H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Klamár Zoltán: Az aratás és cséplés eszközváltása Magyarkanizsa vidékén
KLAMÁR ZOLTÁN AZ ARATÁS ÉS CSÉPLÉS ESZKÖZVÁLTÁSA MAGYARKANIZSA VIDÉKÉN A betakarítás eszközeinek változása „A gabona vágóeszközökkel történő aratása az őskorba visszanyúlóan mintegy a 14. századig sarlóféleségekkel történik." - írja Tálasi István, eszköz és munkatörténeti vázlatában. 1 Később ugyancsak a 14. században - németalföldi területeken kezdik először a rövid kaszát, búzavágásra használni. Jó száz évnek kell elmúlnia, hogy a váltás folyamata elérje a magyar nyelvterület dunántúli és alföldi vidékeit, hogy azután hosszú századokon át egymás mellett éljen a sarlós és a kaszás aratás a Kárpát-medencében. Kétségtelen, hogy a kaszás aratás jóval termelékenyebb a korábban általánosan elterjedt sarlós aratásnál, 2 az utóbbi mellett viszont annak jóval tisztább kalásznyerési technikája volt irányadó az eszközváltás folyamatában. A Felvidéken még az 1940-es, Erdély egyes területein pedig az 1950—60-as években is arattak sarlóval. 3 Ilyen tekintetben tehát az eszközváltás egy rendkívül hosszú folyamat volt, és sokáig éltek egymás mellett a különböző munkamódok és munkaeszközök. A vizsgált terület, Kanizsa és a várost körülvevő tanyavilág, valamint Adorján falu mezőgazdasági kultúrájában fontos helyet foglal el a gabonaneműek termesztése. A kis- és középparaszt birtokok szántóin évről évre megtalálható a búza, míg a többi kultúráról ez nem minden esetben mondható el. Dobó Imre édesapja 5 láncon 4 gazdálkodott, ebből 2 lánc búza, 1 lánc zab, 1 A lánc bosztany 5 és 2 lánc kukorica volt. Bellér József tanyai gazdaságában is hasonlóan alakult a termesztett növények aránya, ő 8 és y h láncon gazdálkodott. Ebből 4 láncon búza, 4 láncon kukorica és 1 /> láncon bosztany volt. A sarlós aratás egykori meglétét a korai eszközváltásnak köszönhetően már nem tudtuk visszakövetni a népi emlékezetben. Dobó Imre említette, hogy német hadifogságban a második világháború idején még járt olyan hegyi területen, ahol sarlóval arattak. Mint hadifogoly katonák kérték a helybelieket, hogy kaszával arathassanak. A műveletnek csodájára jártak a környékbeli gazdák. A kaszás aratás megkövetelt bizonyos munkaszervezési formákat, melyek betartásától függött a termelékenység. Amennyiben csak egy aratópár dolgozott, akkor a kaszás után csak a marokverő ment, aki teregette a kötelet, szedte a markot és kötötte a kévét. Ez volt az általános: „Egy kaszással csak egy marokverő ment. Úgy vót, hogy vót a részes, 6 akkó ment vele a felesége verni a markot. Ha vót olyan nagyobbacska gyerek, akkó az terigette a kötelet. Akkó az anyja mikó másodszó tette rá, akkó bekötötte." (S. L.) Ha hárman alkottak egy aratócsoportot, akkor a kaszás után a marokverő nem kötötte be a kévét, hanem azt a kötélhányó tette meg. Voltak családok, ahol két aratópárt is kiállítottak. Az aratás szakaszosan történt. Hajnalban, amikor a búza még harmatos volt, kötelet készítettek. A gyakorlott aratók tudták mennyit tudnak levágni egy nap és csak ennek a mennyiségnek bekötéséhez szükséges kötelet készítettek. Mire ezzel elkészültek, felszáradt a harmat. Reggeli után beálltak a táblába és délig, ebédig kaszáltak. Ebéd után a kaszások megkalapálták a kaszákat, és ismét beálltak a táblába. Este hatkor uzsonnáztak, majd folytatták az aratást. „Úgy csináltuk, hogy négy rendlábba 7 . Egy negyed dűlő 8 hosszan, aztán mentünk fél dűlő hosszan, akkó háromnegyed dűlő hosszan, oszt úgy hajtottuk. Egy dűlő négybe volt fogva. Akkó az le lett vágva, bekötve összehordva." (K. Á.) „18 kévét raktunk egy keresztbe. Alul volt a tol1 Tálasi. 1971.299. 2 Tálasi István (1971. 300.) megjegyzi: „Rövid kaszák változatai Európában többfelé és Elő-Ázsiában is különböző időszakokból ismertek, de nyugati csoportjuk vett részt a középkor aratási munkaracionalizálásában, elsősorban a németalföldi térségeken, ami a kialakító országok gazdasági helyzetét illetve természetes is. Munkája a sarlóénál jóval termelékenyebb, Rau, L. V. már 1890-ben felméri a munkateljesítményt: a sarlóval 10 ár, a sichte-vel 20 vágható naponta, kaszával viszont 50 ár érhető el, eszközönként minőségi romlással, a korabeli aratógép viszont 10 munkaóra alatt 4-6 hektár vágására és kötözésére volt alkalmas." 3 Kosa—Diószegi. 1977. 301. 4 1 lánc - 22 kvadrát, 1 hold - 16 kvadrát, 1 hektár - 28 kvadrát Bosztánynak mondják a konyhakerti növények szántóföldi termőterületét. Bálint Sándor (1995. 52.) írja: „A török eredetű bosztán szegedi, délvidéki tájszó - gondosan megművelt konyhakertet, elkerített palántaágyat, olykor dínnyeföldet jelent - elárulja a törökség ez irányú jelentős hatását." Részesnek a kaszás aratót nevezték. Ugyanis a gabonát részéből vágták, általában 12-ed ért. Tehát minden 12. kereszt búza illette meg a részest. A fizetség azonban mindig alku tárgya volt a gazda és a részes arató között. A rendláb hosszúsága a dűlőbeli búzatábla hosszúságától függött. Juhász Antal (1978. 259.) írja: „Uradalmi földön a táblák általában 300 öl hosszúak (egy öl-1,80 m), és úgy mondják, hat rönd/ábba\ értek a tábla vagy nyilas végére. Eszerint egy röndláb, amit egyhuztomban, két pihenő vagy pipahuja között levágtak, 90-100 m hosszú volt." Egy dűlő 300-420 méter hosszú. 229
