H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Madaras László: Az öcsödi avar kori (VII. század utolsó harmada - VIII. század) temető egy különleges lelete és egy lehetséges funkciójának meghatározása a néprajzi párhuzamok segítségével

akarjuk, akkor egyáltalán nem biztos, hogy „gazdag" sírokat kell keresnünk. A második dolog, hogy ez a bot, lehetett-e sámán botja? A sámánbot, mint ismert tárgy, a néprajzi irodalomban viszonylag jól kutatott és ismert. Egy ilyen - a terjedelmében erősen behatárolt — írásban ezért nem is igen lehet ezzel a tárggyal mélyebben foglalkozni. Csupán néhány jól ismert, közkeletű párhuzamot említhetünk meg a néprajzi analógiák közül.

20 Ugyanehhez a gondolati körhöz kapcsolható az a néhány bekarcolásos ábrával díszített „avar kori sótartó" is, melyen az életfa körül bikamaszkos, egymással harcoló állatalakokat ábrázoltak (Tatabánya, Sopronkőhida). Időrendjük az avar és magyar régészeti kultúrák közötti századot, a IX. századot reprezentálja. A felsorolásból kitűnik, hogy a kutatás igencsak szerény eredményeket tud felmutatni a kétségkívül meglévő sámánhit igazolására. Egy ilyen kutatási környezetben kell értékelnünk az Öcsödön előkerült „tárgyat". Talán abból kellene kiindulnunk, hogy megfigyeléseink szerint háromféle anyagból készítették és a koponya alatt került elő. A három anyag a vas, a fa és talán valamiféle bőr. Ez utóbbit csak a megfigyeléseink rögzítették, maradványait megmenteni nem igazán tudtuk. Nyilvánvaló, hogy egy fejfedőről lehet szó. Ennek a fejfedőnek azonban van egy sajátossága. A két kiágazó, szarvszerű vasnyúlvány, amelyet már a koponya felvétele előtt megtaláltunk. Pontosan ez a két nyúlvány adta az ötletet, hogy a sámánok felszerelésének egyik darabjára gondoljunk. Ez pedig nem más, mint a sámánkorona, vagy sámánfejfedő. Párhuzamainak megtalálásakor a néprajzi leírások segítettek. Mint minden esetben, most is Diószegi Vilmos csodálatos könyvében megtalálható adatok adják meg a kulcsot a fejfedő két szarvszerű csúcsának gyakorlati azonosításához. Diószegi a sámánok, táltosok, boszorkányok fejfedőinek leírása alapján sorol fel párhuzamokat, adatokat. „...A Fejér megyei Tordason az öreg Tokmány úgy tudja, hogy a táltos öltözete „színben változik" ugyan, de a fején mindig, mintha „lúd és tyúktoll" volna. Van egy másik általános megállapítása is Diószeginek, melyet ezután példák sorozatával igazol. „A fenti példák ezt bizonyítják, hogy a magyar etnikum körében általános elterjedtségű az emberfeletti erővel rendelkező lények (táltos, garabonciás, bűbájos, „rosszak") toll hajviselete mellett a szarv is.' 20 Hoppal 1994, 155 21 Török 1973, 58-59 22 Diószegi 1958, 228 23 Diószegi 1958, 238 24 Hoppal 1994, 116-121 25 Lásd 9. számú jegyzetet! 26 Madaras 1992/b, 75-88 27 Kovrig 1975, 209-240 28 Madaras 1992/b, 81-83 29 Anda 1952, 47-49 Ez azt mutatja, hogy a szarv és a toll viselete valamiféle „sámánhierarchiát" mutat. Erre persze vannak újkori néprajzi analógiáink is. A szarvakkal ellátott fejviseletnél pedig gyakorta alkalmaztak vaspántokat merevítésként, amit neveztek sámánkoronának is. Ugyanakkor a sámánok fejfedői gyakorta készültek bőrből esetleg textilből. Mindezek ismeretében — s annak tudatában, hogy a bőr, a textil, a fa a kárpát-medencei klímaviszonyok miatt az évszázadok folyamán megsemmisültek - tételezzük fel, hogy az öcsödi 37. sírban egy olyan halott maradványait tártuk fel, aki sámánja lehetett egy kis falusi közösségnek. Abban nem kételkedünk, ismerve a mikrokörnyezet avar kori leletanyagát, hogy egy „átlagos", a korszak helyi paraszt népességének egy jellegzetes közösségének temetőjét illetve annak egy részét tártuk fel Öcsödön, a Büdöshalom mellett. Ahhoz, hogy ebben a környezetben a sámánok jelenlétéről egyáltalán beszélhetünk, mind az avar korban, mind pedig a honfoglaló magyarságnál fellelhető koponyatrepanációk alapot adnak. Ezt a bonyolult „műtétet" csak jól képzett, gyakorlati tapasztalattal bíró orvos-sámánok végezhették el. Honfoglaláskori trepanációk Jász-Nagykun-Szolnok megye több X. századi temetőjéből ismert. Az talán már kevésbé köztudott, hogy ugyaninnen, az Alföld központi területéről ismert egy jelképesen és egy ténylegesen trepanált, minden bizonnyal VIII. századi sírból származó koponya. Valószínű, hogy már a VIII. században is működtek gyógyító sámánok ezen a területen. Ugyanezt a megfigyelésünket erősítik azok a sérvkötők, melyek Öcsöd, Kunszentmárton, Szentes környéki temetőkből 29 kerültek elő. Ezen a területen lévő koncentrált előfordulásuk, valamint az, hogy a Kárpát-medence egyéb kistájain alig-alig fordulnak elő (vagy egyáltalán nem), szintén azt a feltevésünket erősíti, hogy valahol ezen a területen, e közösségben élő, s azok mindennapi életét befolyásoló, a betegségeiket gyógyító sámánok működtek. Talán egy ilyen sámánasszony nyugodhatott az ÖcsödBüdöshalom nevű lelőhely 37. sírjában. Fejviselete (sámánsüvegje?) jelezheti ezt. Rövid tanulmányunkban egy megfigyelés egyik(l) valószínűsíthető magyarázatát, annak is inkább csak vázlatszerű megfogalmazását kívántuk közreadni. Két célunk volt. Egyrészt az, hogy ismételten és sokadszor irányítsuk rá a figyelmet annak fontosságára, hogy a legszegényebbnek tűnő sírok feltárására is a lehető legnagyobb figyelmet kellene fordítanunk. Ez ma, a rohanó leletmentések korában egyre nehezebben kivitelezhető, de állandóan törekedni kell rá. Másrészt úgy véljük, hogy avar kori 34