H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Gulyás Éva: Adatok Gömör népi gyógyításához

GULYÁS ÉVA ADATOK GÖMÜR NÉPI GYÓGYÍTÁSÁHOZ I. Gömör népi gyógyítására vonatkozóan a 19. század eleje óta rendelkezünk adatokkal. Az első gömöri helytörténeti monográfia szerzője, Bartholomaeides 1806-ban megjelent munkájában önálló fejezetet szentelt a témának.' Ismertette a betegségekről vallott korabeli, főleg mágikus felfogásokat (rossz szellem okozta, ránézésből keletkezett), ahol tudta, elkülönítette a magyar és a szlovák anyagot, valamint a beteg-orvos viszonyra is kitért, amikor azt írja, hogy „a köznép nem szívesen szalad az orvosokhoz, s csak a sebgyógyító borbélyokhoz megy el néha érvágás céljából." Érdemes szemügyre venni, hogy milyen betegségeket és gyógyító szereket tartott említése méltónak. Összesen tizenkét betegséget sorolt fel, vegyesen használta az orvosi és népi elnevezéseket: ránézés, ijedtség, vándorló fájdalom szlovákul hostec, köszvény, reuma, váltóláz, gyomortisztítás, seb, vándorló hideglelés, hasmenés, dissenteria, nyavalyatörés. A gyógyítószereket tekintve tizennégyféle gyógynövényt, négy háziés két élőlénytől származó szert említett meg. Gyógynövények: vadzsálya, belladonna vagy nadraguly gyökere, carlina acaulis, a szlovákok Djvjaselnek, csodálatosnak nevezik, medvegyökér, kapottnyak fű, falevelek, nyír, éger, fú'zcsemete, bodza, bojtorján, lapu, üröm, földepe-fa; házi szerek: ecet, természetes-, égett- illetve vörösbor, gyömbér, bors; élőlény csontja és vére, különösen azonban a kivégzett ember csontja, vére, amit hóhértól kellett beszerezni. Az alkalmazott eljárások: lemosás, ólomöntés, fürdés, ivás, rátevés, dörzsölés, kenés, melyek közül a két utóbbit emelte ki gyakorisága miatt. Bartholomaeides Klenócról (Hont m.) származott, s élete nagy részét Ochtinán töltötte, mint lelkész. Életrajzírói feljegyezték róla, hogy fiatal kora óta köszvényben szenvedett, ezért nem véletlen, hogy említett munkájában a köszvény gyógyítására háromszor is visszatért. Az elmúlt századok rettegett betegsége volt a kolera, mely oly nagy számban szedte áldozatait, hogy központi intézkedéseket kellett foganatosítani. Az 1831. évi kolerajárvány idején a kolera megelőzését és gyógyítását tartalmazó körlevelet küldtek szét országosan, mivel orvos még nem volt, általában a lelkészi hivataloknak. Sok helyen, az ügy fontosságára való tekintettel, bemásolták az anyakönyvbe. Ujváry Zoltán a Sajó menti Hét faluban bukkant rá az egyházi jegyzőkönybe másolt iratra, mely az orvostörténet és néprajztudomány számára egyaránt fontos dokumentum.

2 Az irat két részből áll: az első részben a megelőzési módokat (tisztaság, ecettel mosakodás stb), a második részben a gyógyítását mutatja be, mely utóbbi teljesen a népi gyakorlatból való, különböző, a népi gyógyításban jól ismert növények felhasználását javasolja. Ujváry Zoltán néhányat fel is sorol közülük: bodzavirág, szegfűvirág, hársfavirág, levendula, kakukkfű, csomborfű, zsálya, menta, üröm, sáfrány, gyömbér, mák, lenmag, paprika, szerecsendió, fokhagyma, bors stb. Végezetül egy archaikus gőzölési eljárást, a köveszteses gőzölést említi, melyet kolera esetén a test melegen tartására alkalmaztak. A beteget lyukas székre ültették és egy lepedővel letakarták. A szék alá melegített köveket és téglákat tettek, amire ecetet öntöttek. Az így nyert gőzzel a beteget izzasztották, melegítették. A forró kőnek a vízmelegítésben, a sütés-főzésben, a gyógyításban való használatára ősidők óta vannak adataink, az európai és a természeti népek is széles körben alkalmazták ezt az eljárást. A múlt században a közegészségügyi hálózat kiépítésekor, csak a nagyobb városokba, községekbe jutott szakképzett orvos, a kisebb falvak népe szegénysége miatt is változatlanul saját magára, házi gyógyszereire illetve a tanultabbak, így a pap, tanító tanácsaira volt utalva. Tisztában volt ezzel a közegészségügy is, ezért ha lehetősége nyílott rá áttekintette és jóváhagyta a népi gyógymódokat, kalendáriumokban közzétette, tanítók, papok által is terjesztette. 1867-ben Rimaszombaton rendezték meg a „Magyar orvosok és természetvizsgálók XII. nagygyűlését", melyen a nép körében használatos gyógymódokat is számba vették. Ezt a néprajztudomány számára is jelentős történeti forrásanyagot Hunfalvy János adta közre monográfiájában, „A gömörmegyei népies gyógymódok" címmel.

3 Szerzője Török János tudor (rég. orvos), akinek apja lelkész volt Rimaszombat, Otrokocs, Putnok helységekben és a balogvölgyi Zsipen. Beteg hívein akart segíteni, amikor egy füzetbe összeírogatta az általa hasznosnak vélt néptől hallott gyógymódokat, s természetesen ezeket ki is próbálta. Szerzőnk ezt az anyagot orvosi szempontok szerint átalakította, rendszerezte. Azonban így is nagyon sok, a legutóbbi időkig használatos, alkalmazott gyógymód fordul elő benne. Orvosi statisztikákat is közreadott, melyhez a halotti anyakönyvek adatait használta, s észrevette az itt előforduló betegségnevek sokféleségét. Végezetül megemlítem Komoróczy Miklós: Gömör és Kishont vármegye népe címmel megjelent írását, melyben Kuruzslás, babonák címszó alatt népi gyógyászati adatokat is közöl.

4 Már a cím is 1 Bartholomaeides L, 1806-1808.1992. 2 Ujváry Z., 1986 3 Gömör és Kishont..., 1867. 170-184. 4 Gömör-Kishont... é. n. 164-204. 273