Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Benedek Csaba: Idegenek a faluban
dúlt, hogy ezt egyesek kifogásolták. Sőt olyan is akadt, aki bekerültnek nevezte, pedig a községben született. Rétegződés azonban a reformátusok között is volt. A nagygazdákat a görög katolikusok bungírnak nevezték, ami azt jelenti, zsíros paraszt. Az előző lelkész konfirmációkor sorba állította a gyerekeket, tudás szerint. A gyerekek hajba kaptak, hogy hogyan kerül egy újsorosi a Milliomos sor elé. 63 A nagygazdák a Milliomos soron laktak, a házasság a szülők engedélyével, de inkább megegyezésével történt 64 : „A nagypapa ezt mindig mondta. Mert ők így képzelték még akkor el. Mondjuk ők is úgy házasodtak össze, eldöntötte a család. A Jusztí mamának tizenkét éves korától szeretője volt Beregen, de a papa megmondta, a mostoha apja, hogy nem: Árpádhoz kell jönni. Nem szerette, de gyönyörűen leélték az életüket. Gyarapították, mert a család érdeke így kívánta. Na most a nagypapa is így képzelte. Volt is több jelölt {az unokáknak}, de hát ezek lázadtak. És akkor ezt mindig is mondta, hogy mire kellett nektek egy...miért ezek kellettek, amikor itt volt Salánkon a sok jó parti?" Itt is járja a mondás, hogy „mér kell más faluba menni fosér, ha van Salánkon szar is". Az öregek sohasem tudtak megbékélni a helyzettel, hogy idegen és ráadásul idegen vallású {katolikus} menyek kerültek a családba, még akkor is, ha azok történetesen magyarok voltak. Az idegenek megítélése a jelenben Amint azt már korábban említettem, a szovjethatalom alatt lassan enyhülni kezdett a korábbi szigor. Vegyes házasságok köttettek a görög katolikusok és reformátusok közt, és egyre kevesebb verekedés történt a két nagy felekezet között. Ma már nem bál van Salánkon, hanem diszkó, ahol nem csak alvégesiek vagy felvégesiek szórakoznak, hanem a környék falvaiból is ide járnak mulatni a fiatalok. A falu mindkét papja idegen, viselkedésükben elő is fordulnak rendszeresen olyan elemek, amelyek megbotránkoztatják a lakosságot. A görög katolikus pap szekerezik, lovagol és a szomszéd faluba jár bádogozni a templom tetejét. A salánkiak szégyellik, hogy pap létére tetőt fed. Emellett úgy próbálja a bekerültség érzését feloldani, hogy „lépten-nyomon bratyizik mindenkivel. Minden este bejár a kocsmába sörözni." A lelkészasszony azzal botránkoztatja meg a falut, hogy vasárnap kint hagyja a ruhát, illetve rászól a gyerekekre a templomban. Igazából azonban a férjét fogadja a közösség a legnehezebben. Ő nem végzett pap, mégis a felesége mellett ül a templomban, ahova csak papok ülhetnek. Ritkán jár istentiszteletre, a helybeliekkel egyáltalán 23. kép. A salánki görög katolikus templom nem vagy alig kommunikál. Azt mondják rá, hogy bezárkózik, naphosszat tévézik, olvas és horgászni jár. „ Egy kicsit azt kellene csinálni, amit a salánkiak csinálnak. Kellene egy kis szőlőt kivenniük, kicsit gazdálkodniuk kellene, de betartani a hagyományokat, az erkölcsöt és akkor befogadnák őket." A presbitérium tagjait is úgy választja a református közösség, hogy az első, nagygazda családok közül kerüljenek ki, gyakran a képesség kevésbé fontos, mint a származás. A régi református felekezeti iskolából nemrég bejelentették, hogy faluházat szeretnének csinálni. Mikor az ötlet felvetődött, és kiderült, hogy a faluban lakó görög katolikus festőművésznek is kerülnének bele képei, azonnal azt kezdték beszélni az emberek, hogy a görög katolikus egyház akarja magát befészkelni oda. Végül beleegyezett a presbitérium azzal a kikötéssel, hogy csak olyan dolog lehet a faluházban, ami a református egyház nézeteit és érdekeit nem sérti. Ehhez azonban az kellett, hogy a falu egyik régi családjának a leszármazottja terjessze elő az elképzeléseket. Meg is mondták nyíltan, ha a lelkészasszony vagy a polgármester (görög kat.) kérte volna őket, nem biztos, hogy beleegyeztek volna, de a régi nagygazda család garancia a faluközösség szemében. Mint láttuk, korábban sem engedték meg, hogy egy idegen kioktassa a salánkiakat, ez ma sincs másképp. Egy ízben a presbitérium egyik tagjára, egy fiatal, de régi család sarjára rászólt egy idegen lelkész, hogy ne tegezzé a lelkészasszony férjét, mire az azt válaszolta neki: „Maga hallgasson, maga nálunk csak vendég!" Egy tősgyökeres salánki családnak mindig, minden körülmények közt a megfelelő képet kell nyújtania magáról a falu felé. Mindig reprezentálni kell, hogy a család hol foglal helyet a társadalomban. Ha egy ember bekerül ebbe a környezetbe, veszélyezteti a család hírnevét, hiszen nem tudja, mit illik s mit nem. Egy bekerült mesélte, hogy egyből látszik rajta, ő nem idevalósi, mivel vasárnap dél elmúltával tereget. A hét utolsó napján harangozásig be kell fejezni minden munkát. Aki nem készül el az ebéddel vagy teraszt seper, az nem helybeli, mert ilyet egy salánki nem csinál. Ez nem változott az idők folyamán, hiába enyhült a szigor. Előfordul, hogy bekerül egy idegen a családba, de akkor a család megpróbálja „betanítani" az idegent: „Engem körbe fogtak. Úgy mentem el mindenhová, mondjuk a templomba, ahol két nagymama, anyós. Egyedül az elején sehová nem engedtek el. Mert nem is tudtak. Hát itt a templomba meg lett mondva, mikor elmentem, hogy itt nem keresztet vetünk, hanem szépen megállunk, imádkozunk. Ha felállunk, akkor is, tehát mindenre szóltak. Engem megtanítottak teljes mértékbe, mint egy gyereket, amikor járni, meg beszélni. Mindenre. (...) Meg kellett tanulnom a salánki dolgokat, s én erre nagyon fogékony voltam. Én nem újítottam, mondjuk a sógornőm, ömár..szerintem ezért is nehezebb 63 Az iskolai megkülönböztetés országszerte jellemző volt ebben az időben. Huseby Éva Veronika. 1983.47. 64 Cserépfalun még 1961 -ben is hasonlóan történt a párválasztás. Uo. 1983.54. 299
