Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Örsi Zsolt: Hortobágyi kutak

9. kép. Gémeskút bicskatartón (A szerző felvétele) A hortobágyi állattenyésztés tervszerűbbé tétele már a 19. század utolsó harmadában megindult, de ennek megvalósulására a kutak hiánya miatt nem került sor. 1871ben a közgyűlés utasítja a közgazgasági bizottságot, hogy a lóállomány az eddigi gyakorlattól eltérően „két kanca és egy herélt ménesbe legeltessenek". Ez azonban pásztor és a kutak hiánya miatt nem volt teljesíthető, ezért ezt elhalasztották, míg az akadályokat ki nem küszöbölik.

1,2 A törzsgulya felállításakor a legelőhely megválasztása, a jószágenyhelyek építése mellett alkalmas téglakút ásását is elhatározták a téli legelőn.

113 Angyalházán az 1880-as években kezdték meg a kutak ásását, addig minden pásztor a Hortobágyra járt itatni.

114 1880 márciusában a Hortobágyi Intéző Bizottság és a Debreceni Gazdasági Egyesület tagjai elhatározzák, hogy „lóerőre berendezett szivattyú által" húzzák ki a vizet. Több mühelytulajdonossal is tárgyaltak, míg végül egy Walter— féle öntözőgépet állítottak üzembe. Választottak egy kútkészítő bizottságot is, amely négy új kút ásását határozta el. Az elsőt a Ludas rét déli részén a másodikat a Bucsaitelken a harmadikat a Fehérnád fok telken, míg a negyediket a nagyiváni határban. A kutakat elkészítették, de nem volt elegendő vízbőségük és utóvégre aljukból föveny fakadt fel. A bizottság ezért úgy határozott, hogy a kutakba belefúrat.''

5 1914-ben ezt írja Ecsedi a hortobágyi kutakról: „A Hortobágyon ma nem panaszkodunk a kutak kevés száma miatt, de annál inkább tartalmuk botrányos volta miatt. Az egészségtelen és élvezhetetlen talajvíz, mely a 3 — 6 m. mély, kör, vagy négyszögalakú medencékben gyűl össze, a szerves vegyületekben gazdag felszíni rétegekből szivárog ősze. Tavasszal még tele mindenik, az esős nyár elmúltával, a száraz napokban, rohamosan megcsappan a 112 Ecsedi István 1931. 16. 113 Ecsedi István 1931.48. 114 Béres András 1951.3. 115 Ecsedi István 1931. 42—43. szennyes víz és a partosabb helyeken vastagabb lösztalajban beágyazott kutak vizét mielőbb kimeri egy pár markos legény, többé nem képes a nappali forróság és éjjel a szúnyogok által agyonzaklatott jószágot kielégíteni, a laposok partjára ásott kutakhoz folyamodnak, melynek vize még élvezhetetlenebb mint amazé. Érthető is. Közelmúlti áradmányos iszap sziksóval staturált lösztalajban a kutak vize a legkülönbözőbb árnyalatokat veszi fel. Az erősen humuszos talajban sötét színű. A löszben világossárga, másutt a talaj magas mangán tartalma folytán vörös a kútban a víz. (Veresvizű kút az Árkusparton.) Felszínét állati hulladékok és hullák borítják. Itt — ott zsírszerű réteg vonja be a felszínt, jelezvén, hogy a talajban még sok korhatag szerves rész van. Fanyar íze a szíksó jelenlétére vall, míg kesernyés volta a keserűsót árulja el. Természetesen a kutakban a talajvíz évszakról — évszakra, évről — évre változtatja magasságát. Az ingadozások pedig a csapadéktól és a párolgástól függenek." 116 A Hortobágyon a gémeskutak mellett a közelmúltban több artézi kutat is fúrtak, amelyek jelentősen megnövelték a jó minőségű ivóvízellátást embernek állatnak egyaránt, ugyanakkor csökkentették a pásztorok itatással járó fáradalmait is.

117 A századelőn fúrott kutakról Zoltai ezt írja: „160 — 200 méter mélységből tiszta jól felszökő vizet kaptak a debreczen — f. abonyi vasút 12. sz. őrházánál, a mátai telepen, belső Ohaton, Vajdalaposan, Faluvéghalomnál és a Pentezugban. E kutakból több kevesebb földgáz is ömlik ki, mely meggyújtva lánggal ég." '

18 Az ohati artézi kút a 20. század elején mintegy 200 köbméter gázt hozott felszínre percenként. Egy alkalommal véletlenül meggyulladt és csak nagy nehézségek árán sikerült eloltani. Egy időben szóba került, hogy ezzel oldják meg a majorsági épületek világítását, de ez terv maradt.

119 A hortobágyi kutak jelentősége az állatállomány apadásával egyenes arányban csökkent. Ma a kutak többsége igen rossz állapotban van. Sok közülük beomlott, ágas és káva nélküli. Összegzésként megállapíthatjuk, hogy egy jó vizű, jól karbantartott kút mindig jelentős értéket képviselt. Az Alföld, elsősorban állattartásra szakosodott részein ez különösen így volt, hiszen a gazdaság alapját képező jószágállományt nem csak etetni, hanem itatni is kellett. A vízvétel módja koronként és az időjárás függvényében változott. A Tisza szabályozása előtt általános volt a nyíltvízi itatás, noha a hatóságok mindig igyekeztek — különösen nyáron — a pásztorokat a kutakra szorítani. Az egyszerű kutak, gödörkút, sírkút, bányakút mellett már a honfoglalás időszakában megjelennek a bélelt, ásott kutak. Az Alföldön különösen elterjedt, az egész Európa szerte közismert gémeskút, amely oly nagy számban volt jelen valaha, hogy a magyar puszta szimbólumává vált. Az egészséges, jó minőségű víz azonban csak a nagy mélységű, fúrott, artézi kutakkal jelent meg. 116 Ecsedi István 1914. 53. 117 Papp Ferenc 1976. 35. 118 Zoltai Lajos 1911.31. 119 Ecsedi István 1908. 26-27. 354