H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Gócsáné Móró Csilla: A tápiószelei köznemesek társadalmi és gazdasági szerepvállalása a 18-19. században

A falu 18. századi birtokosai A 18. században vannak olyan falvak, melynek tulajdonjoga sok kézben volt, így a birtokok kezelését közbirtokossági szervezet végezte, de jellegzetes birtoktípus volt a 3-6 faluból álló köznemesi uradalom is. Tápiószele tipikus példája a köznemesi családok birtoklásának. Az újjátelepítésétől kezdődó'en 10-20 kis- és köznemesi család uralta a falu határát, kik a század második felében lakhelyüket is ide helyezték. Az 1728. évi regnikoláris összeírásban Szele possessionál 18 jobbágy nevét olvashatjuk, kik mind szabad költözésűek voltak. Megjegyzésként szerepel, hogy 4 éve kezdték benépesíteni. Örök jogon bírta a Battik, Komjáthy, Mocsáry és Tercsy család, tőlük vette zálogba Bűz János szolnoki kapitány, számos más itt élő nemessel együtt.

13 A fel nem sorolt nemesek kilétére az 1754/55-ös nemesi összeírásból szerezhetünk tudomást. E szerint 20 famíliának volt birtokjoga itt: Darvas, Battik, Szathmáry-Király, Dubraviczky, Komjáthy, Laszkáry, Szedlenics, Pongrácz, Ebeczky, Dömők, Sárközy, Kostyán, Vida, Káldy és Viczián. Ezenkívül itt élt még a Laczkó, Bohunka, Jeszenszky, Varjassy, Gut család is.

14 A Szelén élő családok közül a Dubraviczky, Ebeczky, Sárközy, Káldy, Rákóczy, Ruttkay, Viczián családok tagjainak társadalmi szerepvállalása a település és a megye életében egészen a 19. század végéig számottevő. Vannak olyanok is, kiknek tagjai az általunk vizsgált két évszázadnak csak valamelyik időszakában játszottak fontosabb szerepet: Kostyán, Laszkáry, (18. sz.) Tesszáry, Benedicty (19. sz.). Szelén a köznemesi birtoklás alakulására a bővülés volt jellemző. A 18. század végére újabb családokkal gyarapodott az 1754/55. évi összeírásban megismert jegyzék. 1789-ben nem kevesebb, mint 35 földesúr birtoka volt itt. Közülük harmincnak csak e helységben volt földje, s ez utóbbiak között így oszlott meg a birtoknagyság:

15 kataszteri hold birtokosok száma 20 alatt 11 21-40 2 41-60 1 61-80 2 81-100 2 101-300 5 301-400 1 401-500 1 501-600 1 Badál Ede könyvében olvasható fenti összesítés nem teljes, mivel ha a maximális birtoknagyságokat összeadjuk (mintegy 3000 k. hold) ez a szám csak a falu határának (12 000 k.h.) egy negyedét teszi ki. Nem találunk 600 és 3000 holdas birtokokat, pedig a Viczián család által lejegyzett 18. századi adatok megemlítik ezeket.'

6 A 18. század végén e földesurak közül néhánynak már nemcsak birtoka volt itt, hanem lakhelye is, így a falu életében nemcsak 12 SZABÓ 1977.-81. p. 13 B0R0SY 1997.-476-477. p. 14 GALGÓCZI 1877.- 64-66. p., B0R0VSZKY 1/145. p., NAGY 1901. 3-4.f. 90-92. p. 15 BADÁL 1987.-87. p. 16 Blaskovich Múzeum Adattára (továbbiakban BMA) 812-97. 388 gazdasági szerepük volt meghatározó, hanem társadalmi is: a helyi egyház, iskola támogatói körükből került ki. Az alábbiakban néhány fontosabb család genealógiájának azzal a fejezetével ismerkedünk meg, amely Tápiószeléhez köthető. Dubraviczky család Dubraviczky Péter az 1700-as évek elején még Nógrád megyében élt, itt vitt fontos hivatalt. 1706-1717 között megyei szolgabíró, majd 1727-től táblabíró volt. Hosszú pereskedés után ő kötött egyezséget Battik Györggyel és Szathmáry-Király Miklóssal (ő anyai ágon szintén Battik leszármazott) a szelei javakról. Az 1737-ben létrejött megállapodás szerint 6 jobbágytelek szállt vissza a Dubraviczkyakra.'

7 Ennek az egyezségnek a tartalmát egy 1760-ban megindult per folyamán kihallgatott tanuk vallomásaiból ismerjük. Tápiószele 40 jobbágytelekből állt. Ebből 20 sessio illette a Battik családot (ebből 1 sessio az egyezség szerint Dubraviczky Péter kapott), 5 sessio visszajutott Dubravicky Péternek, 15 sessio Dubraviczky Mihály leszármazottait illette: Mocsáry, Komjáthy, Darvas, Török, Pongrácz, Dömök, Ráday, Laszkáry, Nikléczy családokat, akik maguk kezelték vagy elzálogosították.

18 Később a két család kapcsolatát házassággal is összefonta, a 18. század második felében Dubraviczky Antal nőül vette Battik Magdolnát, kivel Tápiószelén lakott. Az 1754/55. évi nemesi összeíráskor Dubraviczky Pált és Pétert Nógrád és Pest megyében is felvették az igazolt nemesek lajstromába. A két fivér 1761-ben leánytestvéreivel osztályegyezséget kötött. Ebben elismerték a szelei birtok fiúági örökösödési jogát, míg a Dubraviczán lévő rész közös tulajdonban maradt. Pál és Péter 1760-ban pert indított a királyi táblánál Dubraviczky Mihály leányági örököseivel szemben, mivel a szelei 40 telekből 15 az ő kezében volt. A per évekig elhúzódott és a felperesek elutasításával ért véget.

19 Az 1700-as évek második felében - házasságok révén - három Dubraviczky leszármazott is Tápiószelén telepedett meg. Dubraviczky Pálegy szelei földbirtokos lányát, laszkári Laszkári Ilonát vette nőül, kivel e helységben kúriát épített. Dubraviczky Anna is egy szelei birtokos család tagjával, alsókáldi Káldy Pállal lépett frigyre. A harmadik testvér, Dubraviczky Katalin hitvestársa Vághy György lett, kivel itt épített úrilakot.

20 A 18. század végén Dubraviczky Antal (1755-1834) személye már jelentős tekintélynek örvendett a település életében. 1797-től a tápiószelei ágostai evangélikus egyház legfontosabb támogatójaként jegyezték nevét. 1790-től Pest és Nógrád megye táblabírója volt. 1784-től 1826-ig Pest vármegye igazságszolgáltatásában dolgozott. Igaz, hogy a törvényhatóság közéletében ritkán vett részt, ennek ellenére általános megbecsülésnek örvendett. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az 1820. május 8-án tartott tisztújításon a tisztes korú férfit az első alispáni posztra jelölték.

21 Dubraviczky Antal volt korának legtekintélyesebb tápiószelei földbirtokosa, ki (a Viczián család leszármazottja szerint) vagyonára igen büszke volt. Ő birtokolta az egész Külsőmezőt, mintegy 2000-2500 holdat.

22 A Dubraviczky Antal és Battik Magdolna hét gyermeke közül 3 lány jeles szelei földbirtokos család (Ebeczky, Ruttkay, Sárközy) 17 OL.018.Proc. Tab. 72.cs.40

., NAGY III.K., 1858.406-409. p. 18 VICZIÁN 1940. 19 G.MÓRÓ 1995.-106-027. p. 20 BENKÓ 1908. 78. p. 21 Pest Megyei Levéltár (a továbbiakban PML) IV-3. Protocollum Congregationum (Nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek) 1820. II.k., 708. p. 22 BMA 812-97.