H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Szabó László: Guzsalyok és guzsalytípusok Jász-Nagykun-Szolnok megye múzeumi gyűjteményeiben

4. kép. Gombolyítás. Jászdózsa, 1971 (DMNF:3539) kaszokon, az úgynevezett kenderáztatókhan leföldelve, víz alatt több hétig áztatták, rothasztották, majd a napon kúpokba rakva szárították. A csontszáraz kenderszárat megtörték (kendertörő), tilolták és dörzsölték, azaz a nem rostos részektől teljesen megtisztították. Ezután gerebenezték és héhelték, azaz egy durvább és egy finomabb fogú rostfésűn, a gerebenen és a héhe/en kifésülték és minőség szerint osztályozták. A Jászságban e művelet után a kenderrost hossza és finomsága szerint háromféle minőségű anyag keletkezett: szösz, gurgyela és csepű. A szöszt és a gurgyelát orsón-guzsályán vagy rokkán megfonták, s ebből szőtték a finomabb, illetve a durvább vásznat, míg a csepűt kallantyút sodorták zsáknak, kötélnek való fonállá. A fonás eszközei tehát ezek a tárgyak. A megfont fonalat aztán az orsóról motof/ára szedték rá, majd ennek megszámolt szálait - mivel a motolla egyben a szálszámolás eszköze is volt - felvetették a vetőfára, innen pedig a szövőszékre. Ezek a fonalak adták a vászon hosszanti szálait. Keresztszálait gombolyítón, csör/őn gombo/yftották, illetve csévélték, helyezték be a szövőszék csónakjába, bajo)ába, s tették alkalmassá a szövésre. Nem célunk itt a szövés-fonás részletes ismertetése, még kevésbé megyénkben is meglévő táji eltéréseinek leírása, akár eljárásban, akár terminológiában. Csupán azt akarjuk, érzékeltetni: egy bonyolult és kép. Fonás guzsalyon, Jászdózsa, 1971 (DMNF:3531) 6. kép. Kenderfonál sodrása, guzsalyon. Jászdózsa, 1971 (DMNF:3525) munkaeszközökben igen gazdag munkafolyamat néhány kiragadott igen egyszerű szerszámával mutatjuk be, hogy miként válik egy munkaeszköz művészi alkotássá is, s mennyire variábilis egy kis területen belül. A fonás eszköze megyénkben az orsó és a guzsaly, illetve ennek „gépesített", lábbal hajtott változata, a rokka, vagy rofka. A megfonandó szöszt - rendszerint egy orsónyit - a guzsaly szárára kötözik fel madzaggal vagy színes szalaggal. A fonó nő ráül a guzsaly egyik talpára, három ujjal egy csipetnyi fonalat húz belőle, megnyálazza a száraz szöszt, s miközben állandóan sodorja, az ugyancsak három ujjal forgatott orsóra pörgeti fel. A fonás eszköze tehát lényegében a kéz, illetve az orsó, míg a guzsaly csupán a kenderrost (szösz, gurgyela), illetve néha gyapjú, len felerősítésére szolgál. A másik fonóeszköz a rokka, amelynek szintén van guzsalya vagy szára, de ez egy lendítőkerék és pedál segítségével, mint a varrógép lábbal hajtható, s a fonalat egy szárnyas orsó csévéli fel. Megyénkben a guzsaly volt az elterjedtebb még a múlt században, de használták mellet7. kép. Dedikált guzsaly talpa. Tiszaszölló's, 1889 (DMNGY:61.119.1.) 8. kép. Kenderrel, orsóval felszerelt guzsaly. Jászdózsa, 1971 (DMNF-.3524) 9. kép. a) Egyszárnyú és b) Kétszárnyú guzsaly talp fa) DMNGY:B3.258.1. Tiszaderzs; b) KHGY:59.25.1. Kisújszállás] 236