H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Bartha Júlia: Népi orvoslás a Nagykunságon
a koponyárul, négyszegletesre kivágták, oszt úgy a birka agyábúl kivettík a firget. Utána a kivágott riszt az eleven bűrhö' visszavárták." 25 A Hortobágy-melléki juhászok az ökörfarkkóró (Verbascum phomoides) virágját kötötték a sebre. Gyakori kór volt a métely, amely ellen bárányvérrel oltották a juhokat. A juhász szűre ujjából el nem maradhatott az oltószer. A szurokkal lezárt parányi üveg és a tű a magafaragta fakatulyában, miként a rühzsíros szarudoboz sem, mert a másik nagy veszedelem a rüh volt. A büdössántaságot „kíkköves kenőccsel" gyógyították. Ha pedig sebes szájfájós volt a birka, friss paradicsommal kenegették a száját. (A paradicsomban lévő sav fertőtlenítette, leszárította a sebet.) Ha a nyári forróságban összefűltek a juhok, kiütött rajtuk a tüdőbaj. „Büdöskűvirágport tettek a szájukba naponta egy kanállal." 26 Nagy ügyességet kívánt az elléskor fellépő bajok orvoslása. Ha nem tudott megelleni a jószág, előfordult, hogy darabokban kellett kivenni belőle a bárányt. Évente ismétlődő operációnak számított a herélés. Az ügyes bojtár miután késsel megvágta a herezacskót, foggal húzta ki a heréket, aztán beleköpött a sebbe. A herélést és a farkalást rendszerint egy időben, tavasszal végezték. (A jerke bárányok farkát vágták le, hogy ne zavarja az üzekedést.) A népi gyógyászat és a hiedelemvilág nemigen választható el egymástól. Jó példáját adják ennek a boszorkány hírébe keveredett bábákról szóló történetek. A Nagykunságban általánosan elterjedt hiedelem, hogy minden bába boszorkány, mert „aki ódani tud, az kötni is". Ha „idétlen" (időtlen - koraszülött) gyermek jött a világra, vagy ha testi fogyatékos, esetleg más, jól látható rendellenességgel született a gyerek, elsősorban a bábára gyanakodtak, hogy "elcserélte" a gyermeket. Visszaváltására a forró kemencébe bújtatás volt általános bevett gyakorlat. A kísérlet természetesen sok alkalommal tragédiával végződött. Kátai Gábor tesz közzé egy boncolási jegyzőkönyvet 27 egy kemencébe bújtatott 7 éves kislány haláláról: „... borbántalma elhárítása tekintetéből tudvalevőleg valami kenőccsel bekenték, meleg kemenczébe bújtatták s az előtét reá tették" - ha a fulladás előbb nem végzett volna vele, az égési sebeibe minden bizonnyal belehalt volna. Kátai nemcsak ezzel, de sok más, ismeretterjesztő írásával az ártó babonaság ellen agitál, ami korában nem csekély eredménynek számít. A nép körében persze aligha volt, hiszen még századunk hatvanas éveiben is gyűjthettek a kutatók kemencébe bújtatás eseteiről. Kisújszálláson a rühességet kúrálták a kemence melegével: „Aki rühes volt, sütés után a langyos kemencébe két deszkát lábbal előretolt, bebújt. Lefújtottuk az előtével, negyedórát benne volt." 28 Bőven találunk példát arra, hogy a bábák valóban áldásos munkát is végeztek, bár hírüket nem elsősorban ennek köszönhették. Gyakori betegségeket jól gyógyítottak. A bábaképzés csak a múlt században indult hazánkban, előtte s bizonyos gyógyító eljárások esetében utána is egymástól tanulták a bábaságot. Majd mindegyikük bábakönyvében az „esetleírásokon" túl egyéb bejegyzéseket is találunk, mely a népi gyógyító gyakorlatra utalnak. Legrégebbi bábakönyvünk a madarasi illetőségű Kerekes Julianna kézírásos könyve 1862-ből. 29 íme néhány sora: „Sárgaságrul ludszart pályinkába kell megáztatni és ezzel háromszor megkenni a beteget. Gátrepedésrül és mindenféle sebrül a litzeri (?) a legjobb." 25 Fazekas M., 1979.193. 26 Fazekas M., 1979.192. 27 Orvos és Gyógyszerésztudományi Társaság értesítője 1942.164. Az 1920-as évektől híres bába-boszorkányokat őrzött meg az emlékezet. Nem annyira a jótéteményeikről, mint inkább „bíbájosságáról" emlegették sokukat. „Pitzi Pálné Hinkó Pepi, Potsaja Sára, Lábó Mari, Paszuly Szüts Ferencné - aki híres rontóasszony, kenőasszony volt - Kovátcsné (a Morgó utcából) Míszárosné Bodnár Zsófi, Ökrösné Kis Méri a Sirályülésről, és Barta Julis néni - aki tudós vót, megkenyős, forgószélen kiment a Cserhátra. A' vót a szekere, a forgószél..." 30 Hiábavaló volt tehát az intelem, hogy „... a bábák féljék az Istent, legyenek jó bizonyságú asszonyok, nem valami megjegyeztetett személyek, t.i. boszorkányok, varázslók, kerétó'k, részegesek, stb." 3 ' Igyekeztek is jól megfizetni a szolgálatukat, mert nyomorékká tehették (vagy elcserélték) az újszülöttet, vagy elvették az anya tejét és a jószágot is megronthatták. A baj elhárításának sokféle módját ismerték. Rontás ellen használt a juhkoponya, disznóállkapocs, az ajtófélfához támasztott seprű, a küszöbre szórt só, a gyermekágyba tett kakukkfű, s ki tudja hányféle praktika a felsoroltakon kívül. Nem beszélve az átokról, amely a rontás máig fennmaradt formája. Hitele, ereje ugyan már veszített korábbi erősségéből, de még mindig jól gyűjthető. A régi átokformulák káromkodás formájában maradtak fenn a mindennapos szóhasználatban. Felidézésük azért indokolt, mert sok ősi betegségnevet megőriztek. Lássunk néhány példát: - A nyavalya törje ki! - Fene egye le a keze szárát! - Hogy az ótvar egye meg! - Arai egye ki a bélit! - k ragya verje ki! - Hogy a kosz lepje meg! - Fene egye le a húst rúla! - A frász jöjjön rá! - Egye ki a fene a szemit! - A görcs álljon belé! Hogy a rontás, az átok, a „kígyók, békák" kiáltása mennyire fog, a most divatos parapszichológia kutatói tudnák megmondani. A beléjük vetett hit minden esetre megnyugtatta az átkozódót. A hit gyógyító erejére a ráolvasások állnak jó példával. Fekete Lajos kisújszállási jászkun főorvos feljegyzései között találunk jónéhány olyan ráolvasást, babonát, amely ékesen bizonyítja, hogy a népi gyógyítógyakorlat sok olyan formulát megőrzött, melynek ősi volta vitathatatlan - de néhol híján volt mindenféle természetismeretnek. Érdemes idézni: „... a kuruzsló a hideglelésben szenvedő beteget elküldi a bodzafához. - Jónapot bodzafa! Vendéget hoztam neked. Harmadnapos hideglelést. Itt egyen meg a fene vele együtt, te reád hagyom, többé vissza se nézek, - és elmarad a hideglelés. Vagy akinek a torka fáj térdeljen le a földre és háromszor egymás után mondja: Édes anyám, föld! Teneked mondom, torkom fáj! - s csókolja meg a földet. Mondjon el egy Miatyánkot és meg fog gyógyulni. Vagy akinek támadása vagyon, vessen keresztet erre azt mondván: Én téged keresztellek a Jézus Mária nevében semminek! Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében. Föld édes anyám - hüvelyk és névtelen (nevetlen, gyűrűs ujj) ujja közt egy-egy csipet földet vesz fel háromszor, keresztet vet: Szem megnézte, szív megszerette, Szentháromság egy Isten fordítsd 28 DAMNA. 213. - Csalog Zsolt gyűjtése 29 GYINMA. 755. 30 GYINMA. 78. - Szűcs Sándor gyűjtése 31 Az 1750-es bábatörvényből közzéteszi Scheftsik György 1935. 257. 286
