s egyes darabokat magukkal vittek. Gyarapodás. Ajándékozás útján a múzeum a következő tárgyakkal gyarapodott az 1941-ik évben. 1. 1 db grafitos edény. (Csapó István v. tisztviselő). 2. 1 db régi pisztoly. (Államrendőrség szolnoki kapitánysága). 3. 1 db XVII sz.-beli gyűrű. (Kovács István gyógyszerész, Rákóczifalva). 403