H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Glück Jenő: Adalékok Damjanich János és családja életrajzához

GLÜCKJENŐ ADALÉKOK DAMJANICH JÁ Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, vértanúiról számos könyv és tanulmány forog közkézen. Ezeknek a kiadványoknak lapjain igen előkelő helyet foglal el Damjanich János, aki már a maga korában is legendás hírű tábornoknak és szilárd jellemű férfiúnak számított. Nagyságát emeli a magyar nemzet és annak demokratikus államszervezete iránt tanúsított hűsége. Ne feledjük, hogy szerb származásának korlátait túllépve elhatárolta magát a Habsburgok oldalára sodródott szerb nemzeti mozgalomtól, pedig annak soraiban nem egy rokona is tevékenykedett mind politikusként, mind katonaként. Damjanich János életrajzát, de főképp történelmi szerepvállalásának egyes részleteit elhomályosította több, a múlt század második felében nyilvánosságra került emlékezés. Néhány kitalált legenda is súlyosbította a helyzetet, amelynek szerzői a maguk egyéni jelentőségét igyekeztek csillogtatni a vértanú tábornok árnyékában. Hosszú időn át homályban maradt családjának Arad városához kapcsolódó viszonya, amelyet több körülmény is érdekessé tesz számunkra. A Damjanich család és rokonsága már a XIX. század fordulóján az Arad vidéki társadalom igen jelentős elemének számított, akik már ekkor fontos közéleti tényezők is voltak. A XVII. század végén a Balkánról menekülő szerbek, macedónok és albánok közül néhányan eljutottak Arad megyébe is. A betelepülők között a legfőbb irányítást kézben tartó Csernojevics Arzén

1 pátriárka nemzetsége a Maros vidéken kereste boldogulását katonai és gazdasági téren. Ez utóbbi keretében főképp a felvirágzó kereskedelemben találták meg számításukat és igyekeztek a társadalmi ranglétrán is továbblépni. A francia háborúk (1792-1815) okozta mélyreható pénzhiányon segítendő a kamara áruba bocsátotta birtokainak jó részét. A vevők között szerepelt Csernovics

2 Pál és Csemovics János, akiket 1804-ben iktatott be a vármegye és a kama1 Csernojevics (Csernovics, Crnojevic) szerb pátriárka (született 1633 körül, meghalt 1706-ban). Az 1683-99. évi osztrák-török háborúban népével a keresztény seregek mellé állt. Mikor a császári csapatok visszavonultak, a török bosszúja elől mintegy negyvenezer családot vezetett át Magyarország területére. A szerbek Magyarország legkülönbözőbb részein - főleg a Délvidéken - telepedtek le. Csernojevics itteni tartózkodása alatt teljesen újjászervezte a görög-keleti egyházat. Rákóczi felkelésekor a császár mellé állt és ezzel a szerbek részére egész sor kiváltságot szerzett. Bécsben halt meg, a szerémségi Krusedol kolostorban temették el. ÉS CSALÁDJA ÉLETRAJZÁHOZ ra Simánd - Arad megyei mezőváros - birtokosai közé. Hasonlóképpen történt Mácsa és a később elpusztult Újfalu községek esetében is. A vételt követő beiktatások együtt jártak a részükre kiállított nemesi oklevelek kihirdetésével is. Társadalmi előrehaladásuk és gazdasági súlyuk megkövetelte Arad vármegye rendjei közötti szerepvállalást is. A két Csernovics testvér gazdasági téren hamarosan különvált. Pál Mácsán és Újfalun gazdálkodott, míg testvére a kisebb jövedelmet hajtó Simándon rendezkedett be. A jelek szerint a családi kapcsolatok továbbra is töretlenek maradtak, sőt, bizonyos esetekben gazdasági érdekeik céljából együttműködtek. így például 1847-ben a mácsai uradalom hirdette meg a simándi közbirtokosok regálé jogainak bérletét.

3 A simándi ág szerényebb gazdasági helyzete magyarázza, hogy Csernovics János fia - II. János - már vármegyei hivatal után nézett. A Csernovics család a XIX. század első felében tovább építette kapcsolatait, elsősorban a vele azonos nemzetiségű és vallású családokkal. Ezek közül kiemelkedő Pál nővérének, Damjanich János nagyanyjának, özvegyként történt férjhezmenetele a szintén özvegy Arsenius Táborovics altábornagyhoz, aki sikeres katonai szereplése után mint nyugdíjas Aradra költözött. A Csernovicsok vármegyei befolyásának tulajdonítható a Damjanich nemzetség másik ágának aradi megjelenése is. Az európai hatalmi erőviszonyok hibás felmérése alapján a bécsi császári kormányzat 1809-ben, jelentős szövetségesek támogatása nélkül hadat üzent Napóleon francia császárnak. Csakhamar a francia császár seregei ellentámadásba mentek át és győztesen lépték át Magyarország akkori nyugati határait is. A közelgő veszedelem láttán Bécs újra fegyverbe szólította - immár utoljára - a magyar nemesi felkelést is. Arad vármegye természetesen szintén megkapta a helytartótanácson keresztül a megfelelő parancsot. A kisszámú és főképp bocskoros nemesekből álló kiváltságos osztály ezúttal sem 2 Csernovics (mácsai és kisoroszi) Arad vármegyei család. Alapítója Csernojevics Mihály 1720-ban kapott magyar nemességet és ezt 1744-ben Mácsai előnévvel kiterjesztették Szirovitza Arzén és György nevű örökbefogadott fiaira is. Ezek ettől kezdve a Csernovics nevet viselték. Arzénnak Lázár nevű fia 1793-ban magyar grófságot, Pál nevű fia pedig 1809-ben a Kisoroszi előnevet kapta. Az utóbbinak a fia, Péter (1810. március 13. -1892. április 27.), író, a szabadságharcban temesi gróf és délvidéki kormánybiztos volt. György ágából származott Emília, Damjanich János honvédtábornok, aradi vértanú felesége. 3 a) Arad megyei könyvtár kézirattára: Reg. 146210/236; b) Aradi Hirdető 32/1847. III.3., 7.; c) GLÜCK 1994. 399