Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Kiss Erika: Az Aprítógépgyár fél évszázada
Horváth József igazgató 2001 ben (Fotó: Baráth Károly) minisztériumban azt elérni, kilobbizni. Nem úgy Horváth József: „...A KGMTI két hónap múlva elkészül az öntöde tanulmánytervével, év végére meglesz a kivitelezés terve is. 1971-ben hozzáfogunk az évenként 1500 tonna acélt termelő, modern villamos kemencékkel ellátott, maximálisan gépesített acélöntő építéséhez. 1971 december végén önteni akarok. 1972-ben pedig... a meglévő csarnokokkal összekapcsoljuk az öntödét. Két, egyenként 18x84 méteres hajóból álló vasszerkezetű csarnokot létesítünk. Az egész beruházás kb. 40-45 millió forint költséget igényel. Termékeink 60%-a belföldi szállításra megy, 40% export megrendelés. További nyugati exportra is vállalkozhatnánk, ha a jelenlegi másfél-két éves átfutási időnk 6-8 hónapra csökkenne." Horváth József dinamikája azonban nem állt arányban a lehetőségekkel. Az öntödét csak 1975-ben sikerült felavatni, de a csarnokok összeépítése máig nem valósult meg. Az öntöde beruházásának megvalósítása során is sok akadályt kellett leküzdeni. Boros László kereskedelmi igazgatóhelyettes visszaemlékezése szerint: „A minisztérium nem támogatta ezt, mert egy nagy öntödét akartak építeni, mely az összes hazai igényt képes lett volna kielégíteni. Horváth azonban nem tett le elképzeléséről. Végül saját erőből valósítottuk meg. A minisztérium még azt is „elintézte", hogy e tervünkhöz hitelt se kapjunk. A bankok abban az időben a hitelt is úgy adták, hogy a minisztérium jóváhagyása is kellett hozzá. Az építkezést teljesen a nyereségből oldottuk meg. Az „ára" az volt, hogy a béreket évekig nem tudtuk emelni, az öntödére kellett a pénz." A tőkés export és sokféle hatása A pénzt azonban mégis sikerült előteremteni, mert a tőkés export megindult, s ezzel új korszak kezdődött az Aprító történetében. A Néplap 1976. április 18-i számában nagy riportot közöl, ebben áll többek között a következő összegzés: „Alig hat évvel ezelőtt, 1970-ben az Aprítógépgyár még alig-alig exportált nyugatra. Ekkor kezdtek hozzá a tudatos fejlesztési koncepció kidolgozásához, majd végrehajtásához. Olyan egyedi nagygépek gyártástechnológiáját dolgozták ki, amelyeket ma az országban más nem állít elő. Kohászati, vegyipari, timföldipari berendezésekről van szó... 1975-ben a gyár teljes termelési értéke 386 millió, a termelés 44%-a export, a tőkés export 66%-al nőtt... a jugoszláviai Obrovácon épített timföldgyárhoz az Aprítógépgyár 160millió értékben szállított berendezéseket... A korábban megkötött szerződések alapján az ötödik ötéves terv során növekvő mennyiségben gyártanak kohászati berendezéseket a Szovjetuniónak, ez a gyár kapacitásának egyharmadát köti le. Irakba kéntartályt és őrlőberendezést, mintegy 40 millió forint értékben, Algériába forgó kemencés mészművet szállítanak... Csupán egyetlen adat, a gyár ma egy év alatt 9-10 ezer tonna súlyú berendezést bocsát ki." A tőkés export megindulásának is vannak előzményei, ennek történetét Boros Lászlótól idézzük 28 ismét: „Közben szépen kialakult a tőkés export is, ami szintén nagy jelentőségű volt. A gyár termékei nem voltak exportképesek, csak szocialista relációban. Saját termékei nem voltak, s neve sem volt a nyugati országokban. Tehát nem volt egyszerű ezen az úton elindulni. Azonban újabb piacot jelentett, s szintén lehetett sorozatotgyártani. E területen a Binder rezonancia szita volt az egyetlen ún. saját termékünk. Olyan nyugati partnereket kerestünk, akinek volt korszerű, sorozatban értékesíthető terméke, melyekhez beszállítóként részegységeket, géprészeket tudtunk szállítani. Ezekhez a tervdokumentációt ők adták minden esetben, hiszen nálunk saját tervezői gárda nem volt... Szerencsére gyártási kapacitásunkat le tudtuk kötni, találtunk tőkés partnereket. A kezdetekkor a Stetter-dobok gyártása is jó üzlet volt, ezekből legalább 350-et gyártottunk. Az Elba betonkeverőkből 1978-tólmintegy 50 darabot készítettünk. A Mezőgép egykori telephelyén, a Hatvani úton kialakított gyáregységben készítettük azokat. Az első partnerünk a Hanomag (NSZK) cég volt, majd jöttek a többiek, az Orenstein és Koppéi, a Poclain, a Fiat, Zettelmeyer, Case, a liebherr és a földmunkagépek legnagyobb amerikai gyártója, a Caterpillar. Nagyon fontos volt az is, hogy megtanuljuk: partnerei tudjunk lenni a nyugati cégeknek. Tehát a terveket a külföldi partnerek adták, de sok esetben a gyártóeszközöket is biztosították. Mérnökeink kiutaztak Ausztriába, az NSZK-ba, ott megismerték a gyártást, betanultak, tapasztalatokat szereztek. Sokszoridé is jöttek szakemberek a mieinket betanítani. A magyar munkás fejében is elindult valami. A német precizitás miatt a pontos, igényes munkát megszokták, minőséget tudtak gyártani. Kinyílt a világ, s ennek is volt hatása. Műszaki fejlődést, új technológiát, termelésszervezést hozott. Mindenképpen magasabb szintű termelési és munkakultúrát eredményezett az Aprítógépgyárban a tőkés export. Ez olyan eredmény, amit talán a rendszerváltás után tudtak igazán kamatoztatni, hisz a változások nem rendítették meg a gyárat. - Ezekben az években azonban külker vállalatokon keresztül lehetett csak kapcsolatokat keresni. - Igen, ez így volt. Azonban nem egyszer mi kértük a külker vállalatot, hogy melyik nyugati cégnél nézzen szét, mert mi ott látunk üzletet. Sokszor ez sikerült is. Sajnos a külkeres cégekkel egy probléma volt. Nem nyereségérdekeltek voltak. Ők a 3,5 %-os jutalékukat az árbevétel arányában kapták, tehát arra törekedtek, hogy mindent elvállaljunk. Nekünk azonban az volt érdekes, hogy nyereséget érjünk el. Ha ráfizetünk egy munkára, annak nincs értelme. Volt amikor ezen vitáztunk, mert mi nem akartunk előnytelen üzletbe belemenni. Ráadásul a bevételt is ők kapták, az ő számlájukra utalták a pénzt, a valutát a teljesítés után. Aztán mi csak hónapok múltával kaptuk meg pénzünket forintban. Az is kedvezőtlen volt, hogy az üzletkötő érdekeltsége egyenlő volt a nullával. Azaz, a fizetése kicsi volt. A külkeres cég üzletkötőjének az volt az „üzlet", 210 28 Jubileumi kötet 2001.114.0.
