Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Vajda Mária: Szexuális bűnök és büntetések a XVIII. századi puritán Debrecenben és környékén

nemi érintkezés a házaséleten belül is csupán a gyermeknemzést szolgálhatta, és nem lehetett az egyéni örömszerzés módja. Az élvhajhász szerelmeskedés, az erotika a keresztény erkölcs szerint bűnös dolog volt. Ennek ellenére az 1710. február 10-én Gombos András és Oláh Kata ügyében felvett, most következő három tanúvallomásból, az egymásba felejtkező legény és leány szerelmi csatározását, önfeledt, örömös játékát érzékelhetjük, s méghozzá olyan vészterhes időkben, amikor a mirigyes nyavalyának, mirigyes halálnak nevezett pestis járvány

13 réme is felsejlik. Az első tanú, a 32 éves Papp István vallomása szerint: „Láttam, hogy egygyütt ölelgetőztek csokollottak, egy más lába közzé kapdostak, a Férfi a Leánnak pendelyét fel fogta testet, csécsit, farát vita [vívta] dulakottak egy mást forgatták, egy máson hevertek, láttam azt is, hogy a leány hogy gyertyát vittek be, a legény mellől ugrott fel, a bujtben is egymást az ágynak dűtötték, ha a legény el hattá, a leány ismét neki ment. Hallottam a legény szájábul mondotta azt is hogy a Leánynak a czombjában lévő mirigyit meg nízte, tapogatta, betegségében a Leánt, maga mentéjével takargatta." Mester Gergelyné Csoba Anna (35 éves) is hasonlókat tapasztalt: „Láttam egy ágyban öszve ölelkezve feküttek éjjel 11 órakor másszoris estefelé hasonlóképpen láttam mind a bujtben mind mászszor sokszor dulakottak hol ágyon, hol a földön egy más hasán hevertek, hallottam a Legéntül, mondotta mind a Leánnak magának mind másoknak hogy a mirigyit meg tapogatta. Akárcsak a harmadik vallomástevő, a 26 esztendős Pap Istvánné Veres Mária: „Láttam együtt való sok dulakodásokat, jáczczásokat mind a bűjtkor mind mászszor egymást az ágyra fölhánták. "

14 Nem ismerjük a konkrét vád megfogalmazását, s azt sem, milyen büntetést szabhattak ki a fiatalokra, de valószínűsíthető, hogy paráznaságuk miatt indult ellenük eljárás, amit csak súlyosbított, hogy mindez a pestis idején történt, megszegve a böjttartásra vonatkozó előírásokat is.

15 A házasságon kívüli nemi élet bűnével terhelten — akárcsak másutt — Debrecenben is megtaláljuk a társadalom minden rétegét. A XVII. századot követően országosan enyhült ennek megítélése, s a bűnösöknek már nem kellett halálos ítélettől rettegnie a cívisvárosban sem. A puritán város puritán szellemiségben nevelt diákjai 13 A pestis, a test hajlataiban, a nyirokmirigyek megduzzadásával, magas lázzal kísérve, 6-7 nap alatt végzett áldozatával. Hogy mikor jelent meg Debrecenben az 1710 márciusáig pusztító epidémia, pontosan nem tudható. Első nyomát a városi tanács 1709. október 13-i rendelkezéseiben találjuk. Kováts Zoltán számításai szerint 4000 főre tehető az 1709-1710 évi debreceni pestis áldozatainak száma. Vö.: KOVÁTS Zoltán: A népesedési viszonyok. In: RÁCZ István szerk. 1981. 35. 14 IV. 1018. e. 3. k. 268-269. (1710. február 10.) 15 A református város más időkben is büntette a böjt megszegőit. A böjt nemcsak az ételekre vonatkozó megszorításokat jelentette, hanem egyéb élvezetektől való megtartóztatást (így a szeszesital fogyasztástól, tánctól, s a házastársak közötti szexuális érintkezéstől) is. 16 A kollégiumi diákság felett az iskola belső törvényei alapján ítélkező Iskolai Törvényszék korlátozott bíráskodási jogkörrel bírt, csak saját körébe tartozó fegyelmi ügyeket, kihágásokat büntethette. Ugyanez jellemezte a város lakosságát átfogó református sem mentesek az efféle bűnöktől, s ők sem kerülhették el a világi büntetést.

16 Veszprémi Sámuel tógás diák Csatári István úr szolgálólányával paráználkodott. A diák vallomása szerint kétszer, a lány szerint viszont négyszer „ volt közök egymással"}

1 A Kémeri János úr, esküdt polgár nagyobbik leányával „száma nélkül" paráználkodó Karczagi Mihály, aki ugyancsak tógás diák volt, bár teherbe is ejtette a lányt, de a házasságot egyre csak ígérgette. Esetük a cívisváros kiválóságai között korántsem egyedi jelenség, „rendszerint való büntetésüket" megválthatták.

18 Napvilágra kerültek a debreceni kereskedő- és kézműves legények szexuális kicsapongásai is. A céhszabályok büntették a legények esti kimaradását, a gyanús, parázna személyekkel való találkozást, a trágár beszédet, s más, a kor moráljával össze nem egyeztethető tetteket. 1828-ig kötelezővé tették az ifjú céhmesterek nősülését is.

19 Az asztalos céh 1620-ból való artikulusa egy esztendő elteltével pénzbírsággal sújtotta a nőtlen mestert. Sőt az 1636-os appendix szigorítása szerint, akik a negyedik esztendőben „az Istennek rendelésével ném gondolván mégh nem házasottak", azok „tablaia vonattassék fél", vagyis a céhből kizáratnak.

20 Hasonló rendszabályokat sorra idézhetnénk a többi céhszabályzatból is. A napvilágra került esetek is bizonyítják e szigorú előírások jogosságát. A paráznasággal vádolt legények alkalmi partnerei nem ritkán rossz hírű nőszemélyek voltak. Hónapokkal az eset után derült ki, hogy Debreczeni János, Németi István és Nemes András pünkösdöt követően „a Kémeri Úr műhelyében, egy Aszszonyt és egy Leányt bevittek, ott vélle fertelmeskedtek, a Kémeri Úr Inassával". Az inas valószínűleg a felelősségre vonás elől katonának állott, így csak a másik három társát vesszőzték 21 meg. Ugyancsak hónapokkal az eset megtörténte után került a törvény elé, Domokos István, Szakállas István és Harangozó Mihály, akik egy ismeretlen asszonyt, Nyilas István borbély műhelyébe bevittek, és „vélle egész éttzaka Paráználkodtak." Az első két vádlott bevallotta, hogy „Kétszer kétszer volt közök az Aszszonnyal", akit Harangozó Mihály mutatott meg nekik, hogy az olyan asszony, aki „valamikor kell neki, tsak egyet füttyent, mindgyárt megyén utána a gazra. " Harangozó viszont tagadta, hogy köze lett volna az asszonnyal, akiről ő nem mondott egyecgyházat is, akárcsak a város kézműveseit tömörítő céhszervezeteket. Vö.: BÉKEFI Rémig: A Debreczeni Evangélikus Református Főiskola XVII. és XVIII. századi törvényei. Budapest, 1899.; TÓTH Béla: A kollégium története a XVIII. században. In: A Debreceni Református Kollégium története. (Szerk.: BARCZA József) Budapest, 1988. 87-89.; BALOGH István, 1973. 84-87., VARGA Gyula: Ipari termelés, a társadalom iparos rétegei. In: RÁCZ István szerk. 1981. 320-322., 326. 17 IV. A. 1018.c.5.k.385-386.(1741.szept.2.)A férfiak egyébként kevés kivételtől eltekintve mindig kevesebb alkalmat vallottak be, mint a nők. 18 IV. A. 1018. e. 6. k. 320. (1747. szeptember 18.) 19 Vö.: VARGA Gyula: Ipari termelés — a társadalom iparos rétegei. In: RÁCZ István szerk. 1981. 322., 325. 20 VARGA Gyula: Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez. In: A Debreceni Déri Múzeum 1988. évi Évkönyve. Debrecen, 1990.95, 152, 154. 21 IV. A. 1018. c. 5. k. 537. (1746. november 5.) 253