Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Bogdán Melinda: A moldvai csángó csujogatások szerelmi szimbolikája

második fejezet témáját. A műfaji leírás mellett azért válik szükségessé a rokonműfajokat is körülhatárolni, mivel használóik ill. használati körük, funkciójuk és jelképeik összekapcsolják őket. így szó esik majd a népdalokkal, a szerelmi müköltészet darabjaival, tréfás dalokkal és csúfolókkal, gyermekjátékokkal, szólásokkal stb. való kapcsolatról nyilván a vizsgált anyag alapján. A negyedik fejezetben kerül sor a szimbólumok rendszerzésére, melyet a felhasznált anyag származásának, lelőhelyének leírásával kezdek. Szó esik majd arról, hogy mely régióból valók a gyűjtések, ill. hogy honnan száraznak, valamint arról, hogy miért pont ezekre esett a választás. A vizsgálódást problémafelvetéssel indítom a táncszókkal kapcsolatos eddigi osztályozási kísérletek fényében, aztán fölvázolom a konkrét szöveganyag alapján fölállított rendszert. A levont következtetések és az összegzés zárja az elemzést. Helynévlista cím alatt fölsorolom azon falvak nevét, honnan az egyes szövegek származnak, ezután következik az adattár használatához szükséges rövidítések jelmagyarázata. Az adattárban található meg az a szöveganyag, mely a kutatás alapjául szolgált. Az egyes darabokat gyűjtési helyük alapján lehet visszakeresni, az utánuk következő jelek pedig utalnak a szöveg egyéb adataira. Tudománytörténeti áttekintés A szerelmi szimbolikára vonatkozó eddigi vizsgálatok E dolgozatban bemutatásra kerülő folklorisztikai vizsgálatot természetesen az eddigi hasonló jellegű kutatások fényében fogom elvégezni, így elmaradhatatlannak tartom ezek rövid összefoglalását. Az áttekintésre azért is szükség van, mert így világossá válik előttünk, melyek voltak a fő irányelvek a magyar szimbólumkutatásban, hogyan határozták meg a kutatás és elemzés célját, ill. eredményeit. Legkorábbi említése a magyar folklóranyagban létező szimbolikának 1541-ből, Sylvester Jánostól származik, aki a „Haja, haja virágom" című írásának előszavában utal a magyar nyelv képes beszédére. A bibliai nyelv hasonló szimbolikus nyelvhasználatáról szólva a következőket mondja: „Az ilyen beszéddel teli a szentírás, melyhez hozzá kell szokni annak, a ki azt olvassa. Könnyű pediglen hozzászokni az mi népünknek, mert nem idegen ennek az ilyen beszéd neme. Él ilyen beszéddel naponkint való szólásával, él énekekben, kiváltkép az virágénekekben, melyekben csodálhatja minden nép az magyar népnek elméjének éles voltát az lelésben, mely nem egyéb, hanem az magyar poézis".

3 A virágénekek kapcsán később is szó esik még erről a szimbolikáról, Erdélyi Pál a múlt század végén kiadott tanulmányában részletesen és több szempontból is megvizsgálja ezt a kérdést.

4 Bőséges példaanyag alapján bizo3 Idézi Erdélyi P. 1899. 258 4 Erdélyi P. 1899 5 Erdélyi 1847. 411 6 Erdélyi 1847.409 nyitja feltevéseit az egyes virágjelképekre vonatkozóan, és gazdag 16. századi szimbólumkészletet feltételez. Erdélyi János az 1847-ben közreadott Népdalok és mondák című gyűjteményének 2. kötetében hosszasan értekezik „Népdalköltészetünkről". Fejtegetésében kitér a népdalok kezdősorainak természeti képeire, ill. a szerető megnevezését szolgáló képes beszédre. Ez a virágnyelv eredménye annak, hogy „a természeti ember, kitől a népdalokat várjuk és vesszük, semminek sem érzi ugy közelségét, mint a természetnek".

5 Ezt a természeti közelséget Erdélyi példák alapján is bizonyítani igyekszik, hibája viszont, hogy a folklórszövegekből kiragadott képeket szó szerint érti, magyarázza. És ha figyelmeztet is arra, hogy a megértésben nincs segítségünkre a logika, nem lép tovább, nem kezeli szimbólumként ezeket a képeket. Például a következő sorok kapcsán így értekezik: „Kicsin falu, fehér ház! / Hát te babám, mit csinálsz? / Hej! egyengetem magamat, / Várom a galambomat. Látni való, miszerint e kis dal, utóbbi soraiban teljes képet ad élőnkbe, mellyhez ha logikailag nem tartozik is az első, de vájjon nem fog-e oda tartozni festőileg? Ragadj ecsetet, és tégy vászonra minden itt mondott kis szót s bizonyosan ott lesz előtted a gyönyörű falusi kép, a kaukazi fehér házzal, és magát egyengető leánykával".

6 Magyarázataiban mindig szem előtt tartja a keleti kapcsolatokra való utalást: „Általánosan tudatik, hogy az ugy nevezett virágnyelv keletről szivárgott által Európa népeihez".

1 A Magyar Népköltési Gyűjtemény VI. kötete tartalmazza Vikár Béla Somogy megyei gyűjtését.

8 A kiadvány érdekessége, hogy a gyűjtő-szerkesztő minden egyes szöveget magyarázattal lát el, értelmezései azonban gyakran önkényesek. Nem ad kellő támpontot ahhoz, hogy miből is következtet a megfelelő jelentésre. Pl: a következő sorok kapcsán „Borul a káposzta, / Hajlik a levele: / Búsul a kis leány, / Hogy nincs szereteje." így beszél: „Borul a káposzta, hullik (vagy: hajlik) a levele: képes beszéd. A káposzta borulása és levelének hullása (vagy hajlása) népdalainkban rendesen a bánat jelképe. Mikor a káposzta borul (érik) és levelei mégis hullanak: ez szomorúság, éppígy kesereg a lány, hogyha szeretője elhagyta".

9 A századelőn tehát már mutatkozik igény arra, hogy a népdalokban sejtett képes beszédet megmagyarázzák, ám a szépirodalmi párhuzamok még nem jelentenek megfelelő támpontot a kutató számára, az önkényes vagy felszínes magyarázatok pedig nem állják meg helyüket. Már Lükő Gábor is figyelmeztet: „Eddig úgy tudtuk, hogy népköltészetünk lírai termése teljes egészében a szerelemről szól.(...) Igaz is ez, de csak a fele az igazságnak. Népköltészetünk és babonás hitvilágunk szimbólumai valóban erotikus jellegűek, de nem merülnek ki az erotikában".

10 Lükő munkájának véleményezői többnyire azt a hibáját említik, hogy a képek jelentését megfejtve egy jellegzetesen magyar szimbólumrendszert igyekszik feltárni, így helyesnek vélt meglátásait megalapozatlan következ7 Erdélyi 1847.413 8 Vikár1905 9 Vikár1905. 394 10 Lükő 1942. 13 200