H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Füvessy Anikó: Iparoslányok férjhezadása Tiszafüreden

meglátta, elszörnyedezett. Soha életében annyi ékszert nem látott. Drága karkötők, láncok, gyűrűk, és rengeteg ékszer és egy másik kisebb dobozban temérdek aranypénz. Mert akkor divat volt az arany. 10-20 koronás aranyok. Nézhe megh, hogy hova adja a lányát (utánozza az idegen kiejtést). így mondta, ilyen tótosan beszélt. Na, szóval az lett a vége, hogy megesküdtek, hozzáment a Veronka." Tiszafüreden volt az esküvő, melyről a Tisza-Füred és Vidéke című újság 1890-ben így értesítette olvasóit: „E hó 3-án vezette oltárhoz Rózsa Ferencz helybeli iparos leányát Verőnkét Vavrin János, túrkevei fiatal iparos.'

6 Vavrinné a pénzről azt állította, hogy piaci árulásból van, de a túrkeveiek azt mesélték róla, hogy testvérével a gyolcsos tótokat rabolta ki, abból van a vagyonuk. „Szóval, erről beszéltek az emberek. Mert ennyi vagyont virágmagból nem lehet gyűjteni! Na, szegény Veronka ott élt köztük. Egyszer karácsonyra hazajöttek az urával szánkán. De borzasztó hideg volt, iszonyú nagy hó volt, be volt szegény burkolva, Veronka, meleg tégla volt, meg minden. Hazajöttek, és már nem is ment vissza. Beteg lett." Még lánykorában egy próbabálon „kimelegedett, és nekidőlt a falnak, és megfázott a karja. És kezdődött rajta, mint egy babszem, mint egy jókora babszem, ami mozgott a karjában. Szóval, egy olyan gümő kezdődött. Na, Menczel doktor, aki volt a szomszédjuk, átmentek hozzá, hogy nézze meg. Oh, Veronka, semmi az egész, csak egy kis íngyűrődés! Igen ám, de azon kezén, mikor hazajöttek karácsonyra, akkor itt ki volt lukadva neki már a tenyerén, és folyt belőle olyan, mint a zsírszerűség." „Megromlott a házasságuk, mert iszonyatos volt a vénasszony. Kibírhatatlan volt. Neki nem volt semmi szava, ha beszélgettek az urával ketten együtt vagy hárman, és Veronka közbeszólt, akkor azt mondta, körmetlen macska, ne mássz a fára! Mert, hogy szegény volt. Annyira szekírozta a fiát, hogy az meg nekiadta magát az italnak. Akkor, mondom, mikor hazajöttek, már vissza se ment, de terhes volt. És itt megszült egy kisfiút, a betegágyában, mert már akkor is feküdt." Ez a fiú volt Vavrin Béla, és mindössze 2 hetet élt, mert idétlen volt, koraszülött. Haláláról a Tisza-Füred és Vidéke 1891. június 3-án számolt be.

4 Ennek az újsághírnek segítségével lehetett kiszámolni, hogy Veronka mindössze 7-8 hónapot élt Túrkevén, ahonnan már 1890. karácsonyakor hazajött szüleihez. 10 hónappal hazaköltözése után meg is halt. „Éppen disznót vágtak. Szegény anyám, de sokszor elmondta, hogy mint kisgyerek, sokszor ápolgatta. Kérdezte tőle, Veronka néni, nem tetszik enni szilvát? Mikor ő vett befőztöt, mindig azt mondta, egyél, kislány, te is! Adjál nekem is, de egyél te is. Többször bementem, mert anyám sütötte a zsírt kint az udvaron. Emmike meg takarított. Veronka néni, tetszik kérni szilvát? Kérek, azt mondja, adjál egy szemet. És akkor megette a szilvát, és befordult a falnak. Majd egy idő múlva megint megy, hogy megnézze, kér-e szilvát. És be volt fordulva, de olyan furcsának találta, és megrázta. Nem mozdult. És akkor azt mondja, megijedtem, kiszaladtam, és mondtam Emmikének, Emmike, gyere be, mert Veronka néni nem mozdul. Emmike bement és megnézte. Azt mondta, ide hallgass, Berta, Veronka néni meghalt, meghalt szegény, de nem szabad mondani kedves anyámnak, míg ki nem süti a zsírt, hadd süsse ki a zsírt kedves anyám, és majd akkor már, mikor minden rendben lesz, megmondjuk neki. így is történt. Aztán szegény Verőnkét itt eltemették... a Kisbácsi hozta a hírt Füredre, hogy a Veronkának a férje felakasztotta magát. Öngyilkos lett." 3 Tisza-Füred és Vidéke, 1890. május 7. Emmike (1873-1949) „Emmike egy szabóhoz, Zudar Dezsőhöz ment feleségül. Volt itten egy Makrai nevezetű szabó, és ahhoz jött segédnek. De azt úgy képzeld el, hogy egy igen szép ember volt. Máma ilyen emberek nem nagyon teremnek, mint az is volt. Magas volt, vagy 185 centiméter, és barna bőrű, rendkívül komoly, olyan intelligens ember volt, hogy Párizsban volt nem tudom, hány évig. Tudod, mint vándorlegények, ahogy jártak, valamikor Párizsban volt, vagy két évet töltött ott. Mikor Párizsban volt, már akkor ösmerte a nagynénémet. Akkor őonnat azt kérdezte tőle, hogy szereti-e őtet, levélben kérdezte. És akkor a nagynéném azt írta neki, az érzelmeimet nem vetem papírra. Ha érdekli, akkor jöjjön haza, és kérdezze meg személyesen. Haza is jött, és el is vette. Ők aztán innét elkerültek Hajdúnánásra, mert ott volt neki egy olyan lehetőség, ami ellátta őtet állandó munkával Akkor még nem volt önálló műhelye, csak később nyitott, nagy botja, nagy raktára volt. Szóval, ez egy rendkívül szép ember volt, nagyon szép ember volt, csak nagyon zordon. Nem hiába, hogy a neve is Zudar volt."(3. kép) Emmike igen jól ment férjhez. Húgai életét is igyekezett irányítani, családi problémáik megoldásában is számíthattak rá. Jómódja ellenére azonban elég fukar volt, pénzt nem adott ki szívesen, vendégei ellátásában is igen beosztó volt. Leszármazottjai is a tehetősebb 3. kép. Zudar Dezső és Rózsa Emília 1895-ben 4 Tisza-Füred és Vidéke, 1891. június 3. 268