H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Makkay János: A Jászság-határ és az indoeurópai őstörténet: régészeti tények és nyelvtörténeti vonatkozásaik

dott Körös típusok.

66 Az erre következő fázis a teljesen kialakult AVK korai szakasza, amelyet például a Gyoma 107. lelőhely képvisel, Körös és Protovinca elemek nélkül, de még erős Szatmár jelenléttel. Ezt a szakaszt követi a Szarvas 102. lelőhelyen feltárt gödör rendkívül gazdag kerámiája, melyben már Szatmár típusok sincsenek.

67 Ezeknek a lelőhelyeknek a geográfiai fekvése és leletanyaguk ilyen összetétele világosan mutatja az AVK délre terjedését, az egykori Körös terület északi részére. A terjedés bizonyára nem egyszerű diffúzió, hanem lakosság áttelepedése, tehát legalább demic diffusion volt. Ennek a hódításnak a közelebbi okait és formáját nem ismerjük, és a lehetőségek a háborús inváziótól a békés terjedésig adottak. E sorok írója inkább harcias, mint békés okokra és körülményekre következtet, és lehetségesnek tartja, hogy a Körös kultúrának Szarvason és Endrődön feltárt tömegsírjai éppen ilyen eseményekkel lehetnek kapcsolatban.

68 A vonaldíszes kerámiák és utódaik terjeszkedése délre, nyugatra, északra és keletre Ez volt az első lépcsője annak a dél felé irányuló népesség-terjeszkedésnek, amelyet az AVK és genetikus utódai a neolitikum és a rézkor egymást követő időszakaiban tovább folytattak a hosszú életű Vinca kultúra területére, annak rovására.

69 Először az AVK jutott el a Maros völgyéig, majd kései csoportja, a szakáiháti az Arankáig. Utóda, a tiszai kultúra már a Temesig, és a belőle kialakult, korai rézkori tiszapolgári kultúra elérkezett a Dunáig. Ennek utódja, a bodrogkeresztúri nép átkelt a Dunán, elfoglalta a híres, már korábban elnéptelenedett neolitikus telepet, a Belgrád mellett a jobb parton lévő Vinca telepet (bodrogkeresztúri temető volt a teli tetején).

70 E hosszú folyamatot jelentő déli terjeszkedés záróakkordjára akkor került sor, amikor a középső rézkori bodrogkeresztúri kultúra mint a terjeszkedő AVK kései utódja egészen a Közép-Balkánig eljutott, a Drina folyó völgyében.

71 Amint arra 1991 óta már több tanulmányban is rámutattam, a bodrogkeresztúri (és a vele egyidős Salcuta) kultúra dél felé való húzódása kapcsolatban lehet azzal, hogy ők képviselték azokat a protogörög törzseket, amelyek északról, a Duna-vidékről vándoroltak le történeti felbukkanásuk területére, a Dél-Balkánra.

72 Ez az elgondolás nyilvánvalóan a Dimini vándorlásról szóló tétel modernizált változata.

73 Azé a teóriájé, amelyet már a két világháború között és utána is olyan kiváló tudósok dolgoztak ki, mint F. Matz, F. Schachermeyr és G. Devoto.

74 A modernizálás főleg azt jelenti, hogy a korábbi kutatók által javasolt bükki és tiszai kultúrák helyett (mind66 Makkay 1987, passim 67 Makkay, J. Somé comments on the settlement patterns of the Alföld Linear Pottery. In Siedlungen der Kultur mit Linearkeramik in Európa. Nitra, 1982, 157-166. 68 Makkay 2000a, 22-23, és 14. lábjegyzet. 69 Kronológiai sorrendben az alföldi vonaldíszes kerámiát követte a déli csoportja a korábbi, Körös területen, a Szakáihát csoport, genetikai követője a tiszai kultúra (és a hozzá kapcsolódó csoportok, azaz a herpályi és a Csőszhalom kultúra), mely egyesítette a Körös kultúra északi területét és az alföldi vonaldíszes kerámiáét. Végül az Alföld rézkori kultúrái ezen korábbi kultúrák teljes elterjedési területén. Tisztán látható a kultúrák ezen hosszú sorozatának egymást követő déli elterjedése, mely a tiszapolgári kultúra idején megérkezett a Dunához, és a következő, bodrogkeresztúri fázisban a Közép-Balkánra a Drina térségében. Lásd Makkay 1996a; 2000. kettő az AVK leszármazottja volt) részben e kettő rézkori utódja (tehát a bodrogkeresztúri kultúra) jelenheti azoknak a protogörög törzseknek a régészeti hagyatékát, amelyek a Kárpát-medence déli peremeiről és az Észak-Balkánról (Salcuta kultúra) húzódtak délre. Említett tanulmányom

75 további adatokat hoz fel ennek bizonyítására. Ezzel az erőteljes, dél felé mozgással éles ellentétben az AVK népei (és utódaik) nem terjeszkedtek jelentős mértékben sem északra, sem északkeletre vagy északnyugatra. Ennek okai egyszerűek: csak dél felé nyílik tágas síkság, amelyhez népeik nyilván nagyon ragaszkodtak, a dombokat és hegyvidékeket pedig nem szerették. Hiszen északkelet (a Kárpátalja) felé már korai (Szatmár) szakaszában lakta a nép a hajdani Körös-Méhtelek terület síksági részét,

76 de a hegyekig nem jutott el. Északnyugaton viszont, a Jászság-határoknak megfelelően, nemcsak a dombok, hanem a rokon, de azért független dunántúli vonaldíszes kerámia is akadályt jelentett. Itt a terjeszkedő Körös és a késő mezolitikus bennszülött népek közötti hajdani határvonaltól, tehát a korai Jászság-határtól valamivel északnyugat felé most az AVK és a DVK által reprezentált, egymással rokon, de nem azonos etnikai csoportok között lett nyilvánvalóvá egy ősi etnikai (és nyelvtörténeti) határ: a kései Jászság-határ. Az AVK csoportjai és utódaik tehát lépésről lépésre megszállták a Körös kultúra korábbi területeit az Alföldön, de erre nem került sor Erdélyben. Arrafelé Észak- és Közép-Erdély hegyei (az alacsony Meszes-hegység és a magas Bihar-hegység) éppúgy komoly akadályt jelentettek, mint Erdély erős bennszülött csoportjai. Ami a dunántúli vonaldíszes kerámiát (DVK) illeti, az egyik legfontosabb eltérés közte és az AVK között az, hogy a DVK kialakulása után rögvest gyorsan elterjedt a Duna mentén messze nyugatra, és a Morava folyó mentén indulva északra, északnyugatra és északkeletre.

77 Rövid időn belül (amely kevesebb volt, mint egy generáció) elérte legnagyobb elterjedését a Rajna völgyében (Eitzum Hannover mellett), Szászországban (Eilsleben), Csehországban (Bilany), valamint messze keleten a Pripety-mocsarak nyugati végénél. Ez a rendkívül gyors terjedés abból látszik, hogy e lelőhelyek jellegzetes edényformái és díszítései szinte azonosak azokkal, amelyek e legkorábbi időszak mindmáig leggazdagabb lelőhelyén, a dunántúli Bicskén kerültek elő.

78 Az Alföldhöz hasonlítva a Dunántúlon jóval kevesebb az olyan tipológiai kapcsolat a Körös kultúra és a helyi vonaldíszes áru között, ami bizonyíthatná a DVK Körös eredetét. Míg az Alföldön a Körös kultúra és az AVK fejlődése egy darabig párhuzamosan futott (a Körös kultúra második és harmadik szakaszának idején), addig a Dunántúlon ez a szükségszerűen feltételezendő párhuzamos fejlődés rövidebb volt. A különbség oka az lehet, hogy az alföldi bennszülött őslakosság neolitizációja hamarabb kezdődött el, mint a dunántúliaké. (A dunántúli neolitikum egyes szakaszainak az időbeli késése az Alföldhöz 70 Az adatokra lásd Makkay 1996a. 71 Makkay 1996a, a térkép. 72 Makkay 1996a; 1998a, 144-189, és a 21. ábra; 2000. 73 Lásd utóbbi tanulmányomat: A Dimini vándorlás módosított teóriája. In Tanulmányok Torma Zsófia (1840-1899) emlékezetére. Budapest, 1999, 81-131. 74 Origini Indeuropee, Firenze, 1962, Sansoni, 99,101,108,111, etc. 75 Makkay 2000, további irodalommal. 76 Lásd Makkay 1996, további irodalommal. 77 Morvaországban a legkorábbi DVK típusok egyelőre csak szórványosan ismertek. 78 Makkay 1978 és Makkay in Bicske III, 1996. 69