Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette

39. kép. Olgyay Ferenc: Kerti út 40. kép. Szlányi Lajos: Szolnoki vártemplom Zádor István) Patay Mihály 1939-ben viszont olasz állami ösztöndíjjal 10 hónapra Olaszországba utazott, ahol kiállításra is készül. Hasonló csokor állítható össze a szolnoki telepi alkotók hazai sikeres szerepléseiről, megvalósult köztéri munkáiról, muráliáiról, híres személyiségekről készített portrékról, elnyert pályázataikról, díjaikról, állami vásárlások kapcsán közgyűjteményekbe került munkáikról. Nagy számuk miatt még csak részleges felsorolásuktól is el kell tekintenünk, hiszen a szolnoki lapok közel félszázad művészi eredményeit, telepi eseményeit rögzítik. Az említett lapok munkatársai a nyári hónapokban többször is felkeresték a kolóniát, rendszeresen tudósítva közönségüket a műtermeikbe érkezett művészekről, terveikről, téli eredményeikről. Kiemelt helyen szerepelt minden esztendőben az őszi művésztelepi beszámoló kiállítás, a telep jubileumi tárlatai, amelyeket a későbbiek során már a fővárosban is megrendeztek, és a város galériáiban (Gettler Izidor Magyar utcai kiállító terme, a Madas ház, a Nerfeld palota galériája, az Úri Casino, a Faragó féle „Bagoly" Üzletház stb.) megrendezett egyéni és kollektív kiállítások. Különös jelentőséggel bírnak számunkra azok a részletesebb híradások, amelyek a kiállított műveket cím szerint is megemlítik, esetleg leírják. Ez a későbbi feldolgozások, mű beazonosítások szempontjából értékes. Hasonlóan a Művészeti Egyesület képsorsolásainak újságokban közölt nyereménylistáihoz, amelyekből nemcsak a művészt, a művet, de az új tulajdonos nevét is megismerhetjük. Ezekből á lapokból tudunk a Művészeti Egyesület ülésein hozott határozatokról, vendégtagokról, újabb választott törzstagokról, a telepiek vezette iskolákról, tanítványokról, külföldi vendégművészekről. S innen informálódhatunk a művésztelep működtetésének, épületei állagának a gazdasági helyzet függvényében változó helyzetéről. Követhetjük a Művészeti Egyesület évről évre súlyosodó kolónia fenntartási problémáit, s mindazokat a próbálkozásokat, amelyeket a telep anyagi gondjainak enyhítésére kiötöltek. III. ígéretes kísérletek a két világháború között a Szolnoki Művésztelep folyamatos működtetésére Az első világháború pusztításai, az ország területvesztését követő ipari, gazdasági zuhanás, a világválság évei nehéz helyzetbe hozták a Művészeti Egyesületet. A kolónia épületeinek renoválása, folyamatos állagmegőrzési feladatai, az üzemelési gondok sokszor a fennmaradást is megkérdőjelezték. Érthető tehát, hogy mind az Egyesület, mind a művészek mindent elkövettek a város költségvetési támogatásának, jobb módú polgárai megnyerésének érdekében. Az ide sorolható, konkrét anyagi eredményeket is jelentő rendezvények sorában a legnagyobb volumenű; az 1933-35 között nagy propagandával évente megrendezett garden party volt. A témakör mind ez ideig tényszerűen nem került feldolgozásra, mindössze anekdotikus esetek keringtek körülötte, az azokkal „sztorizók" szája íze szerinti megfogalmazásban. Amit aztán - konkrétumok hiányában - maga a hallgatóság a szóbeli hagyományozódás törvényeinek megfelelően szemlélete, mentalitása szerint rendszerint tovább formált, a poén érdekében színezett, alakított. A mai napig kiheverhetetlen károkat okozott a szolnoki művésztelep megítélésében a II. világháború utáni irányított kultúrpolitika, amely főként a garden-partys sztorikra alapozva egy bohém, kvaterkázó, a pénzhez, hatalomhoz törleszkedő, szervilis művésztársadalom képét rögzítette a köztudatba. Akiket személy szerint e „kissé felelőtlen, jópofáskodó magatartásuk miatt" lehetett kedvelni, megmosolyogni, hangulatosnak, szórakoztatónak minősíteni, de ko88 Szolnoki Újság, XII. évf. 1937. február 23. 2. 339