Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Szabó István: Möndölecskék
szoros értelmében vett várai a kultúrának ezek a hatalmas, méreteikkel is imponáló épületek, amelyekben a főváros valósággal pazar bőkezűséggel értékesíti a kultúra, pedagógia és higiénia modern vívmányait... /A . „...A Soroksáriút és Gubacsi-út, a Kén utca és Illatos-utca közé fogott telek sarkán, a fővárosi munkásházak tisztes szegénységébe emeltetett egy modern, szép nagy iskolát Bárczy István: (s) az iskolába óvót is helyeztetett el..." - nevezi meg M.d. ugyanezen a napon egy másik lapban magát az ötletgazdát és az iskolaépítés kezdeményezőjét. 5 Az iskolaavatás napján „V" szignóval közzétett, harmadik testvérlap munkatársa az érzelmeket is megcélozva adja talán legteljesebben az új kulturális objektum rajzát. „A Soroksáriút végén, kormos házak, omlott vakolatú falak, nehéz és sötét füstöt okádó gyárkémények közé, az utcába, ahol oly nyugtalan, oly szegény, oly igen rideg minden, egy tiszta palotát emeltek. Egyházat, ami olyan, mint egy vár, a tornyában óra mutatja az időt, ablakain ragyogva tükröződik a nap, az ablakok előtt virág, hófehér lépcsők. Akik itt járnak ezen az utcán, ahol örökkön zúgnak a gyárak gépei, a porban, a füstben, akik itt élnek a rossz levegőjű házakban, itt szíják be a kormot — azoknak üdülés csak ránézni is erre az idetévedt tisztaságra és szegény munkásoknak, akik tizedmagukkal laknak sötét zugokat, nagyúri luxus tudni, hogy ilyen palotába küldik a gyermekeiket tanulni. Mert iskola ez a ház, ami mostanra készült el... egyike azoknak, amiket a főváros eléggé nem dicsérhető kulturális programmja szerint építtet és azok közül is messze kimagaslik. Valósággal ideálja ez az iskolának. Bőkezűen, szinte pazarul ellátva épült föl. Egy olyan zseniális ember ragyogtatta meg benne a tudását, mint Fleisch Róbert műépítész, hozott össze benne mindent, ami szép és ami jó. Az architektúra nyugalmát és finomságát, a pedagógia minden eszközét és minden vívmányát a modern higiéniának. Amikor végigjártuk az épületet, a hetven világos tanteremmel, amiknek azbeszt borítja a padlóját, a mozaikkal kivert folyosókat, a fürdőket — amikben hetenkint egyszer minden osztályt megfürdetnek - szinte az irigység fogott el, szinte szomorúak voltunk: miért nem járhattunk mi ilyen luxuriózus iskolába...'? De a tudósítások egyéb kulturális ínyencségekről is számot adnak. Nem véletlen ugyanis, hogy valamennyi közlés a képzőművészeti, irodalmi, színház és zenei események között lát napvilágot. Mert az nem csupán egyszerű épületgyarapodásról szóló híradás. Jóval több annál: egyedülálló képzőművészeti esemény is. „...Kinek jutott eszébe, nem tudjuk, - írja a Vasárnapi Újság névtelen munkatársa - de bárki volt is az, szerencsés gondolata támadt akkor, midőn az épület díszítésében művész kezének is juttatott megbízást. Köztudomású (ugyanis), hogy mily siralmas kopáron dísztelenkednek középületeink falai, sem az állam, sem Budapest nem törekednek túlságosan művészeinket monumentálisabb feladatok megoldására csábítani, s kivált az iskolák falát, ezt a sivár, meszelt falat nem igen szokta más díszíteni, mint azok a rémséges színes ismeretterjesztő képek, melyek nem annyira ismereteket, mint ízléstelenséget terjesztenek. " 7 Ismétlésével erősíti fel ugyanezt a gondolatot a már idézett „V" szignót használó munkatárs a Független Magyarországban, s tovább fűzve a felvetett gondolatot arra a megállapításra jut, hogy „...fölmérhetetlen okossággal csinálja ezeket az iskolákat a főváros, (mert) nem csupán a miniszterileg megszabott tananyagot akarja árusítani bennük, hanem egészséges embereket akar nevelni. És nem csak testben egészsé4 Magyar E., Magyarország, 1911. október 24. 5 Md., Budapesti Hírlap (252. sz.) 1911. október 24.14. p. 6 „V"., Független Magyarország, 1911. október 24.11. p. 392 geseket, testben a tisztaságra és az élet boldog megélésére fogékonnyá tetteket, hanem lélekben is egészségesebbeket és finomabbakat azoknál, akiket az eddigi iskolák bocsájtottak ki az életbe... (s egy biztos) - fűzi hozzá fejtegetéséhez, hogy ...egy egész jövő nemzedék áldhatja annak a nevét, aki azt indítványozta, hogy neves festőművészekké/freskókat festessenek az iskolák fa/ára...(mert)...ha valaki tudja azt, hogy mit jelent egy fiatal, hajlítható és fogékony lélekre egy kép, az igazi művészi vonalak, a csöndes, finom színharmóniák, egy-egy történés, amit élénken mond el a művész, egy mese, amit a szemeknek a káprázatos ecset mesél el, aki tudja, hogy kísér végig az életen egy finom kép előtt kapott finom hangulat, hogy megszületik egy ilyen festmény előtt az ízlés - az örvendve fogja üdvözölni a fővárosnak ezt a törekvését. * A hivatkozott cikkeket végigolvasva megtudhatjuk, hogy a főváros vezetősége iskolaépítési programjának keretében a célra fordítható pénzekkel úgy gazdálkodott, mint a Soroksári úti iskola esetében, ahol „...lespórolt a nagy épület költségeiből egy szerényke summát és azon képet festetett az apró népségnek éppen oda, ahol legboldogabbnak érzi magát, a játszóhelynek szánt udvaron a falra. Egy színes, valóságos mesebokrétát... ". 9 A Soroksári úti iskola freskófestési megbízatását JÁVOR Pál kapta, de hasonló feladat teljesítésére kérte fel a főváros Körösfői Kriesch Aladárt, Nagy Sándort, Faragót és Kernstockot is. Impozáns a névsor. Hiszen JÁVOR Pálon kívül 1911-ben valamennyi megbízott művész már széleskörűen ismert, jelentős díjak, muráliák, állami megbízatások jelzik sikeres művészi pályájukat. Ezzel szemben JÁVOR Pál újonc. Tehetségesnek mutatkozó, de még csak ígéretes művész, akinek a „nagyok" közé válogatása mindenképpen kuriózumnak számít. Akiről életének e nevezetes esztendejéig, vagyis 1911-ig tulajdonképpen meglehetősen keveset tudhatunk meg. A kortárs lexikonok ugyanis még nem tartalmazzák, nem tartalmazhatják adatait, hiszen alig írhatnának róla valamit is fiatal kora miatt. De később sem sokkal bővülnek a róla szóló lexikoncímszavak, mert igazi, kialakult, önállónak, sajátjának mondható egész alkotói tevékenysége is alig másfél évtized. Az ezt megelőző korábbi esztendők - öt-hat év mindössze még csupán a felkészülés évei, az iskolai képzés és az ösztöndíjak biztosította tanulmányutak során való tapasztalatszerzés időszaka. JÁVOR Pál életútjáról a legalaposabb összegzést a Lyka-féle Művészet 1913-as számában találjuk, ahol a folyóirat az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1912/13. évi téli kiállításáról szóló beszámolójában az alábbi rövid adatsort közli művészünkről: „JÁVOR Pál született 1880. november 13-án Budapesten. Szülei vasutasnak szánták, ő azonban a középiskolák elvégzése után beiratkozott a Rajztanárképzőbe, ahonnan már első éves korában két önarcképet küldött a Műcsarnok kiállításába. Itt Székely Bertalan nagyon megkedvelte, felismerte tehetségét s az iskolai órákon kívül is tanította anatómiára, kompozícióra, technikára. Már 1903-ban megkapta a Nadányiné díját, ugyancsak iskolás korában leküldték rövid olaszországi útra, ahol főképp a régi muzeális festés iránt érdeklődött. 1905ben az önkéntes/' szolgálati év leteltével a Benczúr-féle mesteriskolába jutott, ahol impresszionista képeket festett, tavasszal pedig lehívták a szolnoki művésztelepre, ahol az 1906-ik évet töltötte, majd újra megkapván a Nadányiné ösztöndíjat, a párisi Julián iskolában dolgozott egy ideig. Miután tanulmányozgatva bejárta Nyugat-Európát, hazatérve a MIÉNK társasághoz csatlakozott, az7 .N.n., Vasárnapi Újság, (58. évf., 47. sz.), 1911. november 19. 947. p. 8 „V"., Független Magyarország, 1911. október 14.11. p. 9 M.d., Budapesti Hirlap (252. sz.) 1911. október 24.14. p.
