H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Székely Zoltán: A petőfalvai (Székelypetőfalva/Peteni, Románia) korai középkori temető

A kora középkori temetők sírjaiban mellékletként fegyvert nemigen tettek. Fegyverek inkább a korai X-XI. századi temetőkből kerültek elő. A Petőfalván előkerült vasnyílhegy a szokásos nyílhegytípust képviseli.

35 Ennek utánzata a bronzból készült nyílhegy. Érmet férfi, női és gyermeksírba egyaránt tettek. Aránylag több női sír (12 darab), mint férfi sír (8 darab), vagy gyermeksír (2 darab) tartalmazott érmet. Érmet leginkább a szájba tették, de a jobb kézben is volt érem. A meghatározott érmek a következők: 3 db II. Géza (1141-1162), 2 db III. István (1162-1172), 4 db III. Béla (1172-1196) magyar királyok által vert ezüstdénár. Az érmek mint halotti obulusok kerültek a sírba, nem mint ékszerek. Már a XI. századtól kezdve általánossá vált ez a szokás az egész Kárpátmedencébe, s nem etnikum jelző.

36 A temető egységes, társadalmi vagy népi megoszlást nem mutat. A leletanyag a többi egykorú temetőkben talált tárgyak számához viszonyítva nem is túl szegény, de nem is gazdag. A sírok közül a leggazdagabb volt egy női sír (206. sír) és egy férfi sír (193. sír); fegyver (nyílhegy) csak két sírban volt (41., 131. sír). Nincs semmiféle adatunk arra nézve, hogy a gazdagabb melléklet, érem vagy fegyver rangjelző jelentőséggel bírt volna. Az éremleletek alapján azt lehetett megállapítani, hogy először a temető keleti középső részén nyugat felé haladva kezdtek el temetkezni. A legkésőbbi sírok a nyugati sávban és a temető legszélső keleti határán voltak. Az érmek szerint az első temetkezések a XII. század első feléből származnak, a legutolsók a XII. század végéről. A temetkezések kezdetének időpontját is korábbra tehetjük a XII. század elejére, ugyanis a sírba tett érmeknek jóformán csak a felét sikerült meghatározni s más feltárt sírban lehettek korábbi érmek is. A II. Géza érmével datált 3 sír halottai a temetőbe temetkező közösség települését a XII. század elejére datálják. A leletanyagot vizsgálva azt lehet megállapítani, hogy egyes viseleti tárgyak, ékszerek, így fülbevalók, karperecek hiányoznak. Ez a tény is bizonyítja, hogy a temető a XI. századnál későbbi. Azonban a jellegzetes temetkezési szokásokat valamint a sírokba helyezett tárgyak nagy részét az ide temetkezők továbbra is megőrzik. Templomnak semmiféle maradványa nem került elő. Eszerint a már XI. században kiadott királyi rendeletnek, hogy a népesség templom köré temetkezzék, nem tettek eleget.

37 Ugyanez a helyzet a zabolai temetőben is. A temető népessége A temető földrajzi arculata a kora középkorban más képet mutatott, mint jelenleg. A Feketeügy árterülete kiterjedt egész a dombos rész lábáig s csak a magasabban fekvő földhátak kedveztek az emberi letelepedésnek (egy ilyenen volt a temető is). A dombos részt erdő borította, ennek az emlékét őrzi a Nyíres elnevezés. A Feketeügy 35 Fodor 1975, 180, 8. kép 1-2 36 Szőke 1962, 55-59, 91-92; Bakay 1978,180 37 Szőke 1962,86 38 Székely 1974,66 39 Az ezzel a kérdéssel foglalkozó régészeti bibliográfiát közli: Bálint 1972, 251-252 40 Mikes 1956, 124; Kralovánszky 1956, 86; Török 1962, 116-118; Bálint 1972,248-250 210 kiemelkedő, teraszos partján voltak a szántóföldek, a legelők és az ártéri réteg. Ilyen természeti körülmények között a lakosság főfoglalkozása a földművelés, az állattartás, a vadászat és a halászat volt. A kora középkori falu (XII. század) kunyhói a mai falu helyén lehettek, a ráépítkezésekkel azonban ezek elpusztultak, s csak a véletlen folytán lehet az egykori falu még megmaradt nyomaira rábukkanni. A temetőtől délnyugat irányában, körülbelül 3 km távolságra emberi település nyomai kerültek elő. Ez tartozhatott a zabolai népességhez, de a szántáskor felszínre kerülő tégla s malteros kődarabok inkább későbbi középkori településre mutatnak. A temetővel egykori települések kunyhóinak formáját ismerjük, azonban az egykori Háromszék (Sepsiszentgyörgy/Sfíntu Gheorghe - Bedeházi malom, Réty/Reci, Csernáton/Cernat), Csík (Csíkszentkirály/Smcráieni) valamint Udvarhely megye (Székelykeresztúr/Cristuru Secuiesc-Nagymedesélt) területéről s így képet tudunk alkotni a népesség életformájáról.

38 A petőfalvai temető egy körülbelül 80-100 főt számláló közösség temetője volt. Ez a szám megfelel egy XI—

XII. századi falu átlagos lélekszámának. Ez a közösség a temetőt kb. 80-100 évig is használhatta, ezt bizonyítják a rátemetkezések is. A petőfalvai meg a zabolai temető azt mutatja, hogy a XII. században a falvak elég sűrűn hálózták be a Kárpátok kanyarjának ezt a részét. Az itt élt népesség keresztény volt, amint azt a gyűrűk pecsétlőjébe vésett kereszt bizonyítja. Kifejezetten pogány temetkezés sem temetkezési rítusban, sem a mellékletekben nem volt. Ami pogány temetkezési szokásra utalna, a sírokban levő szénmaradvány, nagyon kevés sírban volt észlelhető. A kora középkori temetőket a Kárpát-medencében, amelynek sírjaiban az uralkodó ékszer S végű hajkarika, a Jugoszláviai Bjelo Brdon feltárt temetőről Bjelo Brdo típusú temetőknek nevezték el s etnikailag a szláv népességnek tulajdonították.

39 Az újabb kutatások tisztázták, hogy az S végű hajkarikás temetők nem mindig tulajdoníthatók a szlávoknak.

40 Ennek az ékszernek a kialakulása hosszas fejlődési folyamat eredménye, s a XI. századi temetőkben népi hovatartozás meghatározására nem döntő jelentőségűek.

41 A kora közép kor folyamán a Kárpát-medencében XII-XIII. században mindenütt előfordulnak s a köznépi temetők jellegzetes ékszere. Erdély nyugati részében Vajdahunyadon (Hunedoara), Várfalván (Moldovenesti), illetőleg a Maros völgyében Malomfalva/Moresti - Csittfalván feltárt S végű hajkarikás temetőket, mint amilyen Petőfalván és Zabolán kerültek elő, Roska Márton

42 és Kürt Horedt

43 is a magyar népességhez tartozóknak tartják. Kristó Gyula szerint a X-XI. században ez a népesség Magyarországon vegyes volt s a magyarságnak csak egyik fő alkotó elemét képezte.

44 Ez a megállapítás valószínűleg Erdélyre és a Székelyföldre vonatkozólag is érvényesnek tekinthető. A petőfalvai temetőbe temetkezett közösség etnikai eredetének meghatározásához több tényezőt kell figyelembe venni. A régészet az anyagi kultúra tárgyai alapján az időrendi besorolást, valamint egy bizonyos kultúrához tartozás kérdését el tudja dönteni, de az etnikum meghatározásához szükséges a komplex tudományos módszer alkal41 Szőke 1962, 9. Hajkarikák tipológiai fejlődésére vonatkozólag Erdélyben a fiatfalvi (Filias) és a kézdipolyáni (Poian) ásatások adnak útbaigazítást. A fiatfalvi VII—

VIII. századi település egyik kunyhójában előkerült egy hajkarika, mely jogosan tekinthető az S végű hajkarika korai előképének (Székely 1974, 75, 54, pl. IX. 9). Kézdipolyánban pedig, ahol a település folytonossága VI. századtól a X. századig kimutatható, egy egymásra hajlított végű bronzkarika került elő, melyet a zabolai és a petőfalvi temetőkben is használtak. 42 Roska 1913,182—190,165—167 43 Horedt 1958,139 44 Erdélyi 1977, 77; Kristó 1980, 489