H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Füvessy Anikó: Iparoslányok férjhezadása Tiszafüreden

hintóval. Es az apa nem nyitotta ki a kaput nekik. Az is ilyen komisz ember volt, nagy természetű volt. Nem nyitotta ki a kaput, nem engedte be őket. A felesége sírt, hogy ezt nem lehet megtenni, ilyet nem lehet csinálni, azt mondta, nem, nem, nem adom a jányomat! És hozzáadta egy Wiesberger nevezetű özvegyemberhöz, akinek három gyereke volt. Szabó volt, férfiszabó. Megözvegyült." Éder János tehát, a kántortanító, lányait mindenképpen mesterekhez akarta férjhez adni, így látta biztosítva jövőjüket, mindegy hány évesek, hogy néznek ki, csak iparosok legyenek. Éder Emilia 1866-ban ment férjhez Rózsa Ferenchez. Tiszafüreden laktak, ahol férjének akkor már önálló kötelesmú'helye, saját háza volt, mely a mostani Budapest Bank épületének helyén állt. „Egy nádas ház, két szoba volt, egy kisebb, meg egy nagyobb, meg a konyha. Középen a konyha, szabadkéménnyel. A nagyanyám mindig rimánkodott a nagyapámnak, Feri, csináltasd meg, kiviszi a huzat a fejemet! Azt mondta a nagyapám, nem lehet, mert a húst csak ott lehet megfüstölni...Igen nehéz élete volt mellette. 15gyereket szült, akkor borzasztó nagy volt a család. Volt egy olyan szolgálója, aki 25 évig volt nála, és azért mégis rákerült a sor, hogy neki is hajtani kellett a fonókereket. Még a nagyanyámnak is, pedig volt inas, szolgáló, segéd." Földjük nem volt, csak szőlőjük. „Megmondom neked őszintén, az akkori iparosoknak nem kellett a föld. Amikor Lipcsey elfoglalta ezt a kertet...és betelepítette mindenféle nemes fákkal, akkor azt mondta a nagyapámnak, Rózsa úr, mennyi főd kell magának? Ott, ahol akarja, üsse le a karót, oszt foglalja el! Azt mondta a nagyapám, ide hallgasson nemzetes úr, vagy hogy szólították, én iparos ember vagyok, én nem értek a földhöz, nekem nem kell a föld. Én megélek a mesterségemből" Jószágja sem vo\\. „Nem volt hozzá szerencséje. Tehenet mindig kapott (az apósától), és mindig elpusztult náluk. Akkor azt mondták,...hogy itt, ahol volt a házuk, biztosan valami hulla van elásva az istálló alatt, és azért nem marad meg a tehén náluk. Az új házban pedig már nem is kísérleteztek. "Ezt az új házat, mely még ma is megvan, a banknak eladott régi ház árából, Károly testvérétől örökölt telken, a mai Tariczky sétány 1. alatt építette 1898-ban. A 15 gyermek közül csak négy lány: Veronika, Emilia, Berta és Aniza érte meg a felnőtt kort, a többiek pár hónapos korban meghaltak. A két legkisebb gyermek Berta és Aniza volt, nénjüket, Veronikát nénizték és tessékelték. Apjuk férjhezadásukkor az iparosokat részesítette előnybe, de a lányok udvarlói is szinte minden esetben az iparosok közül kerültek ki. Nem szívesen álltak szóba a parasztfiatalokkal. Berta 96 éves korában halt meg, de mindvégig különbséget tett a parasztok és az iparosok között, megvetően nyilatkozott ételeikről, azok elkészítési módjáról. Késő öregségéig barátnői iparosfeleségek voltak. Veronika (1868-1891) A házaspár legidősebb gyermeke Veronika volt. (2. kép). Veronika fehérnemű-varrónőnek készült, az uraknak dolgozott. Mikor eladó sorba került, apjának egy volt inasa, majd segédje „megszerette Veronikát. De Veronika nem nagyon szerette. Ez a fiú rendkívül gazdag volt. Gazdag tót asszony volt az anyja." Túrkevén lakott. Veronika egy kövesdi fiút szeretett. A kövesdi harangozónak volt a tia. „Egynagyon ragyás arcú fiú volt, de rettenetesen jól állt neki, azt mondta szegény anyám. Ő még ösmerte, mint egész kicsi gyerek. Elmentek a nagy apámék háztűznézőbe Kövesd re... Olyan vót az ágy, hogy létrán kellett felmászni. És ez az én nagyapámnak nem tetszett. Azt mondta, mikor hazajöttek, hogy nem adom a lányomat ilyen helyre! Hát egy 2. kép. Veronka 1889 körül ilyen igazi kövesdi paraszt volt. ...Volt mestersége a fiúnak, szabó, de harangozó volt, szóval ilyen egyházfi, aki így kiszolgálta a papokat. Akkor még ezeket szívesen vállalták, mert ugye a papságnak megvolt a földje, és sok föld járt neki, amit művelt. Szóval, nem adta hozzá a lányát." Veronka kezét megkérte a füredi Győry borbély is, Feri. „Egy kacska kezű, el volt valahogy törve, de azzal úgy borotvált, azt mondják, meg úgy szappanozott, meg úgy nyírt, hogy az nem emberi! ...Iszonyú mulatós volt! Ezek a Győryek mindég a Bikában ültek. (így hívták Tiszafüreden is a szállót és vendéglőt, ami 1952 óta gimnáziumi kollégium) Annyira részeges volt, annyira mulatós, hogy azt mondta Veronka, ehhöz nem lehet hozzámenni. Meg hát nagyapa is azt mondta, ilyen embernek nem adunk jányt! Részeges vagy, mulatós vagy, nem lesz belülied semmi! Udvarolt Veronikának, de nem adták hozzá, de nem is akart hozzámenni. Elvette Pilczernének a lányát, Etelt. És lett ez a Győry olyan jó ember, megszűnt a mulatozás, csak a családnak élt, és kiváló jó ember lett belőle." Veronika már közel 20 éves volt, mikor Vavrin Jánosnak, apja túrkevei segédjének megtetszett. „Nagyon odavolt Veronikáért. A nagyapám elment oda is háztűznézőbe. Egy özvegy tót asszony volt a mama. Nagy ház volt, azt mondta a nagyapám, szóval két szobás parasztház volt, nagy konyhával. Bevezette a nagyapámat a tisztaszobába, és na, aszongya, meghmutatom magának, hogy hova kerül a lánya! Felnyitott egy ládát, egy faládát. Abban volt egy vasláda, és azt is kinyitotta. És azt mondta a nagyapám, hogy mikor kinyitotta és 267