H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Bellon Tibor: Határújítás, határvédelem a Nagykunságon

foglalták el a földesúr emberei, a pásztorokat megverték, lovukat is elvették. Különösen a rétségek belsejében volt bizonytalan a határ, ilyen- kor könnyen támadt vita a birtoklás körül. 1790. novemberében a fűzesgyarmati bírák mentek ki Ecsegre a határok megálla- pítására. De nemhogy eligazították volna a vitás dolgokat, sőt „oly beszédek fordultak elő, melyek szerént a határt sokkal beljebb akarják nyomni Ecsegre." Egy tanú, Luka István azt vallotta, hogy három évvel ezelőtt nádat vágott az Egérben, amikor a gyarmati bíróság oda érkezett, le is vert egy tzútzát (határkarót), „azt mondotta volna az Egér túlsó ódaián, hogy addig van a gyarmatiak birtoka. Ne féljen, hogy elveszik a nádját." Túrkevébó'l küldöttség ment ki a helyszínre, bejárták az „Egér mellyéket addig, a hol a Ködmönös az Egérbe szakad, és az Egér mellett a Májvás szigetnek a farkán találtak egy nyűtt határformára, mellyet bottyaikkal próbálgatván valamikori határnak ítélték azon dombot lenni, mivelhogy a kerületébe a bot végét mindenütt le lehetett nyomni, azon belől pedig azon kopott domb kemény volt. Ezzel által ellenben az Egér túlsó oldalán megmutatta Luka István azon helyet, ahol a tzutzát ez előtt circiter 3 esztendővel a gyarmati bíróság leszúrta, és az Egerben való nádvágást helyben hagyta." De nem volt tovább sem békesség a térségben. A következő év májusában a túrkeviek a kenderesi tiszttartóval mentek ki Ecsegre, és ott találkoztak a gyulai számtartóval, akivel „emberekkel megrakott egynéhány szekér, és mintegy harmad fél száz számból álló gyarmati gyalogok is voltak, ásókkal provideálva, ki avégre jött vala, hogy a Szőlős szigeten végig egyenes ductussal a Ködmönös laponyagig határokat hányattasson. Aminthogy a Szőlős szigetben egy kevi kondás gunyhót meg is gyújtatott, és a minapába a Felséges Kamara és a Borbély uraság rátái között hányt határokat széllyel hányatta, és az ott lévő pásztorokat fenyegette." Ugyanerről a vitás területről lehetett szó öt évvel később. 1795. nyarán a fűzesgyarmati bírák keresték meg levélben a kevi tanácsot, hogy az ecsegi és bucsai puszták között fennálló vitás ügyekre tekintettel „addig is, míg azon villongás alatt lévő helyek mind mi, mind az őkegyelmek részekről szabadon legeltethessenek és használtathassanak más akármi módon." A gyulai és a kenderesi uradalom tiszttartói a két település kiküldöttjeivel együtt „az ellenkezésnek helyein öszve jönnének, és barátságosan végződnének, arra nézve bennünket azon napra és helyre hívnak 16 barátságosan." Túrkeve bérlője volt a kenderesi uradalomhoz tartozó Ecseg pusztának. De a főhatóság, a Budán székelő Helytartó Tanács is arra intette a hozzá forduló panaszosokat, hogy „Túrkevinek, mint Ecseg pusztájának árendába birtokosnak Gyarmattal való ellenkezése dolgában a lehetséges barátságos edgyességen munkálódjanak, és ha ez nem lehetne, az eligazításig minden egymás ellen megeshető erőszakoskodást hathatósan megtiltanák." 1791. tavaszán a kisújszállási tanács hívta a túrkevieket a Gástyás háton lévő egyik gyanús határhányás közös megszemlélésére. Kérték, hogy ha van, vigyenek magukkal bizonyító térképet is a helyszínről. A keviek térképpel bizonyították, hogy a szomszédok szántszándékkal szakítottak ki területet a kevi határból. Ezért az új határdombokat széjjelhányták, és a régieket megújították. Egyúttal értesítették őket, hogy „csóváinkon belől se marháikat legeltetni, se kaszáltatni ne bátorkodjanak, máskülömben ha mi kedvetlenségek adják elől magokat, magokat tartsák azoknak okának." Pár nappal később arról értesülünk, hogy „a Gástyás halom mellyéki határok között" a csővázassal a kisújszállásiak hatalmaskodtak, új helyen csináltak csóvákat. Ezeket széjjelhányták, és a régi határ mentén újították meg a hancsikokat. Egyúttal figyelmeztették őket, hogy oldják meg maguk között a konfliktust, ne keverjenek bele idegeneket. Kisújszállás azonban nehezen nyugodott bele a vereségbe, arra hivatkoztak, hogy a keviek száz vagy még több ölnyire által legeltettek az ő határukba, ezért rakták beljebb a csóvákat. A kisújszállási tanács levélben értesíti a túrkevieket, hogy május 21-én együtt menjenek a Csorbái telekre, hogy „ott kezdvén be felé egész a Határ gátig megvisgállyák a Túrkevi némelly lakosok által Határjaikra való betsapásokat néhol szántással, néhol pedig egyéb usussal." A kunmadarasi tanács úgy vette elejét a nagyivániak tilosban legeltetésének, hogy Darvason a hármas határtól egy árkot ásatott egészen a Hármasi országútig. Ennek még az a haszna is megvolt, hogy benne a károkat okozó vizet elvezethették. A terv már az előző esztendőben megszületett, mivel a nagyivániak bitangolták a legelőket, nem akarták, hogy „a kellő és régi jó szomszédságos barátság is veszedelembe essen." A jászberényiek mizsei pusztáján pedig az okozott vitát a kecskemétiekkel, hogy a határfának tartott három nyárfa közül egyet, és egy nagy tölgyfa tőkéjét eltüzelték. De ugyanilyen jeles helynek tartották Jákóhalma és Dózsa közötti Vendelinus képet, melytől Berény felé új medret ástak a Tárnának. 13 Bellon Tibor: Határvillongás Mesterszállás és Mezőtúr között. Múzeumi Levelek 75. Szolnok, 1996. 299-304. 14 Prot. Túrkeve, 1790. nov. 8. 493/58. 15 Prot. Túrkeve, 1791. máj. 23. 71/592. 16 Prot. Túrkeve, 1795. aug. 24. 360/174. 17 Prot. Túrkeve, 1795. máj. 4. 313/108. 18 Prot. Túrkeve, 1791. ápr. 10. 36/500. 19 Prot. Túrkeve, 1791. ápr. 12. 43/510. 20 Prot. Túrkeve, 1791. ápr. 14. 44-45/513. 21 Prot. Túrkeve, 1791. ápr. 21. 51/528. 22 Prot. Túrkeve, 1791. máj. 19. 67/573. 23 Prot. Kunmadaras, 1827. okt. 11. 129/423. 24 Prot. Kunmadaras, 1826. okt. 14. 120/409. 25 Jászkun Kerületi Tanács jegyzőkönyve, 1801. márc. 27. 86/393. 243