H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Szabó István: Egy besenyszögi család története az 1900-as évek elejétől idős Danyi István kéziratos önéletírása alapján

3. kép. Az „öreg ház" az aládúcolt hátsó fal felől. Eredetileg a mellette lévő, jelenleg üresen álló telekrész is a portához tartozott. tulajdonjogot a megyében később jelentős szerepet játszó Szapáryak. Akik követve az Orczy birtokokon rendszeresített gyakorlatot, ugyancsak cselédsorsú telepesekkel műveltették földjeiket, s azoknak földesurukhoz való viszonyát külön szerződés szabályozta. Besenyszög is ebbe a majorsági gazdálkodást megvalósító szisztémába tartozott, hiszen térségében ugyancsak az Orczy család volt az egyik érdekelt tulajdonos. Olyan település, amelynek szintén óriási, Jász-NagykunSzolnok vármegye 1876-os megalakulásakor 35.819 kataszteri hold, 1927-ben 2.300 kataszteri hold összbirtoka van. Idős Danyi István élményszerűen és részleteiben beszéli el a „fiatal időket", vagyis lényegében a számszerűen idézett húszas éveket. Arra emlékezik, hogy ott ahol valamikor sokat társalogtunk és játszadoztunk, már beépített lakóházak vannak. Ahol a Szent-János-szobor van, ott jó előzőleg egy kis kápolna állt. Ez még múlt századbeli mondás. Apánk szerint ez egy nádtetős kápolna volt. Akkor a község neve még Besenyszögszentiván volt, s a besenyszögi és a szentiványi határ lentebb húzódott, mert a falu kelet felé terült el. Mikor a kápolna lerongyolódott, szükségessé vált, hogy a másik templom a határvonalra kerüljön a kövesút mellé. A kis kápolna helyére meg a Szent-János-keresztje került. A szentiványi határ az öreg Hernek Ferenc házának alsó, kelet felé való végétől a Gombár Miklós és az öreg Mórovics kovács házai között húzódott délkeletre. Az egyik határkő a szüleim háza végétől a nyugati végen lévő töltéstől a Hajdú Pál portájának alsó sarkánál van a mai napig. A másikat a papkert alatt lévő ásottkút mellett találhatjuk meg máig máma is. Mivel mindez a Szent-János-keresztről jutott eszembe, meg kell még említenem azt is, hogy ezek a területek a Szent-János-szoborral szemben lévő porták még idáig is az egyház tulajdonát képezik, egészen a Miller csatornáig... ehhez tartozik a falu újvárosi részének az alsó temető végében lévő nyugati fele, amit sergettyűnek neveznek. Az ez a terület, amit a Miller körül foly. Ez is az egyházé. Ezt valamikor az úrbérista közösség adta az egyháznak a temetővel együtt beltelki pótlék címen. Mert a község beltelke csak a régi hídpart dűlőtől számítva tart, le a Miller csatornáig, beleértve a Rekeszszög, Fecskelyuk és Hereföld partot egészen a száraz érig, amit a Miller körbe vesz..."

23 A többi a falun túli, külterületi rész. 23 Id. Danyi István önéletírása. 65-66. p. Kézirat. DMHA:3156-97. 24 Szabó L 1992. 123-125. p. Ezek alapján lényegében nyugodtan mondhatjuk, hogy Besenyszög hasonlóan az említett Fegyvernekhez, Örményeshez, szintén egy nagyhatárú cselédfalu. A Tisza túlpartján fekvő Tiszapüspöki is csak azért lehetett igazi falu, mert a katolikus egyház előretolt bástyájának számított a Nagykunság irányában történő terjeszkedésében. A XVII. század végén, XVIII. század elején, amikor Telekessy püspök intézi az egyház ügyeit, a legfontosabb cél a török és a Rákóczi-szabadságharc alatt elnéptelenedett terület benépesítése, illetve a birtokjog visszaszerzése és tisztázása volt. Ezt a római katolikus egyház ekkor úgy oldotta meg, hogy birtokokat szerzett (Polgár visszaperlése, Tiszapüspöki részbirtokainak megvásárlása), s bizonyos törvényekre hivatkozással az a kimutatható és fokozatosan megvalósított szándék, miszerint apróbb zaklatások árán is a tisztán katolikus területekbe ékelt református településeken fíliák alakuljanak ki (Jászkiséren például). Később, az egyházmegye gazdasági megerősödése után ez a törekvés határozottabbá válik és egyre kevésbé álcázott. Hiszen az egyházi főhatóság immár nemcsak azt bírja el, hogy átmenetileg egy-egy község nem adózik, hanem azt is, hogy ha jelentős kedvezményekhez jut. Az ekkor induló nagyobb arányú templomépítések mutatják ezt, melyek sorában különös jelentősége van Nagyiván megalapításának. Ez a török alatt elpusztult káptalani falu 1765-ben telepedik újra boconadi és hevesi jobbágyokkal, s az egri egyházi birtokokról toborzott lakossággal. A mostoha földrajzi viszonyok ellenére is fontos telepítés, mert itt nem lakik senki, ugyanakkor beékelődik a Tisza jobb partjának egységes, bár ekkor már Egyekkel és Polgárral megtört tömbjébe. Jelentőségének, kulcsszerepének megfelelően rangos templomot, paplakot kap. Csakúgy, mint Tiszapüspöki, amely ugyancsak egri püspöki birtok és a legdélibb olyan bázishelynek számít a terjeszkedés számára, ahonnan kiindulva be lehet keríteni a református Nagykunságot.

24 E tervek megvalósításában jelentékenyen segít az az Orczy István, aki nemcsak az egri püspök jószágigazgatója, hanem jász kapitány is és katolikus főúr lévén, a terjeszkedésnek azt a másik módját gyakorolja sikerrel, hogy református vagy református többségű közösségekben alapít plébániákat. Ezt a telepítési politikát éli meg és bizonyítja hatalmas határával Besenyszög, hiszen ezzel bele illeszkedik az Orczy birtokoknak abba a rendszerébe, ami megakadályozta a tanyavilág kialakulását. Ezt néprajzi gyűjtések is igazolják: „nem tanyás település, határában csak uradalmi, gazdasági központok voltak."

25 Jóval később, csak századunk húszas éveiben lett tanyás a határ, de ez már egy más okok miatti késői tanyásodás, csakúgy, mint Szolnok városáé is. Mindezek a tények egységesen meghatározták Besenyszög népességének társadalmi státusát. A lakosok cselédek voltak, kevés volt közöttük a gazda. Az 1784-87 közötti állapotokat mutató II. József féle népszámlálás, amely 1 papot, 5 nemest, 29 parasztot, 28 polgár és paraszt örökösét, 35 zsellért, 28 egyéb kategóriába sorolt személyt, 85 egy és tizenhét év közötti sarjadékot, és 168 nőt regisztrált a 379 összeírt lakosból, egyértelműen mutatja hogy a község társadalma jobbágyi állapotú, ahol a zsellérek vannak többségben.

26 Az egyéb kategórián feltehetően a cselédséget kell értenünk, a nemesekről pedig tudjuk, hogy egyben földbirtokosok is voltak. A férfiak nagyobb, (211 fő) száma a nőkhöz (168 fő) viszonyítva abból fakad, hogy az újonnan ideköltözöttek nem családostól érkeztek, illetve családtalan zsellérek voltak. Sajátos állapot ez, ha összevetjük a szom25 Tóth T. (szerk.): 1980. 107. p. 26 Dányi D. — Dávid Z. 1960. 446