H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Fazekas Mihály: Bűnök és büntetések a Nagykunságban a XVIII. században

FAZEKAS MIHÁLY BŰNÖK ES BÜNTETÉSEK A NAGYKUNSÁGBAN A XVIII. SZAZADBAN /. Vázlatos korrajz A XVII. század még a török elleni háborúk véres korszaka volt Magyarországon, és csak a század végén került sor a török régvárt, végleges kiűzésére. 1703—1711 között folyt a Rákóczi-szabadságharc, nemzeti történelmünk egyik legragyogóbb emlékű erőfeszítése hazánk függetlenségének kivívásáért. Rákóczi 1705-ben a rác betörések pusztításai miatt rakamazi birtokára telepítette a nagykunokat, akik Nagy Bálint nevű kapitányuk alatt költöztek oda. Ott a saját elöljáróságuk által megszabott rend szerint éltek, majd a Csikai János kapitány vezetésével tértek vissza szülőföldjükre, a szatmári békekötés (1711) után. 1702. március 22-én I. Lipót (1657-1705) - figyelmen kívül hagyva Kun László király és mások országos hatáskörű törvényének tiltását — eladta a Jászkunságot a Német Lovagrendnek 500.000 rénes (rajnai) forintért. Eladta pedig nemcsak a földterületet, hanem a rajta lakó népet is! Nagy jogtalanság volt ez akkor, mert évszázadok óta féltve őrzött kiváltságától fosztotta meg a Jászkunság népét. A lakosság jobbágysorba süllyedt. Csakhamar megjelent az új földesúr, a Német Lovagrend megbízottja, Kageneck Henrik lovag, aki 1703. ápr. 19-máj. 10 között bejárta „birodalmát", és már május 10-én részletes jelentés írt Ferenc Lajos hercegnek, a Lovagrend nagymesterének. A Jászkunság népe eleitől kezdve tiltakozott is a jobbágysorba süllyesztés ellen, de mindenféle uralkodói segítségnyújtás hiábavalónak bizonyult, míg végül a lakosok maguk adták össze a visszaváltás - a redemptió — költségét, összesen 567.900 forintot, amit Horváth András jász, Varró István nagykun és Nánásy János kiskun előljáró ill. kapitány gyűjtött össze és vitt fel Bécsbe, ahol Mária Terézia (1740-1780) 1745. május 6-án írta alá a redemptiós kiváltságlevelet, amellyel visszahelyezte a Hármas Kerületek (a Jászság, a Nagykunság, a Kiskunság) népét az 1279-ben kapott kiváltságos jogaikba. Ekkor Karcag a határában lévő, elpusztult falvakért is fizetett, összesen 41.300 rénes forintot. 1 forintért 2 öl, tehát 5 forintért 10 öl (karcagi mérték szerint 1 láncalja) földet kapott a redemptus - tehát az egyének által befizetett pénz mennyisége határozta meg a földtulajdonhoz való jogot. Azt, hogy kik és mennyit fizettek, a Liber Fundi (Földkönyv) című füzetbe írták bele, és később, a legelő és rét osztásakor, ezt vették figyelembe. AXIII. század nagy vérvesztesége volt két pestisjárvány. Az első 1735-ben, amely 430 főt vitt el, és a második 1739-ben, amelynek 1486 halálos áldozata lett. Másik nagy lakosságcsökkentő tényező volt 1786-ban a Bácskába való kitelepülés, amikor Karcagról 334 család - mintegy 1000 fő költözött ki és alapított új községet a Bácskában, Ómoravicán. Végül a század nagy jelentőségű eseménye volt az 1743-ban kezdődő és szinte az egész századon végighúzódó református templomépítés. A felépített, majd újjáépített templomot - amely mai formájában akkor készült el - 1797. nov. 5-én szentelték fel. A redemptióban és a templomépítésben egyaránt megmutatkozott az a nagy rendi egység, amely községet és egyházat egybekovácsolta és összetartotta mindvégig. Ennyi pusztítás és viszály ellenére mégis szaporodott a város lakossága. Míg 1705 után „a kun földön emberek hiányában megszűnik az emberi történet. Az őstermészet átveszi csendes birodalmát, begyepesíti a romokat, fehéríti a csontokat...", már 1713-ban 181 fő lakik itt, és az 1787. évi népszámlálás 7216 lelket talál Karcagon. Ugyanilyen arányban néptelenedett el, majd népesedett be a Nagykunság más települése is e század folyamán. 10 Nagy-Kunság c. karcagi hetip. 1886. júl. 28-i (XI. évf. 28.) számában Szendrey Imre írása Dr. Szentesi Tóth Kálmán: Történelmi emlékek a Jászkunok és Karcag múltjából Karcag, 1940. 6. p. (Továbbiakban: Szentesi Tóth) llléssy János: Kageneck Henrik útinaplója a Jászkunságból 1703-ban. Nagy-Kunság c. karcagi hetip. 1902. aug. 3-i (XXII. évf. 31.) számában. Dr. Szabó Lajos: Kisújszállás története a XVI. századtól a XIX. század első' negyedéig. Kisújszállás, 1987. 59. p. Szentesi Tóth: 36. p. Dr. Kátai Gábor: A fekete halál (pestis) Karcagon 1739-ben Karcag és Vidéke c. karcagi hetip. 1877. május 13-i (II. évf. 20.) számában. Fazekas Mihály: A karcagi áttelepüló'k. Jubileumi tudományos ülés a jászságiak bácskai kitelepülésének 200. évfordulóján. Kisújszállás, 1986. ápr. 19-20. Szolnok, 1989. 76. p.. Tóth Dezső': A Hevesnagykunsági Reformtásu Egyházmegye múltja I—II. Debrecen, é.n. II. 7. p.. Továbbniakban: Tóth D. I. - vagy II. Györffy István: Nagykunsági krónika Karcag, 1974. 50. p. Tóth Dezső II. 85. p. 221