Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Zsolnay László: Régészeti kalandozások a precolumbian Ecuadorban
Ünnepi díszbe öltözött pár szobra a Bahia kultúrából (Kr. e. 500-Kr. u. 650.) szinte teljes északi területén. Az ezekben a társadalmakban uralkodó kölcsönösség szabálya szerint a curacanak kompenzálnia illett bevételeit, hogy alattvalói folyamatosan elfogadható körülmények között élhessenek. Ünnepeket szervezett, ahol ajándékokat osztott, és az ingyenétel mellé chicha (nyállal erjesztett növényi eredetű alkoholos ital) is járt. Ezeket az ünnepeket nagy szertartási központokban rendezték, melyeknek némelyike hatalmas földpiramisokon állt. Ezeknek maradványait megtalálták a Sierra északi részén, a belső óceánparton és az Andok északnyugati lejtőjén. A legjellegzetesebb Cochasquiban található. Ebben az időszakban figyelemre méltó fejlődés történt, mely elősegítette a fontos mérnöki munkák megépítését. Ennek eredménye a földművelésre, nyersanyagtermelésre és az exportcikkek készítésére koncentrált növekvő mezőgazdasági termelés lett. Kereskedelmi cikkeik voltak: a só, szárított hal, gyapot, kokalevél, kagyló, fémek, szövetmunkák. A társadalmak közötti eszmék és művészeti stílusok cseréje a jól definiálható politikai autonómia és kulturális különbözőségek és gyakori háborúk ellenére teljesen természetes volt az Egységesülés Időszakában is. Ezeknek a kapcsolatoknak egyik nyilvánvaló jegye a kerámiák negatív festésű díszítése, valamint vörös és sárga csíkozása, melyet Horizonté Tuncahuánnak neveztek el. E díszítés általános a Sierrában és néhány óceánparti területen, különösen a Milagro-Ouevedo kultúrában. Amikor, a már korábbi korszakokban is fontos kereskedők, kosaras emberek, akik keresztül-kasul járták az akkori Dél-Amerika ismert tájait, a curacas uralma alá kerültek, a főnökök érdekeltté váltak a területükön belül és kívül folyó kereskedelmi tevékenységben. így a hatáskörök és konfliktusok nem csupán egyes személyek között nőttek, hanem olyan népek között is, amelyek a kereskedelmi utakat és a keresett cikkek kitermelési és előállítási központjait ellenőrizték. Ezek birtoklása szakadatlan háborúskodásokhoz vezetett. A part menti társadalmak legfőbb tevékenysége az exportra szánt cikkek előállítása volt. A Manta régió elsősorban pamuttakarót és tengeri kagylókat exportált. Dél-Manabiban a régészek ezrével találtak kézi orsógombokat, melyeket bemetszett vonalakkal díszítettek. Néhány nagyobb kagylólelőhelyet és kagylóhéj díszítési központot is azonosítottak. A Penon del Rio (Szikla folyó) néven ismert ezeréves helység híres MilagroQuevedo kultúrához tartozó kereskedő település volt, melyet a Guayas-medence alacsonyabban fekvő területén találtak meg. Nyers és megmunkált vörösréz volt legfőbb cserecikkük az Egyesülés Időszakában. A távoli helyekre irányuló tengeri kereskedelemről történeti feljegyzések és régészeti leletek tanúskodnak. A nagy mennyiségű árucikket hatalmas balsa fa rönkökből épített tutajokon szállították. A Manteno-Huancavilca kultúra (500 k.—1532) népei hatalmas területen telepedtek le, amely északról Bahía de Caráqueztől a déli El Oro tartomány tengerparti síkjáig terjed. Három különböző csoportjuk létezett: a paches vagy mantenos Manabí területén, a huancavilcas Santa Elena félszigetén és a punáes Puná szigetén. A társadalom egymástól független uralmak alá szerveződött, melyekből Salangome volt a legtekintélyesebb Manabí partjai mentén. Kiterjedt fővárosa Agua Blanca volt, amely ellenőrzése alatt tartotta a stratégiai fontosságú szárazföldi és tengeri kereskedelmi útvonalak csomópontjait. E kultúra kialakulását és jelentőségét a tapasztalt tengerészeknek köszönhette, akik Közép-Amerikába és Peruba is elhajóztak. Fő A „kosaras ember". Kerámia szobor a La Tolita kultúrából (Kr. e. 600-Kr. u. 400.) 91
