H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

The Chronicler of our Century? The Moral Way of István Danyi's Life

aki megműveli, s akitől a terményt elvehetik. A szövetkezetesítéssel egyidejűen egyértelműen a kisparasztokra került az iga. Danyi István életírása csak megerősíti mindazt, amit ma már a történelemkönyvekből is tudunk. Mindamellett a napló személyessége, az irigységből fakadó egyéni bosszúkkal tetőzött központi intézkedések napi eseménytörténete drámai erővel hat. Ha Danyi István életének húszas évektől számított három évtizede azt példázza, hogy egy dolgos, tisztességes napszámos ember tizenkét gyerekkel hogyan jutott el az ötvenes évekre néhány hold saját földig, néhány haszonállatig, egy egyszobás vályogházig, akkor a következő évek arra adnak példát, miként nyomorították el a hozzá hasonlókkal együtt néhány év alatt a földosztáskor kapott föld miatt újabb és újabb adókkal, megszorításokkal, fenyegetésekkel, zaklatásokkal. S Danyi még valamivel jobb helyzetben volt, mint sorstársai, mivel a faluközösségben kivívott helye révén mindig valamilyen bizalmi, társadalmi megbízatása is volt. Ekkor „kaptam egy felszólítást, hogy mivel húsz kataszteri földtulajdonom van, így besorolnak a legmagasabb beszolgáltatások kategóriájába, abba, amit a kulákoknak kellett fizetni. Csak mivel ekkor már tanácstag és VB tag voltam, ezért engem nem lehetett úgy feltüntetni, mint kulákot. Ezért a támadásért egy tanács ülésen igen kirobbantam. Akkor egy megyei utasításra a legmagasabbról a másodikra csökkentették és azt javasolták, hogy csökkentsem a területet. Úgy gondoltam, hogy kipróbállak benneteket és egy különálló, 800 négyszögöl területet leadtam az állami tartalékba. De csak tovább ment a támadás..." Győzködték, fenyegették, még a távolabb élő családját is megkörnyékezték. Az amúgy is magas adóját harmadával növelték. „Tisztában voltam én ezekkel, amiket bárki is javasolt, de nekem még egy nap is jó volt a szabadból. Mert tudatában voltam, hogy amit idáig együtt keresgéltünk, arról le nem mondok semmi csúf pénzért, mert ha ennek vége, akkor kezdhetem az elejéről, mint kétkezi munkás. Mert először is így kezdtem 10 évig, utána meg 20 évi szigorú és pontos szolgálat kötötte az életemet. De ezt senki nem érezheti, csak egyedül ketten a feleségemmel. Tapasztalat szerint még a család sem, mert még ők nem tudhatnak semmit. De ne is tudjanak. Ha tudnak is, ne érezzék..." Addig tartotta magát, amíg bírta. Leírásából kitűnik, hogy amíg ő következetes volt, többen szintén nem léptek be a tsz-be. Emiatt is próbálták minden erővel, eszközzel beterelni. Egy idő után már nem jártak a nyakára, de rendszeresen behívatták. Danyi még mindig ellenállt. „Míg be nem telt a pohár, és véget vetettek mindennek és mindenkinek. Akkor lett a nagy szocializálás az egész országban, amibe az agrárparasztság soha nem tud belenyugodni. Csak kényszerrel beletörődik, mint a szilaj tinó az ostorhasználás után. Ezek történtek 1959-ben." A besenyszögi határ harminckétezer kataszteri holdat érintett, „...a keleti része a Tiszától a Zagyváig húzódott, ide tartozott Dóba, Székeskáptalan, a Hasznos és Báró-tanya egészen a dobai nagy szivattyútól a szolnoki nagy kétcsöves szivattyúig. A keleti részen a Tisza volt a határ, a folyó közepéig, lefele Szolnokig, a szolnoki elágazásig pedig a kövesút, ami a Zagyva-gáthoz húzódik. Innentől kezdve a Zagyva folyó volt a határ egészen Zagyvarékasig. Zagyvarékastól a szentgyörgyi határig, és onnan visszafelé haladva Felsőszászberek is ideértve. Annak pedig határai a nagy vízlevezető csatornáig, a szentgyörgyi határtól a Nagy Pál-féle fasorig, innen le a Miller-csatornáig, és itt találkozik a jászladányi határon lévő besenyszögi templomföld határával. E területek nagy részét érintette a földtörvény, mert ezek nagybirtokok és papi földek voltak, ezeket a területeket mind agrár parasztok és munkásemberek kapták. A munkásokkal hamar megutáltatták, az agrár paraszttól meg erővel elvették még azt is, amiért a szülei robotoltak, vagy verejtékes munka árán szerezték. így újból nagybirtok lett, és újból - 1959-től zsarolhatják tovább a szegény földtúró embereket. Nem kapitalista néven, hanem kommunista cím alatt. De a kettő egyforma... " 4. Danyi István végül is 1959-ben bekényszerült a tsz-be. Több beosztásban dolgozott; 1 évig kocsisként, 2 évig volt növényápoló, 2 évig gulyás a pusztán, 2 1/2 évig brigádvezető, vagyis jószágfelelős, 1 1/2 évig pedig az építőbrigádban dolgozott. 1 évi betegállomány után 1967-ben ment nyugdíjba 400,- Ft összeggel. Kiegészítésként éjjeliőri állást vállalt a MÉK élelmezési vállalatnál. Itt írta 1969-től éjszakánként naplóját. Ahogyan kalandozik emlékezete a múltban, úgy tér vissza egy-egy emlékezetesebb eseményre, életének jelentősebb szakaszaira. De a legtöbbet az ötvenes-hatvanas évekkel foglalkozik. Képtelen beletörődni a jogtalanságokba, igaztalanságokba. 1971-ben írja „....most vagyok idegileg olyan nyugodt, mint amikor egyénileg gazdálkodtam, míg a földünk megvolt, amit felejteni nem tudunk. De ez nem a mi hibánk, megittuk-ettük volna, nem sajnálnánk. Vagy ne látnánk azt az igazságtalanságot, hogy ezen föld terméséből 8-10 ezreket vesznek fel havonta a tömeg aljai jogtalanul. Nekem meg a társaimnak kiszúrják a szemét négy-ötszáz forinttal a sajátjából, és semmi jogunk, hogy valamit követeljünk. " Visszatérő fájdalmai közé tartozik mindaz, amit a téeszben a tönkretett, rosszul vagy egyáltalán nem művelt földdel, elpocsékolt terménnyel, gondatlanságból elhulló állatállománnyal kapcsolatosan tapasztalt. S a személyes bosszú, ami a bekényszerített szemtanúk számára még akkor se engedett többet a javakból, ha az eső mosta árokba a gondatlanul tárolt gabonát. A sorozatos visszaélések, hatalmi szóval hivatalossá tett lopások, ugyanakkor a besúgó rendszer, a büntetések súlya, igazságtalansága, a rájuk rótt igen kemény kétkezi munka, s az érte kapott semmi pénz sosem bocsájtható Danyi István számára. S mindent az amúgy is filléreket érő munkaegység levonással büntettek. „Ez volt a mi szabadságunk, a független agrár parasztból - jogtalan rabszolga." Danyi oldalakon át rótta papírra keserűségét. Aztán egyszerre a visszaemlékezés megszakadt. Az utolsó bejegyzés is a mindent tudó, de tehetetlen ember panasza. „Nemsokára a négy Tsz egyesült, és ezek az emberek széjjelszóródtak. Ki erre, ki arra, csak nem dolgozni. Ez alatt az idő alatt a község határában volt még egy rész, azoké, akik még egyéniek voltak. Ezekkel a következő történt: Mikor már közeledett az aratás, elég jól nézett ki a gabonájuk, behivatták őket a tanácshoz. Mondták nekik, hogy alakítsanak Tsz-t, vagy csatlakozzanak. Ezek nem voltak hajlandók. A legsúlyosabb bánásmódban részesültek. Ki felkötötte magát, volt aki kórházban halt meg. Ezeknek az embereknek 310