Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Tolnay Gábor: Dévaványa mezőgazdasága a jobbágyfelszabadítás után

állomány a dévaványai határ töredéket tette KI csupán, it Kimuiaias szerint hét bolt volt a városban és három céhben 89 iparos működött.) A 48.000 holdnyi területből mintegy 5 ezer hold remanenciális,

9 10 ezer hold pedig cenzuális

10 vagy taxális terület volt, amely „örök üdőktől fogva a lakosság kezében van" mint szántó és kaszáló. A földbirtokosok majorsági földje mintegy 8 ezer holdat tett ki. Közlegelő 12 ezer hold volt. A közigazgatásilag Dévaványához csatolt puszták területe a „Kimutatás" szerint Csudabala 12 ezer hold, Ecseg 30 ezer hold, Gabonás 6 ezer hold volt.

11 (2. táblázat.) A jobbágyfelszabadítás után az első alapos és adataiban pontos és hiteles okirat az 1859. október 18-án kelt „Örök úrbéri-egyesség"

12 Ebben az okiratban megállapították, hogy a dévaványai határ 45.391 9/100 1200 n.öles holdat (34.043 kat. hold 508 n.öl) tesz ki. Ebből 19.041 55/100 1200 n.öles holdat (14.280 kat. hold 660 n.ölet) használt a mezőváros lakossága. Kitűnt az okiratból, hogy egy jobbágytelek 40 holdat (30 kat. hold) tett ki, és ehhez még legelőilletményként 24 hold (18 kat. hold) és nádasrétbeli illetményként 8 hold (6 kat. hold) járult. így egy jobbágytelek Dévaványán összesen 72 holdat (54 kat. holdat) tett ki a XIX. század közepén. 1848-ban 15 % úrbéri telket találtak - 1116 hold (837 kat. hold) - és ezen felül még 4107 holdat (3080 kat. hold 400 n.öl) használtak, összesen 5223 holdat (3917 kat. hold 400 n.öl) használt mindössze 86 gazda, ami 61 holdas (45 kat. hold 1200 n.öl) átlagnak felelt meg. Az „úrbéri-egyesség" a községben 843 zsellérházat tüntet föl. A báró Baldácsy Antal és gróf Esterházy Antal birtokrészén 54 úrbéri telekre kiterjedő remanenciális földet találtak. Kiderült az okiratból az is, hogy a dévaványai jobbágyok az 54 jobbágytelekre kirótt bért sokallták, és 1821-ben pert indítottak báró Baldácsy Antal és gróf Esterházy Antal ellen. A földesurak ellen ugyancsak pert indított a város többi lakosa is, akik az említett birtokosok földjéből béreltek - és akik között nemeseket is találunk -, most a haszonbér összegét találták magasnak. Az utóbbiak 4940 hold (3705 kat. hold) földet béreltek a két földesúrtól. Ezeket a földeket 1848-ig mint a földesurak szabad rendelkezése alá tartozó remanenciális földeket tartották nyilván. Ugyanakkor voltak a községben több urasági birtok területén olyan úrbéri telkes jobbágyok, akik az úrbériségen felül szintén használtak maradványföldeket, és ezekre szerződéssel is rendelkeztek. Ez alól kivételnek számított Petrovay László és Orczy Antal birtoka. Dévaványa lakossága hosszú és reménytelennek látszó pereskedést kezdett a maradványföldek megszerzése érdekében. Ugyanis DarO DaiUdüSy Hlliai, yiUI CMBIIlcuy Mlliai, yiui u^apaiy jutoci, Otskay Ignác, Freizeizen József, Halasy Márton örökösei, id. Halasy József csődtömege, Halasy Ferenc, Orczy Antal, Petrovay László tulajdonában lévő birtokokon is voltak maradványföldek. Ezek használatát az ideiglenes és változó tartalmú szerződések bizonyították is. A legtöbb szerződést 1848 előtt kötötték és tartották érvényben, azonban néhány szerződést 1849 után is megújítottak. A szerződések alapján a következőket lehetett megállapítani: a) a csak dévaványaiak által használt földek kétségtelenül az illető földesúr majorsági földtulajdonai; b) a lakosság azt állítja, hogy ezeket a földeket ők már emberemlékezet óta használják; c) e földek a község lakosai között szabad adásvétel alatt álltak; d) a földre vonatkozó szerződések csak úrbért pótló szerződések, a földek ennek következtében úrbéres földek; e) mint úrbéres földek az 1848. április 11-i törvények értelmében a felszabadított jobbágyok tulajdonává váltak, tehát azokért bért fizetniük a használóknak nem kellett. A bérlőket báró Baldácsy és gróf Szapáry bepereltette, a bírói ítélet a bérlőket elmarasztalta és az elmaradt haszonbér összegét végrehajtás útján be is szedte az uradalom. Ugyancsak pert indított a bérlők ellen Halasy József, Halasy Márton, Petrovay László és Freizeizen István is. Ők azonban békésen megegyezve új szerződéseket kötöttek. A báró Baldácsy Antal birtokából bérlők azonban újból megtagadták a bérleti díj fizetését, úgy hogy a tulajdonos a haszonbéres földek visszaadását kérve, őket is perelte. A szeghalmi járásbíróság és a főtörvényszék által hozott ítéleteket is megfellebbezték a bérlők, míg végül a legfőbb törvényszék az 1853. évi úrbéri pátens 49. §-a alapján a per végleges eldöntését az úrbéri tövényszék elé utalta, míg az elmaradt tartozások behajtását a megyei hatóságokra bízta. A fenti döntés értelmében 1854-ben a földbirtokosok a megyei hatóságokhoz fordultak és hosszas pereskedés után a megyei bíróság négy évi haszonbér megfizetésére kötelezte a bérlőket, amely szerint az 1857. év végéig egyenlítették ki tartozásukat. 1860-ban Dévaványa összes lakosságának haszonbér tartozása hozzávetőlegesen mintegy 60.000 pengőforintot tett ki. Ezen kívül még több százezer kéve náddal is tartoztak az uradalomnak. Az 1860. évvégéig ebből 30.000 pengőforintot kellett volna kiegyenlíteniük. Mivel ez nem történt meg, következett volna a bíróilag lefoglalt javak elárverezése. Ettől a 9 Maradványföldek (remanenciális földek): A Mária Terézia-féle úrbérrendezéskor keletkezett, a jobbágyok állományából az aliódiumokéba került földterületek. Valójában a jobbágyság élte őket, de az úrbéri tabellákba majorsági tartozékokként vették fel, azért, mert az úrbéresek, illetve a földesúri emberek tévesen diktálták be ezt az országosan mintegy 10-12%-nyi telekhányadot. Tették ezt többnyire szándékosan - az egyik a nagyobb adótól félve, a másik a földszerzés érdekében -, de olykor a területmértékek, a telekkiterjedés ismeretének bizonytalansága miatt. Tágabb értelemben a remanencia a csak már az úrbérrendezést követő évtizedekben művelés alá fogott legelőket, bozótosokat is felölelte. Az 1780-as évektől a telkiföldek pontos mérnöki felmérésével fény derült a maradványföldek egy részére, és ezeket az úrbéri rendelet szerint új jobbágytelekké kellett alakítani. Erre sok helyen sor is került, a remanencia továbbra is eltagadott része azonban nem lett jogilag úrbéres föld. Allódiális területnek számított akkor is, ha a parasztok pénzszolgáltatás (cenzus) ellenében ún. cenzuális földként, illetve majorsági zselléreknek juttatott parcellaként művelték. Végül kerülhettek valóban majorsági önkezelésbe, főként a francia háborúk konjunkturális hullámától kezdődőden. - A maradványföldek különös jelentőséget nyertek a jobbágyfelszabadításkor, amely a felszabadítandó jobbágytelek és az allódium határvonalának megvonásakor a Mária Terézia-féle rendeletet vette alapul. Az 1848-as törvénykönyv nem szólt külön a remanenciáról, szeptemberben javaslatba került, 1849. április 19-én rendeletbe jött a paraszti kézen maradt maradványföldek állami megváltással történő felszabadítása. Ezen 1,4 millió katasztrális hold föld megváltásának terhét az 1853-as úrbéri pátens azonban teljesen a parasztságra hárította. A ténylegesen allódizált remanencia persze földesúri kézen maradt. - Irodalom: BÁN 1980. - 587-588. p. 10 Cenzuális föld; cenzualista, cenzualista jobbágy: 1. A feudális földjáradék formái közül a robotot és a termékszolgáltatást is pénzzel megváltó, csak cenzussal, illetve taxával adózó jobbágy, különösen az örökös jobbágyság korában. A cenzualista jobbágyok jórészt azonosak voltak a taksás jobbágyokkal. - 2. Hasonlóképpen nevezték az úrbéres telekkel nem rendelkező majorsági jobbágyoknak a földhasználatért pénzzel fizető csoportját. - Irodalom: BÁN 1980. 1. kötet 67. p. - 3. Cenzuális földnek a csak pénzzel adózó jobbágyok, zsellérek kezelésében lévő földet nevezzük. 11 Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény, Dévaványa. - „Adatok" elnevezésű irat. 12 Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény tulajdona. 244x380 mm nagyságú, 13 oldal terjedelmű, összefűzött lapokból álló nyomtatott irat. 178