H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Fazekas Mihály: Bűnök és büntetések a Nagykunságban a XVIII. században

Igen megrögzött visszaeső bűnös lehetett Karcagon 1766-ban a következő, akiről ezt írták: „hogy gaz semmirevaló Tolvaj Szabó Istvány, mivel ez előtt három holnappal Lakatos Istvány jó féle bundáját el lopta és azon gonosz cselekedeteiért meg is pálczáztatott, de még is nem jobbult, hanem ezen tolvajságát tolvajsággal pótolta, most Szolnokbul jővén több Karczagi társaival Szabó András Szűr ujját éczaka ki vágván, abbúl tíz v. forintyát el lopta, a' Nép láttára ismét 25 pálczát, addig pedig a leg alsó temleczben légyen és szenvedjen el végeztetett." Ugyanekkor „Perge Andrásnak hét Bárányok lopása maga meg vallásábul is világos lévén, Sütő Andrással és Csordás Istvánnal. De kiváltképpen Perge András ki két rendbéli pálczázással is nem tanult, hanem a lopáson kívül gyakorta Csapszéken való verekedéseknek, úgy Csapszéken való káromkodásnak, edények tördelésének, és ott egy icze bornak kikérése színe alatt egész éczakákon való Korhelységnek okáért találtatott bűnösnek. Ezeknek okán Perge András 60 pálczával, Csordás Istvány 25, Sütő András Juhász 25 pálczákkal büntettettek." Keményen büntették az orgazdákat is. 1766-ban Karcagon „Farkas László mind feleségestől Orr gazdává tette magát annyiban, hogy Perge András és Őrsi Samu által Királly Pál búzája el lopattatvan, annak nem tsak hellyet adót, hanem még a búza hordásra is kérte. Hogy az illyenektűl magát oltalmazza, most magának Farkas Lászlónak 40 pálcza, a feleségének pedig 40 korbáts ítíltetett, de ha ennek utánna effélékben tapasztaltatni 57 fog, a haza is bé töretik." Karcagon 1774-ben egy leány a görög kereskedő boltjából lopott: „Panasz tétetvén az Varasban kereskedő Kondorosi Teodor Görög által, hogy az ő Házi szolgálója Kis Anna, míglen maga szobájában vatsorált volna, az Portékás boltjának az kultsát el lopván, az boltot fel nyitotta és abból mint maga az Leány vallja egy Tarisznya Masola szőllőt, egy vég Pántlikát el lopott. Az kereskedő pedig tapasztalta pénzében 15 f. 45 xr. kárát, mellyeket midőn az Városi Tanáts előtt az Attja Kis György effective le fizetett, az Leány pedig rossz tselekedetiért 25 Korbátsoknak el szenvedésével meg büntettetik." Karcagon 1775-ben „Pazsa Ferentz, Szabó István Lakója, Senki az Háznál otthon nem lévén, a Gazdája Szuszékjából el lopott egy Köböl Árpát Pallagi Györggyel edjütt ... Pazsa Ferentz 35 páltzára, Pallagi György ... 25 páltzákra büntettetik." Igen sokféle bűn elkövetéséről számol be az 1780-beli karcagi jegyzőkönyv: „Minekutánna világosságra jött volna Csobi Mihálly 55 Uo. 1766. máj. 30. 56 Uo. 1766. máj. 30. 57 Uo. 1766. okt. 8. 58 Prothocollum Oppidi Kardszag 1772-1783. 1774. febr. 20. 59 Uo. 1775. okt. 13. 60 Uo. 1780. aug. 29. 61 Sirját - zsírját 62 Uo. 1781. márc. 16. 63 Uo. 1781. dec. 5. 64 Prothocollum Oppidi Kardszag, 1786-1787. 1786. ápr. 15. 65 Uo. 1786. aug. 27. 66 Uo. 1786. okt. 13. 67 Uo. 1787. jan. 20. és több szomszédságoknak vallástételekből, hogy Adorján Dávid Etsedi Istvánt ezen Augustus Havának 10dik napján Sok ebatta és baszsza Ördög teremtette mondásokkal káromlotta úgy ... Pallagi Jánossal Pető Györgyné Dinnye földire bottal és rakontza fával éjszakának idején reá mentek ... ezzel meg nem elégedvén harmad napra ismét Palotzi István Dinnye Csőszre mentek nagy hatalommal, kit is Adorján Dávid úgy szóllított meg, ördög atta, úgymond vezess a Dinnyére, mert mindjárt meg öllek, ezzel ... a Dinnye földnek nekie mentek és a mennyi tetszett, erőszakosan le szedvén illy fenyegetésekkel baszom Kutya s Ördög teremtette, ide ne merj jönni, mert mindjárt megöllek. Mind ezen gonosz szántszándékos akarattyábul lett roszsz cselekedetiért, mind az Isten ellen el követett fertelmes káromkodásaiért Adorján Dávid 40, a Lopásaiért 25 páltza ütésekre, Pallagi János pedig a tolvajságért 25 páltza szenvedésekre intetnek." Nem használt azonban a kemény fenyíték Adorjánnak, mert félév múlva ugyancsak olvashatunk róla: „Minekutána Adorján Dávid ki vallotta volna, hogy Kováts Gáborral Kónya János Szekér Lőtseit, tengelly vég szegeit, 2 forintos szekertzéjét, két ittze Sirját annak utánna Butsai Ferentzné 5 Tyúkjait Pallagi Jánossal edjütt lopták el, ... 30-30 Korbáts ütéseket szenvedjenek. Adorján Dávid pedig, mint hogy az Isten Nevét fertelmes nyelvével Sértegetni meg nem szűnt, két ízben 25-25 Korbáts ütésekre büntettetik." 62 Elhagyva a bűnesetek részletes leírását, csak úgy rövid sorokba tömörítve jegyzem, hogy Karcagon 1781-ben „Szabó Benedek tyúk lopásért 25 páltza" büntetést kapott. 1786-ban „Vári András ... a Kása Malomról a Lakatot le verte, abból ha rajta nem kapattatott volna, Kását lopni szándékozott, melly tselekedetéért 25 páltza ütésekkel meg fenyíttetik." Úgyszintén 1786-ban „Gyökeres János, Cs. Nagy Istvány, Kováts Istvány és Molnár Istvány Dinnye Lopásban meg fogattattak, ezen vakmerő tolvajlásokért személly szerint 12 páltza ütéseknek el szenvedésére büntettetnek." Ugyancsak 1786-ban „Székely Gábor ... Kapotsi István szolgának a Csismáját az ólbúl Étzakának idején el lopta, az szegény szolgát mezítláb hagyni bátorkodott, ezen Tolvajságáért, minthogy a Csisma vissza került, 10 páltza ütésekre ... ítéltetett." 1787-ben „Nyéki Ferentz a Varga Istvány egy Köböl Búzáját ... Étzakának idején el lopni bátorkodott, ... az egy köböl búzát ... meg fizesse, a tolvajságáért pedig 24 páltzákat szenvedgyen meg határoztatott." 227

Next

/
Thumbnails
Contents