H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Buschmann Ferenc: Jászberény és környékének növényvilága. I. Természet- és növényföldrajzi viszonyok
időszaki, több száz méter vastagságú és különféle anyagú üledékeknek (kavics- és homokrétegek, szürke- és kékagyagok, illetve keverékeik stbj a mai felszín tájképi kimunkálásában esetünkben nincs jelentősége - ezek szerepe elsősorban a réteg- és talajvízszintháztartásban nyilvánul meg. Földrajzi helyzetét nézve a Jászság az Alföld északnyugati „sarka,,, geomorf ológiailag-, botanikailag- és zoológiailag egyaránt a tiszai Alföldhöz (Crisicum: 3. térképe tartozó természeti kistáj.' 3 Régebbi földrajzi nevén Zagyva-medence , 14 újabban elfogadott és használatos elnevezése Alsó-Zagy va-sík,™ mely a délfelé mélyen lehúzódó gödöllői dombság keleti oldalától a Tárna felszínen maradt pleisztocéni hordalékkúpjáig, északról a Mátra által határolva dél felé Szolnokig terjed. A geomorfológiai Jászság pontosabb behatárolására - tekintve, hogy a tanulmánysorozat e tájegység megközelítőleg középső, és csupán kis részének növényvilágával szándékozik foglalkozni, - itt részletesebben kitérni szükségtelen. B) A felszín és a talajok kialakulása A terület felszíni kialakulásában a Zagyva, a Galga, és a Tárna törmeléklejtői, illetőleg törmelékkúpjai játszották a fő szerepet. De igen sok hordalékot szállított be a mindinkább süllyedő középtájra a gödöllői pannon hátságról a Tápió, továbbá a Mátrából a Gyöngyös, a Bene, és a Tarnóca patakok is. Ezek fölé a szél kisebb részben homokot - főleg helyi, mederkifúvásból származóan -, a táj nagyobb részében a Würm-glaciális idején löszt rakott. Ebből a hulló porból Fodor 16 szerint szinte egységes felszíni lösztakaró képződött, majd vált az ó- és újholocénban az eróziós, denudációs, és akkumulációs folyamatok színterévé. A Zagyva-medence (Alsó-Zagy va-sík) felszíni fejlődésében, amelynek legnagyobb része tehát a Mátra lábához támaszkodó és a Tisza felé lépcsőzetes egyenletességgel lejtő hatalmas lösz- és homoktábla volt, a pleisztocén végén - de főként az óholocénban, máig tartó rendkívül jelentős változások következtek be. Nevezetesen; az északkelet-alföldi részekkel egyidejűleg (pl. Szatmár-Beregi síkság, Bodrogés Rétköz)\ Jászság közepe is mindinkább megsüllyedt. Ez azzal a törvényszerű következménnyel járt, hogy az addig a kistáj szélső peremein leszaladó Zagyvát és Tárnát az összes mellékfolyásaikkal együtt oda vonzotta (4. térkép). A Jászberény - Jászjákóhalma térségi mélyponton egyesült vizeknek ettől kezdve az igen csekéllyé vált lejtősödés miatt 17 a lefolyási lehetőségeik annyira rosszakká váltak, hogy megrekedve szerte-csatangolni kényszerültek, és miközben igen nagy területeket időszakosan vagy állandó jelleggel is víz alatt tartottak (2. térkép), medreikkel és morotváikkal beszőtték az allúviumot, telehintve újholocéni hordalékaikkal. A gyakori mederváltoztatások és az elvizesedett környezet az infúziós lösz kialakulásának kedvezett. Valódi lösz ma már csak kevés helyen (kb. a Nagykáta-Jászfelsőszentgyörgy-Hatvan vonalig a gödöllői dombság előterében, illetve Heves térségében), foltokban található a felszínen. Most a mészben jobbára szegény, néhol mészlepe13 Bulla 1964, Dudich 1957, Soó 1931,1960, Soós 1934. 14 Fodor 1942, Bulla 1964. 15 Pécsi 1969. 16 Fodor 1942. dékes „átmosott" (agyagosodon) löszféleség borítja a terület legjelentősebb részét, de a mélyebb részeket a dél-jászságban már több méter vastag újholocéni öntés- és réti agyagok fedik, amelyek a tekervényes kanyarulatokra (meanderezésre) és gyakori mederváltoztatásokra kényszerült lusta folyók finom, lebegtetett üledékeiből keletkeztek. A vízjárta lösz vályogosodása, a mélyedésekbe löszös iszap és folyóhomokos agyaglerakódás során meglehetősen egységes, szerkezetes, csernozjom-szerű fekete felszíni talajtakaró képződött. A magasabb, tájperemi részeket futóhomok, löszös homok, és homokos lösz takarja be. Ezeknek a keletkezését a geográfusok szinte egyöntetűen a felsőpleisztocéntól az óholocén boreális mogyorófázis időszakáig datálják, mint a pleisztocéni futóhomok-képződmények fiatalabbkori származékait. Jászberény környékén (1. térkép) részint a szél által „betelepített" (deflációs) részint „helyi" (zagyvái) eredetű, ÉNy-on még sárga DK-felé haladva azonban fokozatosan elszürkülő és erősen legömbölyített szemű, majdnem pormentes meszes-szódás finom futóhomok van. Eléggé szegényes természetes vegetációjú, emberi beavatkozásra erdősávokkal, szőlő- és gyümölcsös kultúrákkal megkötött, lassan humuszosodó tulajdonsággal (barna homok). A pleisztocén-holocén határ-intervallumában végbement jelentős mélyszerkezeti mozgások (süllyedés-sorozatok) és következményeik alapján a Jászság területe négy kisebb morfológiai tájrészre bontható: /. a Zagyva újpleisztocéni hordalékkúpja (ennek része a hajtai természetvédelmi terület is), 2. a Tárna újpleisztocéni hordalékkúpja (Jásszentandrás-Heves térségével), 3. az északjászsági infúziós lösztábla (a Jászberény-Jászapáti vonaltól északra, benne a zagyvamenti-, a pusztamizsei-, és a Jászdózsa pap-erdői természetvédelmi területekkel), 4. a déljászsági süllyedek (vápa) területre (a Jászberény-Jászapáti vonaltól Szolnokig). Ha madártávlatból nézzük a Jászság földjét, azt láthatjuk, hogy a közepe felé tálszerűen lejtő medence peremein a száraztérszíni lösz (és löszöshomok) a terület belsejében fokozatosan agyagos, majd iszapos térszíni löszben folytatódik, de a Ny-DNy-i részét a Tápióságból mélyen benyomult, átlag 4-5 (helyenként 10-15) méter magas, ÉNy-DK. irányú hátakba rendeződött futóhomok-buckasorok (5. térkép) borítják be. Végül a Zagyva óholocéni teraszára áttelepített löszanyag borul, nagy foltokon kiszikesedve (ezek szolonyec típusú szikesek: Jászberény-, Jászkisér-, és Jászladány térségében jelentős területrészekkel), amelyek a XIX-XX. századi erőteljes folyószabályozások és lecsapolások következtében azóta kiterjedésükben jócskán megnövekedtek (másodlagos szikesedési folyamatok). Ez az igen gyenge domborzati tagoltságú alacsony, egyenletes síkság átlag 87-95 méter tengerszint feletti magasságú, csak a homok- és lösztakarta peremein emelkedik kissé száz méter fölé. Fő talaja a típusos réti talaj, amely a területnek mintegy 40—41 %-át fedi, a csernozjom-jellegűeké 29-30% körüli, az igazi öntéstalajok kb. 9-10%-ot tesznek ki, míg a peremszéli lösz- és homoktalajok aránya megközelítőleg 20-21% között van. 18 17 A Jászberény-Szolnok közötti mintegy 50 km-es távon a szintkülönbség mindössze 14 méter, ami km-enként átlag csupán 3,5 cm-es lejtésnek felel meg. 18 A Jászberény környéki talajféleségek részletezőbb ismertetése a növényvilággal összefüggésben a II. részben, „A főbb termőhelyek és a növényzet általános jellemzése" alkalmával kerül felsorolásra. 28
