H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Örsi Zsolt: A kártya a magyar néprajzban

Az első, csak a kártyajátékkal foglalkozó tanulmány Katona Imre munkája, aki a dél-alföldi kubikosok kártyajátékait tanulmányozta. Ebben, igen alapos kutatómunka alapján néprajzi módszereket használva taglalja a témát. A kubikosok legfőbb szórakozása a dohányzás és az ivás után a kártya volt. A szegény földmunkások soha nem ítélték meg olyan negatívan a kártyázás szenvedélyét, mint a parasztok. A kubikosok körében is szét kell választani az otthoni NI. a munka közbeni játékot. Otthon a pénznek nagyobb értéke volt, így csak gyufában, dióban a szokásos paraszti tétekben kártyáztak, míg a munkán az emberek egymást sodorták bele a hazárdjátékba. Ebben az esetben az a kettős mentalitás figyelhető meg, hogy míg a családon belül a paraszti értékrendszer az elsődleges, addig idegenben a polgári-kispolgári kultúra hatása kerül előtérbe. A kártya népszerűségét a kubikosok között az életforma magyarázza: a munkaviszonyok és az életkörülményeik tették lehetővé a hazárd ilyen nagyarányú elterjedését. Az igen mostoha lakó körülményekés a sokszor emberfeletti munkatempó után az emberek számára a pihenés és a kikapcsolódás elsőrendű szemponttá lépett elő, ami az italozásban és a sokszor féktelen kártyázásban öltött testet. A munkában elfáradt test és lélek ekkor újította meg erejét. Kártyájuk rendszerint ócska, piszkos, szakadozott. A lapokat már távolról is jól meg lehet különböztetni egymástól. Ha nem telik újra, akkor maguk is készítenek kártyát, amelyre a munkában eldurvult kézzel rajzolják a figurákat, vagy egyszerűen csak ráírják „zó'd hetes". A játékhoz kizárólag a 32 lapos magyar kártyát használják. A hosszú játszmákat nem szeretik, az túl unalmas, ezért a legelterjedtebb játék a huszonegy és a filkó. Az egyes összeszokott kompániák külön kártyanyelvet alakítottak ki, hasonlóan a hamiskártyásokhoz.

33 Schreibert Sándor „Folklór és tárgytörténet" c. munkájában egy igen érdekes adalékot szolgáltat a kártya folklórjához. Egy 18. századi népkönyvben bukkant arra a világjáró anekdotára, amelyet teljes terjedelmében közöl. A szüzsé a következő: egy katona a templomban mise alatt kártyát lapozgat imakönyv helyett. Két feljebbvalója ezt észrevevén megszólítják, hogy tegye el az ördög bibliáját. A baka erre nem hallgatott, így az áhítatosság végén áristomba csukják. Innen a majorhoz kerül kihallgatásra, ahol a bűnös előadja, hogy a kártya őt tulajdonképpen csak a katekizmusra emlékezteti. Az ász az egy Istenre, a kettes Jézus két (isteni és emberi) természetére, a hármas a szemtháromságra stb. Amiért a katona ilyen ügyesen vágta ki magát szorult helyzetéből az ezredes megdicséri, egy forintot ad neki borra, majd békével elbocsájtja. A történet egész Európában ismert. Magyarországra valószínűleg német közvetítéssel került. Ez a „kártya enciklopédia" a magyar irodalomban a későbbiek folyamán még többször felbukkan.

34 Bosnyák Sándor a bukovinai magyarok között vizsgálódva felfigyelt egy különleges lényre, a „Kuli"-ra. Ez a képzeletbeli alak a „kártya ördögét" személyesíti meg a csángó magyarok hitvilágában. A Kuli formája igen változatos: lehet ló, disznó, macska, kutya, patás ördög és ember. Rendszerint az éjfél után hazatartó kártyásokat kísérti meg. Igen változatos a „büntetés" formája: földhöz veri őket, vagy elcsalja más vidékre, hazáig kíséri, vagy a kapuban várja, de akadályozhatja a hazajutást is. Az így megkísértett emberek rendszerint azonnal abbahagyják a játékot, annyira megijednek a Kulitól. Ha az ember meg akar tőle szabadulni akkor bal kézzel kell hozzá ütni.

35 33 Katonai. 1962. 34 Schreibert S. 1984. III. 23-28. 35 Bosnyák S. 1977. 125—129. Gazda Klára az esztelneki gyermekjáték gyűjtésében a kártyával kapcsolatban azt írja, hogy ez a faluban mindig kedvelt gyermek és felnőtt szórakozás volt. Az összejöveteleken a fonóban, a vizita esteken, a lakodalmakban a férfiak és a legények dióban hatvanhatoztak. A gyermekek kevés szabadidejükben, vagy vasárnap délután kártyáztak. Legkedveltebb játék a malacka, a csapdlecsacsi és a vereskakas volt, amelyet a boltban vásárolt, vagy saját maguk készítette lapokkal játszottak.

36 Az 1990-es évek elején Vasvári Zoltán tanulmányozta a paraszti kártyázás 20. századi alakulását. Eredményeit az I. Nemzetközi Játékkártya Mini-Szimpóziumon foglalta össze.

37 Nyomtatásban megjelent „Kártyajáték a hagyományos paraszti társadalomban a XX. század során" című munkájában a szakirodalom számbavétele után feltárja a 19. század végétől a 20. század végéig a magyarországi kártyajáték elterjedését, funkcióit, a megítélését, lefolyását és a hozzá kapcsolódó tartalmi és formai jegyeket, valamint ezek változásait. Általános folyamatként rögzíti azt a tényt, hogy a felnőttek játékai az idő múlásával gyermekjátékokká szelídülnek. Különösen igaz ez a parasztok által kedvelt kártyajátékokra: durák, palágázás, gyűri, szamaras. Ezek vagy teljesen kikoptak a gyakorlatból, vagy a gyermekjátékok közé kerültek. Ugyan ő tett kísérletet arra, hogy egy falu - Szokolya - kártyázás! gyakorlatát bemutassa. A református településen rituális kártyázást (virrasztó, karácsony este) nem tudott megfigyelni. Az otthoni kártyázás a régebbi időkben csak az istállóban volt lehetséges, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy kizárólag a legények és a férfiak szórakozása volt, másrészt talán a puritán valláserkölcs nem engedte be a házba. Az 1950-es, '60-as évekig csak a falu értelmisége járt össze rendszeresen kártyázni. Egy évtizeddel később városi hatásra, a saját lakással rendelkező fiatalok meghonosították a vendégeskedés szokását. Ebben a közegben vált elismert szórakozási formává a kártyázás. Itt jelentek meg először az addig ismeretlen játékok is, a romi, a kanaszta, a póker. A közelmúltban vált gyakorlattá, hogy a fiatalok a szülők beleegyezésével összegyűlnek egyikük saját szobájában kártyázni. A gyermekek játéka egymással, vagy a nagyszülőkkel természetesnek számít. A televízió és a videó elterjedésével érezhetően visszaesett ez a szórakozási forma. Szokolyán a következő helyeken kártyáznak: istálló (1945 után lassan megszűnt), pincézés, vásárok (az 1950- es években megszűnt), vendéglátó helyek, otthon. A Pestre és Vácra bejárók között szokás volt még az utazás közbeni játék, de nem maradt el a közösen végzett fuvarozás, erdő vagy bányamunka után sem. Kártyázásra ad alkalmat a kényszerű együttlét, így a katonai szolgálat és a kórházi ápolás. A gyermekek szinte minden alkalmat megragadnak a játékra - néha tanítójuk nem kis bosszúságára - kártyáznak az iskolában, a napköziben, iskolai kirándulás alatt és otthon vagy vendégségben. A 20. század elején a téli esték voltak a legjobb alkalmak a kártyázásra, de nyáron a vasárnap délutánok is ugyanilyen jelentősek voltak. A '60- as, 70- es években ehhez zárkózott fel a hétfő és péntek este, ekkor ugyanis a televízió adásszünetet tartott. Aki akart az természetesen mindig és mindenkor talált alkalmat a játékra a kocsmában. Az ilyen szenvedélyes kártyásokat azonban a faluközösség elítélte. A kártya a 20. század folyamán elsősorban a férfiak és legények szórakozása lehetett. A gyermekek ugyan minden megkötés nélkül 36 Gazda K. 1980.371-372. 37 Vasvári Z. 1991. 251