H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Tolnay Gábor: Dörgő Dániel leírása Bánréve pusztáról (Forrásközlés)

5. oldal: a m. kir. belügyminisztériumhoz felterjesztett kérvény szerint a kattaszteri mérnökségnek felsőbb helyre tett azon kérdésére hová tartozik a bánrévipuszta az 1881-k év végével Jász-nagykun-Szolnok megyébe kebeleztetett, illetőleg MezöTúr városához kapcsoltatott törvénykezési, közigazgatási és adózási tekintetben. Ennek következtében Bánrév puszta telekkönyvét is áthozták Szarvasról a mturi kir. járásbíróság telekkönyvi osztályához, az ezen időben 80 tagból álló mtúri lakos bánrévi birtokoság nagy örömére. Megjegyzendő, hogy csak egy idegennek, egy Szarvasi illetőségűnek volt akkor Bariban birtoka. Később ez is csőd alá kerülvén földje mtúri ember kezébe jutott. Történelme: B

ánréve történelmében a mturi városi irattárban levő adatok nyomán mindössze pár száz évre mehetünk vissza, de hogy e terület egy része már 6. oldal: az őskorban emberlakta föld volt, bizonyítja azon körülmény hogy a puszta Észak-keleti és keleti oldalán levő Kongó-part és Bári-halom környéke nem kis mértékben bővelkedik kőkorszaki régiségben, miket leginkább a magáradt Körös hullám-verései hoznak felszínre. Nevezett helyeken a felső réteg alatt a már szürkülni kezdő földrétegben fekszenek a vastag, őskori, aligha korongon készített agyag edény darabok, tűzhelyek, égetett agyagtömbök, majd csinosabb alkotású edény töredékek, háló sulyok találtattak itt kova- és obszidián szilánkok, kőbalta- és véső töredékek, csont árak, egy feltűnő nagyságú tizenhét czm hosszú - még használatlannak látszó kovaszilánk, kova-fűrész, kova-nyílhegyek, néhány gemma/gyöngy kaláris, melyek mind a mtúri gymnásium szertárába kerültek s ott megtekinthetők. A Kongópart szakadásainál azon két föld réteg közt, me7. oldal: lyek egyike ujabb kori eszközöket, másika kőkorszakbeli tárgyakat tartalmaz, egy 20-25 cm vastag idegen tárgyakkal nem kevert korhanyból keletkezett fekete réteg észlelhető. Régészeti szempontból helyén valónak találom itt felemlíteni, hogy az 1879-k évi árviz alkalmából a „Bári-kettős északi halmának keleti oldala szekereken árvíz elleni védekezésre hordatván el, abban sok emberi csontot találtak. Az 1881-k évi még nagyobb árviz alkalmával pedig a bári-kettősnek délfelól eső halma, melynek egyik aljában vonul el a szarvasi vasút, az árvíz által sok helyen megpótolta pályatöltésnek magasítására csaknem egészen széthordatván, ez alkalommal emberi csontok közt vékony ezüst fülbevalók, - melyek össze forrasztva nem voltak - kerültek napfényre, melyeket Pav/icek Jakab vasúti mérnök néhány koponya8. oldal csontal együtt a nemzeti múzeumnak küldött fel, hol azokat az ő állítása szerint avar-korszak béli koponyáknak és ékszereknek nyilváníták, mely állítás erősítésére szolgál azon körülmény, hogy az említett halmoktól alig 1000 ölre van az Ördögárok vagyis talán avar árok (?), mely már a déva-ványai és Endrödi határokon is észlelhető, a mihez felső- és alsórészi nyomásokon pedig a Paphalomnak tartva a kútréten átvonul s a szomszéd mesterszállási tanyák közzé lépve haladtovább a Tisza felé. Régészeti tekintetben nem kevésbbé gazdag leihelynek bizonyultak a szarvasi vasútvonalon át Belső bariba vezető kocsi útnak jobb oldalán az átjáróhoz /

sorompó/ legközelebb eső kubik gödrök , melyekből a mezőtúr • mesterszállás/' öb/özet gátjának építésekor 1884 tavaszán számos régi tárgy került 9. oldal elő, köztök 4 darab jólkimunkált égetett edény, százakra menő gemmák, ezüst és réz karperecz töredékek, kis réz karika, egy igen csinos parányi, csak ékszernek használtathatott ezüst baltácska. Az itt felsorolt tárgyak, melyek emberi tetemek felyénél vagy lábánál találtattak, mind a mezőtúri gymnásium múzeumába kerültek. Sajnos, hogy több érdekes tárgyat részint a földmunkások romboltak szét szándékosan, vagy szándéktalanul, részint a kapzsi, zsidó munkafelügyelők suvasztották el. A mi már az őskornál közelebb eső időket illeti, hogy Bánrév akkor semvólt lakatlan hely, mutatják a már említett Kongóparton, Bari halom környékén le egészen majdnem a Vonogató zugig terjedő magaslatokon • melyek „Bari telekenek is neveztetnek -, észlelhető falu romjai. Ugyanis a Bari halom környékén még most is láthatók az 10. oldal egyes udvarokat kerítő árkolások nyomai, a Kongó-parton pedig 1-2 láb vastagságban ujabb kori cserepekkel és csontokkal, üvegekkel, téglákkal, malomkő darabokkal vegyült ház omladványok; továbbá erre mutat a Bari halmon volt tégla épület fundamentoma, melyből 1835-ben öreg Csala Gergely, azon halomnak és környékének akoriideigl. zálogbirtokossa annyi téglát hányatott ki, hogy abból egy kis pajtát épített. Valószínű, hogy az emiitett halmon templom, környékén pedig falu volt, mely a törkhóditáskor pusztulhatott el. Alkalmasint barom tenyésztésből és halászatból élő szegény nép lakhatott, mert még eddig egy pár réz gyűrűt és néhány ujabbkori ezüstpénz kivételével becsesebb lelet nem fordult elő, de annál több hálósúly. A Kongópart alatti örvény mig az a Körös átmetszések miatt el nem iszaposodott, idősebb emberek állítása szerint ez előtt 50-60 évvel 11. oldal annyira gazdag volt halakban, hogy ősszi halászatkor 100 mázsa halat is fogtak ki bellöle, egy halászat alkalmával. Talaja igen kemény, szikes, nagyobb részben tippanos hát, szikfolyásokkal, kopolyákkal, padkákkal, danozós, zsombokos fenekekkel vegyítve. A Körös partokon imitt-amott régi barom állásokból, kisrészben telkes, egy része pedig körös-lapos. Mint ilyen hajdan az alsó részi közlegelőnek I-.nyomás:/, mely többnyire lapályos, viz járta föld volt, mondhatni kiegészítő s kisegítő részét képezte, hol kora tavaszszal és ősszel s nagy árvizek idején a jószág üde, biztos legelőt a Körös folyón pedig alkalmas itató helyeket talált. Nem is késtek bölcs apáink ezen előnyt felhasználni, a mennyiben e pusztát ember emlékezetet meghaladó idők óta részint bérben, részint zálogban bírták annak földesuraitól, és saját közlegelöjükkel együtt baromtenyésztésre használták 1835-ig; 12. oldal mint ezt a mtúri levéltárban iratok bizonyítják. Földesurai: Erre vonatkozólag a legrégibb okirat

I-.legalább tudtommal:/ a városi levéltárban a ll-ik bádogtokban van s a következőleg hangzik: „Én Szendrőben lakozó nemes és nemzetes Végh Mihály adom emlékezetül mindeneknek az kik illik e levelemnek rendiben, mind magam, mindkét ágon levő gyermekim és maradékim képekben, hogy én Külső- Szolnok vármegyében lévő Bánrév nevű puszta Telkemet mindennemű • eleitől fogva és örökösön ahoz tartozó haszonéval, ugy mint, szántó földek, kaszál/ó rétjeivel. Erdejével, berkével, halászó vizével egy szóval minden néven nevezendő jövedelmeivel adtam Thuron lakozó becsületes Nemes személyeknek ugy mint Kecse Lukács és Ke-