Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette
te/77, mely kitüntető pártfogásáért - ezennel forró köszönetet mondok. Van szerencsém szíves tudomására hozni Nagyságodnak, miszerint - Kossuth Lajos, nagyhazánkfia arcképét a kívánt nagyságban keret nélkül 300 frt. tiszteletdíjért vagyok hajlandó elkészíteni. Az arczképhez méltó keretet, ha Nagyságod általam óhajtja beszereztetni - a legnagyobb készséggel szolgálatára állok. Az általam festendő Kossuth arczkép művészi értéke nem lesz a 300 frt. tiszteletdíjhoz szabva, hanem jóval nagyobb művészigonddal, s megyém iránt érzett hazafiúi szemléletből kifolyólag, sokkal értékesebb képet óhajtok nyújtani; s azon okból is, hogy megyémben ismertebbé tegyem magamat művem által, egyszersmind érdemessé, további kitüntető megbízatásukra. A Tekintetes Törvényhatóságnak tartván fenn a választást arra nézve, hogy Kossuth Lajos nagyhazánkfia melyik korból, továbbá, díszmagyarba vagy polgári ruhába legyen megörökítve. Ezek után Mélyen tisztelt Nagyságos Alispán Úrnak kitüntető leiratáért újból hálás köszönetet mondva, magamat szíves pártfogásába ajánlva - Maradok hazafiúi üdvözlettel: kész szolgája: Budapest, 1894. máj. 21. Polgáry Géza akad. festő" Mennyivel masabb hangvételű, nagyvonalúbb, gálánsabb a harmadik felkért, egyébként ugyancsak megyebeli, már befutott és magabiztos festőművész alábbi, papírra vetett néhány reagáló sora: „Mélyen tisztelt Nagyságos Úr! Becses megkeresésükre következőkben van szerencsém válaszolni: Szülőföldem székhelye számára Kossuth Lajos arcképét azon összegért fogom megfesteni, a mennyi e czélra rendelkezésükre áll, hogy azonban megtisztelő kérdésükre határozottabb választ adjak; körülbelül 1000 frt az az ár, a mivel engemet hason/ó körülményekben honorálnak, s a mi az én igényemnek megfelel. Ezekután forró köszönetem nyilvánítása mellett szíves megemlékezésükért maradtam Bpest 1894. máj. 29-én mély tisztelettel Vágó Pál** Nem ismeretes előttünk, hogy végül is sikerrel jártak-e a felkérések, és ha igen, a három közül melyik művész kapta meg a vármegyei megbízatást. Azt azonban tudjuk, hogy földijének, a már említett Hild Viktor előbb hírlapíró-lapszerkesztő, később vármegyei főlevéltárosnak Vágó Pál, az ugyancsak jászapáti születésű és illetőségű tudósnak egy datálatlan, 46,5x38,8 cm-es Kossuthot ábrázoló olajképet ajándékozott „Hild 23. kép. Vágó Pál: Kossuth Lajos Viktornak Vágó P."dedikációval, amely jelenleg a szolnoki Damjanich János Múzeum gyűjteményében található. 37 írásunkat azzal kezdtük, hogy Szolnokon a művészeti élet az 1851-től éves rendszerességgel ide látogató Pettenkofen megjelenésétől számítható. Ekkor azonban már viszonylag könnyű volt a mintegy 13-14 ezer főnyi lakosú, szép fekvésű Tisza-parti településre akár Bécsből is eljutni, hiszen az ország második, 1847-ben megnyitott vasútvonala évek óta folyamatosan üzemelt. Ez kétségtelenül alapvetően hozzájárult a város fejlődéséhez, emelkedéséhez. Amire feltétlenül szükség volt. Hiszen a vasút előtti állapotokról éppen egy szolnoki születésű, Pestre költözött fiatalember, Remellay Gusztáv kikötve az újságírás mellett - tette közzé több cikkben is a szolnoki közállapotokat ismertető adatait, s tételesen bizonyította, hogy múlhatatlanul szükséges a változtatás, az előre lépés. „...Szolnok mintegy 11—12 ezer lakost számol, kik kizárólag katholikus magyarok. — írja 1841-ben. — Szolnoknak földesura a királyi kincstár, mellyel azonban az urbáriumnál kedvezőbb szerződésben áll: a királyi kisebb haszonvételeket is bírja. Ezek a tiszai hídból, vásári, mészárszéki, malom s bormérési jogból állnak. E jogokért az úrbéri szerződés értelmében a város a királyi kincstárnak mindössze 600 P forintot ad. Szolnok határa, a népességhez mérve igen csekély (20 ezer hold) s ennek is nagy része: az ácsi-szög és Tenke vízáradásának van kitéve... a szomszéd földesuraktól több pusztát bérelnek, igya Tisza túlpartján fekvő Szandát, gróf Keglevichtől s Szögöt a szatmári Káptalantól, mindkettő vízáradástól sokat szenved, bár az első parttöltéssel könnyen megóvható lenne...e földeken nagyrészt csak a szükséges gabona s széna termesztetik, ez utolsó cikk néha, ha ti. a Tisza árja hamar leszalad, felette bőven terem. Szandán szőlőt, ugyanott valamint Varsányon dohányt is termesztenek. A juh tenyésztés igen csekély, valamint a baromfinevelés is...ami Szolnok vagyonbeli és kereskedési állapotát illeti, ez inkább szegénynek, mint vagyonosnak mondható, noha alig van az Alföldön város, melyet szerencsésebb kereskedési fekvéssel áldott volna meg a természet, mint éppen Szolnokot... a mindennapi szükség fedezésére... sok alkalom nyílik,... a sóhordás a tutajokról s hajókról fel a raktárakba s a fenyővontatás ezreket eresztenek a királyi kincstárból a nép körébe, mely nyáron e kereslet mellett jól éls ha gazdálkodni tud, télire valót is szerezhet. Nincs hát szükség kereskedésre s így nem lehet csodálni, ha az fel nem virul... a zsellérek a só hordásból élnek leginkább, e munkánál egy ember naponkint 2-8 húszast is megkereshet... A szálfavontatást a Tiszáról a partra, innen a máglyákhoz az újvárosiak végzik... A gabona kereskedés nevezetes ugyan Szolnokon, de a helybeliek csak nemleges szerepet játszanak, mert az eladók többnyire a környékbeli földesurak, kik itt mindenkor jó árért adják el termékeiket. A szolnoki nép leginkább csak gyümölccsel és kenyérrel kereskedik, ugyanis a mezei munkákkal el nem foglalt nők a bevásárlott gabonából kenyeret sütnek s azokat kocsin a pesti hetivásárokra (szállítják)"?* (Megjegyezzük, hogy a cikket azért közöltük terjedelmesebben, mert korábbi használói csupán egy-egy jól hangzó megfogalmazást idéztek tőle, magukat a szerzőtől eredő megállapításokat pedig saját véleményként tálalták.) Az idézett írás megemlíti még a zabkereskedelmet, mint szolnoki specialitást, de a bolti forgalomról megint lesújtóan nyilatkozik: „... felette csekély - mondja — mivel a vagyonosabbak többnyire Pestről hozatják meg a szükséges cikkeket. A vásárok is silányak, s majdnem néptelenebbek a heti vásároknál, melyekre számos zsidó s vidéki pórnép gyűl össze." S mindehhez a szegényes 36 Damjanich Múzeum Helytörténeti Adattára, DMHA 3612-02 37 DM Ltsz.: 74.38.1. Egri Mária 1977/b. 27-28. p. 38 REMELLAY Gusztáv 1841/a. 1-2. 320
