H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Nagy Molnár Miklós: A bereki hőforrás, strandfürdő története

Ugyanebben az esztendőben Tersztyánszky Ákos magyar királyi postavezérigazgató utasítására Berek telefont kapott. A bevezetés költségeit, a mintegy 2000 pengőt, a posta vállalta magára. A bevezetést követően, augusztus 29-ig 775 beszélgetést folytattak le ezen a vonalon. 1936-ban a nyitás előtt megállapították, a fakosár állapota rohamosan romlik, az öltözők meglehetősen primitívek, s ráadásul számuk is kevés; de végre ebben az évben sikerült megoldani a strandon az állandó orvosi felügyeletet. Javultak a szálláslehetőségek is, már hat kisebb szálloda volt képes fogadni az ideérkezőket, bár kényelmi szempontból nem volt minden kifogástalan. Ekkor a városi szálloda szobái mellett összesen 42 magánszállodai szoba állt rendelkezésre, ebből 12 szoba Kálmán József, 10 szoba pedig Nádasdi Kálmán tulajdona. Dr. Mészáros Elek 8 szobával, Mándoki Imre 6 szobával, s a már korábban is említett Balogh-féle szálloda szintén 6 szobával állt az idelátogatók rendelkezésére. Az Űkrös-féle földön tovább folytak az építkezések, s ezen a területen már 250 pengőbe került egy-egy telek. A villatulajdonosok az építkezés mellett terepet rendeztek, illetve fásítottak. Amíg a fürdő nagyon lassan fejlődött, a kutak változatlanul kihasználatlanul ontották a jó minőségű gázt. A hosszas tárgyalások eredményeként a Metanogén Részvénytársaság 1935-ben hozzákezdett az építkezéshez. Terveik szerint az I. számú kút mellett felépülő csarnokban palackozták volna a kitörő gázt. 1936-ban gyakorlatilag minden készen állónak látszott a munkálatok megkezdéséhez, állt a 15x20 méteres csarnok, amelyben helyet kaptak a gépek, kész volt a szűrőberendezés is, ám a munka beindításához hiányzott a megfelelő engedély. Az illetékes minisztérium szemlebizottságot küldött a helyszínre, amely megállapította, hogy a gépek nem megfelelően rögzítettek, így a palackozást nem engedélyezték. A Metanogén RT azonban értékesítési gondokkal is küzdött, s ennek hatására a város és a részvénytársaság közös megállapodással 1937-ben felbontotta a szerződést. A szerződés felbontását követően a Strandfürdő Bizottság megvitatta a Karcagi Földgáz Korlátolt Felelősségű Társaság kérvényét. A kérelmezők keményítőgyárat szerettek volna ide telepíteni, ám mivel a gyógyvizet is igénybe kívánták venni, a Bizottság elutasította a kérvényt. Kenyeres János, a város országgyűlési képviselője a Berekbe vivő út építését kezdte el szervezni, s törekvése sikerrel járt, mert a kereskedelmi miniszter a Karcag-kunmadarasi útról leágazó makadám út építésére 10.000 pengő segélyt utalt át a városnak. Ezt az összeget 1938-ban Borbély György főispán javaslatára 10.000 pengővel toldotta meg. 1937 őszén tervbe vették a kádfürdő felépítését, amelyet a következő év tavaszán elkezdtek, s július elején a 10 kádas fürdőt átadták a közönségnek. A kádfürdő épülete a fürdőt körülvevő drótkerítésen kívülre került. A Karcag határában talált gyógyvíz a harmincas évek végére már országosan ismertté vált. A sok ideérkező látogató elvitte jó 17 Karcagi Napló 1936. 60. sz. 18 Danóczy Gáborné kérvénye. A berekfürdői strandfürdő iratai. JNSzML hírét, s beszámolt a lehetőségekről is. Ennek köszönhető, hogy egyre több vidéki jelentkezett házépítési szándékával. Nyilván többen üzletet is láttak a gyógyvíz hasznosításában, így saját házukat már nemcsak a saját igényeiknek megfelelően alakították ki, hanem fürdővendégek fogadására is alkalmassá tették. A berettyóújfalusi Danóczy Gáborné például 1938. júliusában azzal a kéréssel fordult Karcag városához, hogy a meglévő telkén melléképületet alakíthasson ki, amelyben a „konyha, a kamra a fürdővendégek közös használatára készül. A szoba pedig az idény alatt a kiszolgáló nappali tartózkodási helye." Ebben az időben, illetőleg azt követően számos hasonló kérvény érkezett Karcag város elöljáróságához, amely azt mutatja, hogy a bereki strand és környéke most már visszavonhatatlanul fejlődésnek indult. A Metanogén RT-vel meghiúsult szerződést követően Veress Zoltán 1938-ban kérvényezte, hogy a karcagi határban talált gázra alapozva üveggyárat építsen. A kért engedélyt a Magyar Királyi Iparügyi Minisztérium X. Szakosztálya meg is adta. A gyár céljaira megvásárolták a Karcagi Földgáz KFT csarnokát, illetve a várostól további 1100 négyszögöl földterületet vásároltak műhelyek létesítésére. A gyár tényleges termelése 1940-ben indulhatott meg. Az idetelepített gyár szintén fokozta a település fejlődésének ütemét. 1940-ben a strandfürdőben elhatározták egy új beton medence építését, s a 20x40 méteres medence 1941-ben szezon végére el is készült. A nagyméretű medencét középen egy betonfallal kettéválasztották, s körben ülésre alkalmas módon lépcsőzetesen alakították ki. Ez az új létesítmény jelentősen megnövelte a fürdő befogadóképességét. 1942 tavaszán a fürdő új bérlője, K. Szabó Ferenc, aki az Ipartestületnek is elnöke volt. A fürdőre azonban sokat panaszkodtak. A nagy medence vize sokszor fürdésre alkalmatlan volt, s mivel hetente csak egyszer cserélték a vizet, az bezöldült, bealgásodott, s a beton jogszerűen síkossá vált. A bérlő kevés alkalmazottal dolgozott, így a vendégek kiszolgálása sem volt mindig zavartalan. 1943 januárjában a korábbi évek tapasztalatai, sikertelenségei alapján a város vezetősége úgy döntött, hogy a fürdőt nem egy évre, hanem legalább hat évre adja haszonbérbe. A kiírásra ekkor két jelentkező akadt: Szarka László és Pap Elek. A haszonbérletet Pap Elek és ifj. Kléner István kapta meg egy év próbaidővel hat évre. A II. világháború időszakára a mai önálló Berekfürdő település Karcag város olyan külterületévé vált, amelyen már nemcsak nyaralók, üdülők, hanem állandó lakásként szolgáló épületek is álltak. Közintézményei ekkor még ugyan nem voltak, a városi szálloda mellett csupán a római katolikus templom épült fel Orosz Pál munkálkodásának köszönhetően, illetve az Ökrös László által adományozott földterületen a református templom. Ez utóbbi azonban félkészen érte meg a háború végét, s majd csak 1948-ban szólalhatott meg harangja. A hadi események 1944. október elejére érték el a megye területét, a front október 8-9-én érte el Karcag, illetve Tatárülés i-1939. 300