H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Kelemen Éva: A téglakészítés régi mestersége
4. ábra. Tégla készítés. Metszet 1788ból (Valter I. 1989) céből előkerült téglák mérete: 31x20x6,5 cm, 18,5x19,5x4,5 cm. (LőrinczyG. 1992.) Három téglaégető kemencét tárt fel ugyancsak Lőrinczy Gábor, Tiszalök-Kövestelken (Szabolcs-Szatmár megye) egy 8. századi avar és egy Árpád-kori templom körüli temető sírjai mellett. Mindhárom kemencét agyagba vágták, nem téglából építették. Az 1. számú kemence számára egy 1,50x6,00 méteres, téglalap alakú, 60-70 cm mély gödröt ástak. Hossztengelyére merőlegesen négy agyagpadot hagytak és közöttük alakították ki a fűtőcsatornákat. A kemence oldalát és a fűtőcsatornákat agyaggal egyenletesen letapasztották. Ugyancsak agyagból alakították ki a fűtőcsatornákhoz tartozó ívelt fűtőnyílásokat is a kemence hosszanti falán. A 2. számú kemence 1,70x4,00x0,80 m nagyságú. A tüzelőterét téglával burkolták, a két szélső tüzelőpadkát agyaggal is letapasztották. A 3. számú kemence (1,30x1,40x5,00 m) három fűtőcsatornájának alját is téglával burkolták. Ennél a kemencenyaknál téglából alakították ki az íves tüzeló'nyílásokat. A kemencékben 26x14x5 cm nagyságú téglákat gyártottak. A kemencék pontos korára utaló leletanyag nem került elő, de feltételezhető, hogy az Árpád-korban használták, mivel egy Árpád-kori templom körüli temető sírjai között voltak a téglaégetők. Valószínű, hogy a török időkben elpusztult templomot is az itt gyártott téglákból építették (Valter I. 1987). 2 2 Formáját tekintve a tiszalöki égetőhöz legközelebb a Zenta-Mákosparton (Szerbia) leletmentés során az előkerült és feltárt téglaégető áll. A kemence agyag224 Az őriszentpéteri (Vas megye), 1230-40 körül épült román kori téglatemplomot egykor téglafal övezte, amely később a 16. századi palánkvárnak lett a része. A templomtól OK-re tártak fel egy téglaégető kemencét, amely a rétegeiből előkerült cserépedény és kályhacsempe töredékek alapján valószínű, hogy az 1500-as évek első felében volt használatban. Az ásatás során egy téglalap alakú, három fűtőcsatornás téglaégető rendszer bontakozott ki. Hossza É-D irányban 6 méter, K-Ny irányban 5,5 méter (2. kép). A kemencét belevájták a domboldal agyagfalába, így oldalfalát erősen átégett agyag alkotja. Ez a szilárd váz a fűtőcsatorna szintjétől 60 cm magasságig tart. A kemence szélein és a fűtőcsatornák padkáján élükre állítva, a fűtőcsatornák felett boltozatosán rakva eredeti helyükön maradtak meg a téglák. A boltozatosán rakott öt sor nyerstégla közé nagy szemű kavicsot terítettek. A kavicsok a hőséget felfogták, így a lángok nem közvetlenül a nyers téglákat érték. Ezen kívül tárolták a hőt és egyenletesen adták át az égetendő anyag felé. Laza szerkezetéből adódóan ez a réteg átengedte a füstöt és a rostély szerepét is betöltötte. A kaviccsal kevert téglasor mintegy 1 méter magas volt és addig ért, amíg a kemence szilárd váza a föld felszínével nem érintkezett. E fölött még legalább 2 méterig rakták egymásra boksaszerűen - a nyers téglákat. A kavicsréteg fölötti téglasorok között bizonyos távolságban egy-egy téglaszélességnyi levegőjáratot hagytak. A hő terelését huzatlyukak nyitásával vagy zárásával szabályozták a boksa felső részén. A felhalmozott nyers téglákból épült boksát tetőcserepekkel és tört téglákkal borították, majd agyaggal burkolták be, míg felül a füst szabadon távozott (Valter I. 1989). A szakirodalomban a szilárd boltozat nélküli, legalább 2 méter magas téglaégetőt boksakemencének nevezik, amelyet magából az égetendő téglából építettek fel. Alul a tüzelés számára fűtőcsatornákat hagytak, a tetején és az oldalakon levő nyers téglát lapjára rakott további téglákkal burkolták és agyaggal borították. E módszer hátránya, hogy a tűzhöz közelebb levő téglák erősebben átégnek, míg a magasabban levők kevésbé. Boksakemencét a rómaiak is használtak, mivel a nagy építkezéseknél, háborús pusztítások utáni újjáépítéskor az épített, állandó égetésre használt kemencék nem voltak elegendőek. Ilyen esetben a falazótéglát és a tetőcserepet minden bizonnyal boksakemencében égették. A Kelet római birodalom anyagi kultúrája délkelet Európában, a Dunától délre 1500-ig, a török hódításig fennmaradt. A birodalom téglaégetési technikáját később részben a törökök is átvették, így ez az ősi eljárás olyan általánossá vált, hogy szinte napjainkig fennmaradt. Magyarországon is ismert és elterjedt volt a téglának boksában való égetése. (Császár L. 1986) Mezei vagy tábori kemencének is nevezik a boksákat. E típusnál a fűtőcsatornák és az oldalfalak szilárd anyagból készültek, de felettük nem volt a kemencének boltozata. Ezekhez sorolható a dömösi is, amelyhez hasonló égető működését jól mutatja egy 1566-ban készült győri metszet, amelyen egy működő kemencét látunk, felhalmozott, száradó nyers téglákkal a háttérben. A kemence alul falazott volt, fűtőnyílásokkal, de boltozat nélkül épült. A füst szabadon távozott a kemence tetején. (3. kép). A Zala megyei Csipkereken Fi József téglaégető-mester a mai napig ilyen rendszerű kemencében égeti ki kézi vetésű tégláit (Kecskeméti S. 1985). padjai között két tűztér volt kialakítva, melyeket itt is tűzcsatornák kötötték össze és az egyenletesebb hőelosztást biztosították.
