H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Örsi Zsolt: A kártya a magyar néprajzban

ŰRSI ZSOLT A KÁRTYA A MAGYAR NÉPRAJZBAN A játékot a vele foglalkozó kutatók mindegyike a legősibb kultúrjelenségek közé sorolja. A történelem előtti időkben még nem határolódott el élesen a művészet, a játék és a kultusz, így igen nehéz, sokszor lehetetlen szétválasztani őket, annyira összefonódtak ezen fogalmak tartalmi és formai alakjai. Ezért is lehetséges az, hogy egyes játékok elemzésével, korai formájuk vizsgálatával betekintést nyerhetünk az őskori emberek világképébe, rekonstruálhatjuk gondolkodásmódjukat.

1 A játék kevésbé változékony, konzervatív tevékenység, ezért igen sok ősi elemet megőrzött napjainkra. Az „alapjátékok" évezredek alatt hagyományozódtak apáról fiúra és az őskor óta szinte változatlan formában élnek tovább.

2 Vannak persze olyanok is, amelyek mára teljesen elvesztették eredeti funkciójukat és minden tekintetben hatalmas változáson mentek keresztül. Ilyen például a ma ismert színház amely a hajdani bacchanáliák alakoskodó játékából vált művészetté.

3 A játék a közgondolkodásban azonban elsősorban a gyermekekhez kötődik. Az ember megszületése után, az értelme nyiladozásával rögtön tevékenykedni kezd. Eleinte csak saját testével, majd az idő múlásával eszközöket is bevonva: játszik. A gyermekkorban ez a cselekvés teszi ki idejének nagy részét. A játékok sokszor a való világ leképzésén alapulnak és felkészítik a gyermekeket a nemi és társadalmi szerepükre. Felserdülve már egyre „komolyabbá" válik a játék, előtérbe kerülnek a szellemi képességet, testi ügyességet igénylő tevékenységek. A játék felnőtt korban is jelen van az emberek életében, de az erre fordított idő már egyre kevesebb, ugyanakkor jellegében is nagy változáson megy keresztül. A játék lehet szenvedély, de célja lehet az unalom elűzése is. A tétlenséget Voltaire a „három legfőbb rossz" között tartotta számon.

4 Casanova pedig úgy vélekedett, hogy „az unalom az a pokol, amit Dante elfelejtett leírni"} A játék kulturális univerzum. Az egész földkerekség lakossága a gyermekektől az aggastyánokig - valamilyen formában játszik. Ebből következik az is, hogy igen lényeges és fontos dologgal állunk szemben, amire érdemes lenne több figyelmet fordítani. Ez a megállapítás azonban nem mindig tükröződik a különböző társadalomtudományok kutatásaiban; a problémakört többnyire elnagyoltan, felületesen kezelik. A játék annyira hétköznapi, annyira besimul a mindennapok tevékenységébe, hogy legtöbbször nem is veszik észre, elsiklanak fölötte, esetleg - az esetek nagy többségében - gyerekes dolognak tartják, ezáltal komolytalannak is, hiszen gyermekek játszanak. Jól meg figyelhető ez abból a tényből is, hogy csak a gyermekek számára nyit nak játékboltokat, a felnőttek részére nincsenek ilyen jellegű szakból tok, így mindenki a gyermeke részére kénytelen villanyvasutat, vagy más játékot vásárolni, amelyet aztán saját maga is előszeretette használ. Ez a tendencia különösen az utóbbi pár évben erősödött fel a személyi számítógépek rohamos elterjedésének köszönhetően. Huizin ga szerint, ha igazán játszunk, játék közben újra gyermekké kel válnunk: de megengedheti-e magának ezt egy felnőtt?

6 Ezen vonalak mentén azonosult a néprajzban is a játék a gyér mekjáték fogalmával. Ezt a beidegződést a tudomány művelői a mai napig nem tudták levetkőzni, ezért van az, hogy játékkutatásunk kissé egysíkú, azaz szinte minden ilyen irányú vizsgálódás csak a gyermekekre összpontosul. A felnőttek játékai pedig éppen annyi tanúsággal szolgálhatnak, mint a gyermekeké, ugyanúgy jellemezhetnek egy adott kultúrát. A szerencsejátékok, amelyeket elsősorban a felnőttek kedvelnek, éppen olyan divatosak, éppen annyi embert tartanak rabságukban az eszkimók között, mint nálunk, vagy a Csendes-óceán trópusi szigetein. Nemcsak Európában fordul elő az, hogy valaki felteszi kártyára az egész vagyonát, mit sem törődve a következményekkel, hanem Óceániában is: az ubangi törzs tagjai annyira szenvedélyes hívei a „kuka"-nak, hogy egy-egy játék alkalmával akár teljes kauricsiga pénzvagyonukat is elvesztik.

7 Az eszkimók kártyacsatáiról, amelyben negyeddollárosok vagy puska- és pisztolylőszerek a tétek, Riches, Dávid írt tanulmányt. Ebben megállapította, hogy a szerencsejáték a sarkköri emberek társadalmi érintkezésének fontos eleme, de ugyanilyen jelentős a gazdasági haszonszerzés lehetősége is. A szerencsejáték tehát a társadalom tükre.

8 A játékőrület egészen hihetetlen dolgokat is produkálhat. A kártyások világában a mai napig emlékezetes egy bostoni kártyacsata. A zöldposztós asztalt vasút-, bánya- és olajmágnás ülte körül. A vasút1 Az igen érdekes témát itt nem áll módomban részletesen kifejteni; lásd: Moskovszky É. 1985. 2 Lukácsy A. 1985. 3 Falus R. 1980. 4 Voltaire, F.-M. 1970. 5 PelleJ. 1987. 229. 6 Huizinga, J. 1990. 209. 7 Lips, J. 1962. 180 181. 8 Riches, D. 1986.83-97. 247