Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Benedek Csaba: Idegenek a faluban

orvossegédként egy másik magyar faluból került a közösségbe. Elmondása szerint neki soha semmi baja nem volt a faluval, mert igyekezett kivonni magát mindenből. A szokásokat nem vette fel, nem hívott öt komát, nem járt gyermekágyas anyát látogatni, stb. Ha lakodalomba hívták, nem ment el, komaságot sem fogadtak, kivonták magukat a falu életéből, mert elmondásuk szerint nem voltak rájuk szorulva. Földjük nem volt, nem kellett megművelni, házukat segédmunkásokkal építtették fel. így „sikerült" gyakorlatilag a falu mellett élniük külön életet. Mások azonban elmondták, hogy pár nappal ezelőtt sok helyen járt a felcsernő, hogy három liter búzát kérjen a kislibáinak. Mivel földdel nem rendelkeznek, Szőlősre pedig nem akart ilyen kicsi dolog miatt beutazni, kérni akart az emberektől. Senki sem adott neki. Összefoglalás Kutatásaim során három, határokon túli magyar települést vizsgáltam meg, egy háromszéki székely, egy kalotaszegi és egy kárpátaljai faluközösséget. Mindhárom esetben az idegenekkel szemben tanúsított magatartásra koncentráltam, hogy a múltban és jelenben hogyan viselkedett a helybeli közösség a jövevényekkel, s ezt miként élték meg maguk az elvándoroltak. A helyben lakó idegenek megnevezésére az általam vizsgált faluközösségekben a Kárpát-medence egész területére jellemző terminológia helyi változatait (jövevény, bekerült) használják. Más vidékeken ezt kiegészíti a gyüttment, gyöttment megnevezés is.

68 Ezek a kifejezések mindenhol azt az idegent takarják, aki a faluközösségbe be akar kerülni, s mindig megkülönböztetik azoktól, akik ideiglenesen tartózkodnak a településen. A templomi ülésrend tekintetében Alsócsernátonban a rang dominált. Minden társadalmi réteg (lófők, közkatonák, gazdák, előkelők) külön padban ült. Ez az elkülönülés egészen a legutóbbi időkig élt, mára azonban eltűnt. Magyarvalkón sem a régmúltban, sem napjainkban nem volt jellemző a szigorú ülésrend. Salánkon korábban s jelenleg is mindenkinek meghatározott helye van a templomban, attól eltérni nem ajánlatos. A házasságkötés legfontosabb meghatározója Alsócsernátonban a rang volt, amely a területi endogámiát háttérbe szorította. Mára a párválasztás során az öregek figyelnek a származásra, szóvá teszik a rangon aluli udvarlást, de korántsem akkora a beleszólásuk ebbe, mint korábban. Magyarvalkón sosem erőltették a saját faluból, saját felekezetből, saját társadalmi rétegből való házasodást, s ez most sem jellemző. Salánkon a szovjethatalomig mind a területi, mind a felekezeti, mind a társadalmi endogámia erős volt. Mára ezek gyengültek, de nem szűntek meg. 67 „A Felvidéken ezeket a huculokat kecskéseknek, kétkötős kecskéseknek hívták. Kétkötős kecskések. Hátul kötényt hordtak, ez volt a népviselet. És jöttek a napszámos aratók onnan fentről a hegyekből, mert a nagyapám is kulák volt, az első kulák, leggazdagabb kulák a faluban. (...) Részesaratók jöttek a hegyekből, huculok, azok aztán itt heteitek, bérmunkások és ilyen két kötő volt rajtuk. És amikor elmentek a részes aratókér, fel a hegyekbe, látták, hogy olyan pici kis viskókban laknak, egyik sarokba kecske, másik sarokba ők alszanak szalmán, vagy mit tudom én min, na és Isten őrizz, hogy valaki kecskés vagy valaki bekerüljön a faluba, hogy ide nősüljön vagy ide menjen férjhez. Most Vaszilinára akarok kitérni, a szembe szomszédunk szintén egy ilyen nagy magyar ember, apósomnak a jó barátja, mind a két fiát taníttatta, okos két fia vót, (...) És az egyik fiu, aki a mezőgazdasági főiskolát fejezte be, A temetkezési szokások korábbi rendje Alsócsernátonban felbomlott. Nem különülnek el társadalmi rétegenként a családok. Magyarvalkón a kisegyházak tagjait temették régen külön részbe, de ma őket is a falusi temetőbe temetik. Salánkon a két felekezetnek (görög katolikus, református) külön temetője van. A cigányok felekezetük szerint temetkeztek mindkettőbe, korábban csak a szélére, újabban már bárhol nyugodhatnak. A társas munkák során Alsócsernátonban a törzslakosok együttműködnek az idegenekkel. Magyarvalkón nem minden esetben jellemző a szomszédok kölcsönös segítségnyújtása, kivételt képeznek a nagy horderejű események (temetés). Salánkon nagyon erősek a szomszédsági kötelezettségek, de az idegenekkel szemben ezt nem tartják kötelezőnek abban az esetben, ha az nem a megfelelő módon viselkedik. A felekezeti, etnikai, társadalmi, területi különbségek minden esetben szorosan kötődnek a falu múltjához, jelenét nagyban befolyásolják. Alsócsernátonban a társadalmi és etnikai endogámia dominált, háttérbe szorítva a területi s felekezeti endogámiát. Napjainkra a társadalmi különbségek közötti szakadék eltűnt, s egyre kevésbé jellemzi az újabb generációkat. Magyarvalkón kizárólag az etnikai endogámia jellemezte a faluközösséget, ez mind a mai napig meg is maradt. Salánkon a felekezeti, etnikai, társadalmi és területi endogámia egymást erősítette, mindegyik szigorúan kizárta idegenek bekerülését a családba, faluba. Ez a szorítás sokat enyhült, de egyáltalán nem tűnt el, ma is lényeges a közösség életében, mindennapjaiban. A legszigorúbb kritériumnak mindegyik faluközösség életében az etnikai endogámia bizonyult. Bármennyire enyhült a korábbi szigor, abban mindenhol egyetértettek, hogy a más anyanyelvű betelepülőt nem szívesen látják sem a családban, sem a faluban. Minden esetben súlyosbító körülmény, ha az idegen nem egyedül érkezik a faluközösségbe, s nem helyben választ magának társat. Az ilyen házaspárok sokkal nehezebben illeszkednek be, mint a félárbocon bekerültek, hiszen az a minimális segítségük sincs meg, amit a házastárs családja nyújthatna nekik. Az idegen házastársat ugyanis a család mindig igyekszik „bevezetni" a falu életébe, megmutatni neki, hogy hol a helye a társadalomban. Az ilyen félig már lekötött ember kevesebb veszélyforrást jelent a közösségre nézve. Ugyanakkor enyhítő körülménynek számít, ha valaki kivételes szakmunkához ért (ide sorolhatók az értelmiségiek is), illetve ha nagyon szorgalmas, jól dolgozik, gazdálkodik. A faluközösség ugyanis fontos kritériumnak tartja, hogy tagjai jó munkabírásúak, szorgalmasak legyenek. Munkája révén így elismerhetik az embert. Szintén enyhítő körülmény, ha a bekerült alkalmazkodóképessége nagy, ha nem igyekszik otthoni szokásait megőrizni, hanem beletörődik, hogy idegen helyen a többség akaratát kell követni. Mindent egybevetve azonban elmondható, hogy akármennyire igyekszik valaki alkalmazkodni, egy hagyományőrző közösségben mindig érezni fogja kívülállóságát. Sok szorgalommal, jó munkával, összeismerkedett egy hucul kislánnyal, aki szintén ott tanult, nahát aztán az édesanyja szegény míg élt nem is engedte, hogy elvegye, mer az kétkötős hucul. Már nagybeteg vót, olyan beteg lett az édesanyja, ágyba feküdt, beszélni nem tudott semmit, a fiú megnősült, elhozta a vendégeket lakodalom napjára, az utca kivonult nézni, hogy hogy jönnek a kétkötős huculok, a kecskések, na és Vaszilina bármilyen szép, utána aztán megkedvelte a falu, mert elég jó természetű, kedves, de az mindig csak kétkötős asszony marad. Most is mondják. Mondjuk kolhozelnök lett különben a férje, ő kolhozelnökné, utána már nagy lóról kezdett beszélni a néppel, aztán elnevezték őket Ceausescu-nak, Ceausescu-né. Kétkötős hucul fog nekünk dirigálni. Szóval ez nem mesélni való." 68 Huseby Éva Veronika 1983. 20-21. 301